Az MSZP legnagyobb blöffje az, hogy szocialistának, baloldalinak mondja magát.
A 2008-as szociális népszavazás megmutatta, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség eredménnyel tudja megszólítani azokat a baloldali szavazókat is, aki felismerik, ma a jobboldal képviseli a szociális igazságosságot – idéztem egyetértõleg pár hete a Kanizsában Semjén Zsolt szavait.
Az ipari munkás felett egy újonnan kialakult menedzserosztály rendelkezik. Bármi áron megteheti, a munkás részesedése a menedzsercsoportnak jutó összeg parányi tört része. Ezt írta a szociáldemokraták 1956 után emigrációba kényszerült elnöknõje a hazai viszonyokról már 1969-ben. Mintha a mának szólna. Kéthly Anna, aki a kommunistáktól 5 év börtönt szenvedett, nyolcvanadik születésnapján így fogalmazott: szívesen vállalja a vádat, hogy õ jobboldali szociáldemokrata, ha a fantaszták és a fizetett ügynökök baloldaliak…

Ezek után elhiheti bárki Lelkó úr rágalmát – erre építi egész levelét - miszerint jegyzeteimben sértegetném a tisztességes baloldali embereket? Nem inkább az MSZP sérti meg õket a szavai és a tettei közti szakadékkal? A kanizsai MSZP nélkül - ne legyen kétségünk – nem tobzódhatna fölöttünk a Gyurcsány-Bajnai korszak. És ha Lelkó úr levele végén megható szavakkal arról ír, õ igyekszik mindennap jót tenni, megkérdem, melyikre gondol a kormány által elkövetett sok jó közül? Trükkök százai, hamis számok, fiktív költségvetés, õszödi beszéd, gátlástalan visszaélés a hatalommal, botrány botrány hátán, az ország eladósítása, munkanélküliség és sorozatos megszorító csomagok?
Már rég nem Fidesz-MSZP ellentétrõl van szó! A társadalom többségével kerültek szembe a szocialisták. Ha Lelkó úr haragot sejt szavaim mögött, látszik, nem szokta meghallgatni egykori, becsapott választóit. Bennük mennyi jogos indulat van! Önöknek az a szerencséjük, hogy népünk ragaszkodik az alkotmányossághoz, és a szavazófülkében fejezi ki véleményét. Stílusában nem, de tartalmilag egyetértek, ahogy egy szabaddemokrata államtitkár a hírTV kamerája elõtt lefordította ezt az üzenetet. („…Feri, menj a ….!”) Lehet persze tömörebben: ELÉG! – olvastuk tavasszal a plakátokon.
Bár az eddig írottakból kiderül, nem személyes ellentétrõl van szó, azért a személyességnek is van helye: személyi felelõsség terhel mindenkit, aki hozzájárult, hogy országunk idejutott. Másrészt felmerül: hogy merek én szembeszállni a szocialistákkal? Egy munkatársam aggódva tette föl minap ezt a kérdést, az ellenvéleményhez nem szokott kormánypártiak pedig sértõdötten. Lám, 1956-ban is az volt a bûnünk, hogy be mertünk avatkozni a saját ügyeinkbe – szól a régi vicc. Az 1953-as júniusi keletnémet felkelés hivatalos értékelésére, amely szerint „a nép elvesztette a kormány bizalmát”, Brecht így válaszolt: „nem volna egyszerûbb, ha a kormány / Feloszlatná a népet, / És újat választana?”
Hálás vagyok Lelkó úrnak, hogy szóba hozta, azonos vagyok az 1986-88 közti felsõtemplomi káplánnal, mert élettörténetemnek több tanulsága is van. Az 1970-es, 80-as évek fordulója, amikor felnõtt fejjel vallásos lettem, az a kor volt, amikor egyedül egyháziak álltak ellen az embertelen rendszernek. 1977-ben, utolsóként szabadult börtönébõl Lénárd Ödön piarista atya. A Szolidaritás mozgalom papját, Jerzy Popieluszko atyát 1984-ben gyilkolta meg bestiálisan a S³u¿ba Bezpieczeñstwa (vagy a KGB?). Csoda-e, ha azt hittem, papként tehetek én is a legtöbbet? Akik régrõl ismernek, azok szeretetét azóta is érzem. Látják: ugyanazon az oldalon maradtam. A vértanúk példája pedig ma sem engedi, hogy hallgassak. Keresztény lelkiismerettel sem a mai „bal”oldalra, sem a szélsõ”jobb”ra nem lehet szavazni.
Papp János