Farag csontot, szarut, fát és meggymagot. A legkedvesebb számára mégis egy skorpió – a sormási Marton Lajos a Kiskanizsai Általános Iskolában idõsebb Popellár Jenõ szakkörében ismerkedett meg a faragással.

– Az iskolában egyszer láttam, hogy Popellár Jenõ tanár bácsi hogyan farag, s rögtön megtetszett – meséli Marton Lajos. – Beiratkoztam a szakkörébe, végül asztalos lettem, s megismerkedtem Csávás Csabával, aki a mentorom lett – tõle is sokat tanultam. Marton Lajos azonban nemcsak fát farag, otthonában a fából készült figurák mellett csontból faragott alkotások és szaru lõportartók is sorakoznak a polcon.

– A szaru puhább, lágyabb, mint a csont, ezért aztán sokkal könynyebben alakítható. A csont tényleg olyan, mint a kõ, nehezen faragható, szilánkosan törik. A fafajok közül legszívesebben a feketedióval dolgozok, de persze emellett mogyoróból, meggybõl, hársból, bukszusból, szilvából, barackból és cseresznyébõl is faragok. Bármit hajlandó vagyok fából elkészíteni, a kis szobroktól a plasztikákig.

– Mi volt a legérdekesebb kérés, amit teljesített?

– Egyszer egy skorpiót kellett készítenem egy valódi, üvegbe zárt, kiszárított skorpió alapján.

– Azért meggymagot se mindenki farag…

– Nincs ebben semmi különlegesség. A gyümölcsmagok ugyanúgy alakíthatóak, mint a csont, semmivel sem keményebbek annál. Meggymagot, cseresznyét és barackot is faragok, elsõsorban népmûvészeti mintákkal szeretek dolgozni. A magfaragást egyébként érdekes módon tanultam meg. Egyszer édesanyám mondta, hogy valakinek a nyakában látott egy nyakláncot, amelyen egy cseresznyemagból faragott kis kosárka fityegett. Szöget ütött a fejembe a dolog, nekiálltam, s két óra alatt elkészült a kosárka. Nem olyan nehéz egyébként, mint azt gondolja, még azt sem mondanám, hogy pontos, abszolút „remegésmentes” kéz kell hozzá, hiszen az enyém sem ilyen. Inkább tengernyi türelem.

Marton Lajosnak egyébként számos szép alkotása van, azonban önálló kiállításon még nem mutatkozhatott be a nagykanizsai közönségnek. Pedig lenne mibõl meríteni…

H.A.