Így képzeltük 139 évvel ezelõtt, de persze nem volt elég… A fenti idézet Andrássy Gyulától, az Osztrák-Magyar Monarchia kormányának külügyminiszterétõl származik. Ugyanis ekkortájt Bécsben és a magyar fõvárosban is, Bosznia és Hercegovina okkupációját egy könnyed és vidám katonai akcióként képzelték el. Súlyos harcok és nagy véráldozatok döbbentették rá a Monarchia elkényelmesedett vezetõit a valóságra…

Balkán, 1876. Az Oszmán Birodalom nem képes úrrá lenni a Szerbiában és Bulgáriában kitört törökellenes felkeléseken, majd pedig helyzete végkép meginog, mikor két évvel késõbb elveszíti az oroszokkal vívott háborút is. A rövidke konfliktust a San Stefanó-i békeszerzõdés zárta le, amely a Balkán hegyeit orosz befolyási övezetté nyilvánította. Ez egyértelmûen sértette a Monarchia érdekeit, így az „ügy”, az 1878. június 13-án, Berlinben összeülõ kongresszus elé került. A nagyhatalmak képviselõi egy hónap alatt döntöttek a Balkán új rendjérõl. Oroszország visszakozott, és megelégedett Dél-Besszarábiával, ami miatt Románia kárpótlásul megkapta Dobrudzsát. Szerbia és Montenegró függetlenné vált, a Török Birodalom új határa pedig a Bolgár Fejedelemség déli határvidékénél elterülõ kelet-ruméliai provinciáig olvadt. A Monarchia jogot kapott Bosznia és Hercegovina okkupálására. A megszállást a császári és királyi (K.u.K.) XIII. hadtest csapatainak kellett végrehajtania.

A hadtest három megszálló boszniai hadoszlopra tagozódó csapatai 1878. július 29-én keltek át a Száván. A támadó monarchista csapatokat alkotó 6., 7., 18. és 20. hadosztály, valamint a 39. dandár katonái a kiadós esõzések következtében már a legelsõ napoktól kezdve komoly megpróbáltatásoknak voltak kitéve. Elõször a víz által elmosott hegyi utakat kellett rendbehozni, majd mikor megindulhattak volna a Balkán szívébe, rögvest muzulmán és szerb gerillák támadtak rájuk. Elõször az augusztus elsõ napján Hercegovinába betörõ 18. hadosztály találta szemben magát szerb népfelkelõkkel, úgy, hogy már másnap megakadt az egész hadosztály elõrenyomulása a kezdetben még lenézett hegyi harcosokon. Augusztus 3. napjától kezdve pedig állandó harci érintkezésbe bonyolódtak az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai a partizánként harcoló bosnyákokkal. A térség népessége – de elsõsorban is a negyven százaléknyi szerbség, valamint a harminc százaléknyi muzulmán lakosság – érthetõ módon ellenezte a monarchiához való csatlakozást, hiszen épp, hogy megszabadultak a törököktõl. Csupán a katolikus horvátok között lehetett találni Habsburg-párti elemeket. Eközben a függetlenné vált Szerbia és Montenegró is bejelentette igényét a bosnyák-hercegovinai területekre. Ennek ellenére, augusztus 5-én a Monarchia Hercegovinát támadó alakulatai bevonultak Mostarba, három nappal késõbb pedig elfoglalták az Adriához vezetõ útvonalat biztosító stolaci erõdöt is. Eközben a Boszniában támadó csapatok augusztus 19-én elfoglalták Szarajevót, többre azonban nem mentek, mert az egész térségben állandósultak a felkelõk rajtaütésszerû támadásai.

Mivel a kezdetben könnyû kis sétának hitt okkupáció megakadt, Ferenc József osztrák császár és magyar király utasítást adott újabb csapatok Balkánra küldésére. Augusztus végére már 270 ezer fõ harcolt a Bosnyák hegyek között. Az uralkodó 1878. augusztus 23-án pedig kénytelen volt a magyar honvédség egyes egységeit is kirendelni biztosító- és hadtápfeladatok ellátására. Szeptember elejére a helyzet a császári csapatok számára kritikussá vált. Háromezer-háromszáz halott, hétezer sebesült, sokszáz eltûnt és majd százezer, elsõsorban hastífuszban és maláriában megbetegedett K.u.K. katona szerepelt a veszteséglistákon. Az okok az erdõs-hegyes terepen vívandó háború sajátosságainak teljes figyelmen kívül hagyásában, a hegyi terepre való tüzérség, málhásállatok és szállítóeszközök hiányában, a gyalogság rendkívül alacsony lõkiképzési szintjében valamint a császári tisztek és altisztek gyenge tûzvezetési képességében keresendõek. A huszáralakulatok és tulajdonképpen a császári lovasság a Száva menti síkságot leszámítva használhatatlan volt, a katonák egyáltalán nem voltak kiképezve hegyi hadviselésre. Ferenc József nem tehetett mást, mint újabb és újabb csapatokat küldött a Balkánra. Csak a III., IV. és V. hadtestek alkotta 2. hadsereg megérkezése fordította a Monarchia javára a háborúvá szélesedõ konfliktust. További kemény ütközetek árán, október elejére sikerült úrrá lenni a kialakult helyzeten, és a hegyekbe visszaûzni a bosnyák felkelõket.

Bosznia-Hercegovina a török Portával kötött egyezmény értelmében, egyelõre ideiglenesen lett a Monarchia része. Csupán négy év kellett azonban egy újabb általános, bosnyák felkelés kirobbanásához, de ennek leverése után is „puskaporos hordó” maradt a Balkán. Miközben a helyzet a végletekig elmérgesedett Szerbiával és a mögöttük álló oroszokkal, az 1908-as boszniai annexió – amely során Ferenc József úgy döntött, hogy végérvényesen birodalma részévé teszi a Balkán hegyeit –, majd az ezután bekövetkezõ válság eseményei már elõre jelezték: Európa következõ „nagybetege” – a törökök után – az Osztrák-Magyar Monarchia lesz… Az 1900-as évek elsõ évtizedének végén zajló balkáni háborúkból még sikerült kimaradnunk, de mikor Gavrilo Princip szerb diák 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst, a „puskaporos hordó” felrobbant, és kitört az elsõ világháború. Négy év múlva a „meggyötört” osztrák-magyar birodalom széthullott, míg Bosznia-Hercegovina a belgrádi vezetésû délszláv állam része lett.

Dr. Papp Attila