A Német-római Birodalom császára, III. Henrik a Vértesnél, 1051-ben elszenvedett nagy veresége ellenére továbbra sem tett le szándékáról, hogy a Magyar Királyságot hûbéresként a Német-Római Birodalomhoz csatolja. Ezért elutasította IX. Leó pápa békéltetésre vonatkozó ajánlkozását, és úgy döntött, 1052-ben ismét I. András ellen vonul. Okulva az elõzõ esztendõk kudarcaiból, seregét most a Duna vonala mentén haladva, a folyami flottájának fedezete mellett vonultatta fel.

Az 1051-es nagy vereség miatt lényegesen kisebb sereget tudott csak kiállítani, mint egy esztendõvel ezelõtt. Viszont ezek a birodalmi csapatok nagyon jól felszereltek voltak, bõséges élelem-utánpótlással és ostromgépekkel is el voltak látva, míg a birodalom dunai hajóraja szintén biztosnak tûnõ támpontot jelentett, így III. Henrik komoly esélyekkel indult a magyarok ellen 1052 nyarának elején. Hadjáratának legelsõ célja Pozsony elfoglalása volt, ezért a város alá érkezve lehorgonyzott, szárazföldi seregével pedig megkezdte a vár ostromát. Pozsony védõi szívósan ellenálltak: a magyarok sorra visszaverték a német rohamokat, sõt, alkalmanként kitörésekkel is zaklatták az ostromló sereget. Pontos feljegyzések nincsenek erre vonatkozóan, de egyes vélemények szerint ebben az esztendõben járt elsõ ízben római pápa a Magyar Királyságban, ugyanis némely történészek úgy vélik, hogy IX.Leó megjelent III. Henrik pozsonyi táborába, hogy személyesen próbáljon békét közvetíteni a német császár és a magyar király között. E próbálkozása azonban nem járt sikerrel.

III. Henrik 1052-ben ismét csúfos kudarcot vallott a magyarok ellen. A krónikások feljegyzései szerint a német hadjárat Pozsonynál véget is ért. Nem egyértelmûen tisztázott okok miatt a császár dunai flottájának számos hajója az egyik éjszaka elsüllyedt. A német sereg ellátásának és felszerelésének egy része így megsemmisült, és két hónapos sikertelen ostrom után III. Henrik kivonult az országból.A német hajók pusztulásának oka a Képes Krónika szerint I. András egy Zotmund vagy Zothmund nevû lovagjának – a népnyelvben csak „Búvár Kund”-ként emlegetett katona – hõstette volt, aki vagy egyedül, vagy többedmagával, az éjszaka leple alatt megfúrta a német hajók oldalát, így azok megteltek vízzel, és elsüllyedtek. Zotmund létezése egyértelmûen nem bizonyított, mivel csak magyar feljegyzések vannak személyérõl, annyi azonban bizonyos, hogy a német krónikások is leírják a császári hajóhad pusztulását.A legvalószínûbbnek az látszik, hogy ha nem is az egész császári flottát, de jó néhány hajót képes lehetett egy kisebb búvárcsapat megrongálni, és ezzel vesztét okozni. Hiszen a hajók többsége a part közelében horgonyzott, ahol az éj leple alatt valóban megfúrhatta azok oldalát egy-két arasznyival a vízszint alatt néhány bátor, magyar katona. A hajók a pár centiméteres lék miatt szép lassan elkezdtek megtelni vízzel, de ez se a hajó legénységének, sem pedig az alvó német seregnek nem tûnt fel. Csak akkor válhatott világossá számukra a helyzet, mikor közeledett a napfelkelte, és a hajók egy része már a víz alatt volt. Ekkor azonban, az addig beáramlott, nagy mennyiségû víz miatt már késõ volt a próbálkozás a mentésre, vagy a lékek eltömítésére, tehát a legénység a felszerelést hátrahagyva volt kénytelen elhagyni a süllyedõ hajókat.

Az is bizonyos, hogy már a 10. századból vannak feljegyzések és festmények arról, hogy a bizánci hadsereg az ellenség kikötõkben horgonyzó hajóinak elsüllyesztésére – illetve csaták alatt – búvárokat alkalmazott, akik fúróikkal lékelték meg az ellenséges hajókat.III. Henrik nem próbálkozott többször a Magyar Királyság elleni támadással, és 1055-ben békét kötött I. Andrással, 1056. október 5. napján pedig elhunyt. Fia, IV. Henrik német király 1058 szeptemberében megerõsítette ezt a békét I. Andrással, melyhez kapcsolódóan a magyar király fiát, Salamont eljegyezték IV. Henrik testvérével, Judittal. Még ebben az évben, I. András életében megkoronázták Salamont, amely miatt megromlott András király és öccse, Béla herceg viszonya, ami pedig egy újabb magyar trónviszályt vetített elõre.1060-ban I. András és Béla herceg összecsaptak, amely csatából a herceg került ki gyõztesen. András meghalt, I. Béla pedig elfoglalta a magyar trónt. Nem sokáig uralkodhatott, mert 1063-ban súlyos baleset érte a dömsödi udvarházában, és nem sokkal késõbb meghalt. Eközben Salamon, IV. Henrik segítségével betört az országba, és 1063 szeptemberében fejére került a királyi korona. A magyar belviszály nemsoká folytatódott, ugyanis I. Béla két fia, Géza és László hercegek viszonya csakhamar megromlott Salamonnal. A háborúskodásból a hercegek kerültek ki gyõztesen: I. Géza 1074-tõl három éven át, majd Szent László királyunk pedig dicséretesen, 1077 és 1095 között uralkodott, megnyugvást és megerõsödést hozva a fiatal Magyar Királyság számára.

Dr. Papp Attila