1345-ben Nagy Lajos királyunk öccse, András herceg volt a nápolyi trón várományosa. Nápolyi Johanna, a királyság örököse és az õt támogató olasz fõúri kör azonban nem akart magyar uralkodót Nápoly napfényes földjén tudni. Csak annyi bizonyos, hogy András herceg rejtélyes körülmények között lett gyilkosság áldozata: megfojtották.A tett mögött sokan, így a magyar király is a nápolyi uralkodói klikket és Johannát vélte meghúzódni.Nagy Lajos nem hagyhatta válasz nélkül öccse meggyilkolását, és komoly katonai felkészülés után, 670 évvel ezelõtt, 1347-ben elindult seregével Itália földjére.

Annyit érdemes megemlíteni András herceg meggyilkolásáról, hogy az egyszerû nép szerette a herceget, csak a nápolyi fõurak – Johannával a hátuk mögött – ellenezték egy magyar herceg nápolyi trónra ültetését. Többen is suttogtak a ledér és hataloméhes Johannáról, aki más férfiakkal is összeszûrte a levet. András megkoronázására 1345 õszén került volna sor, de már nem érhette meg. Annyi bizonyos, hogy szeptember 18-án Johanna egy egész napos vadászaton vett részt férjével, melynek fáradalmait a pár az aversai San Pietro a Maiella kolostorban akarta kipihenni. A merényletre már azután került sor, hogy András és felesége nyugovóra tért: az Artus Bertrand és Jacopo Cabano vezette összeesküvõk kis idõ múltán – egy fontos üzenet ürügyével – kicsalták a hálótermébõl a herceget, és váratlanul rátámadtak.A fegyvertelen herceg ugyan el tudott menekülni gyilkosai elõl, de hálóterme ajtaját zárva találta, hiába dörömbölt rajta: ennek kapcsán merült fel Johanna bûnrészessége. A támadói utolérték, kötelet csavartak áldozatuk nyakára, és felakasztották õt a kolostor egyik erkélyére, majd holttestét a kertbe vitték, és ruháitól is megfosztották. A megözvegyült királynõ szeptember 19-én távozott Aversából: a krónikások szerint arcán nyoma sem látszott annak, hogy megviselte volna férje halála, és három nappal késõbb írt levelében is igyekezett András könnyelmûségével megindokolni a szörnyû gyilkosságot. Mivel Nagy Lajost nem tudta meggyõzni, a magyar király végül 1347-ben hadat üzent a Nápolyi Királyságnak.

Az elsõ nápolyi hadjáratára Nagy Lajost a korszak szinte legerõsebb hadserege kísérte el: egy vértes, pajzsos, nehéz kardokkal harcoló, számszeríjjal is felszerelt zsoldos nehézgyalogság.Aztán vele tartott a magyar lovagok serege, egy zárt sisakban és talpig páncélban, pallossal, két embernél is hosszabb lándzsákkal küzdõ, vértezett csatalovakkal ellátott nehézlovasság, valamint elkísérték a magyar királyt a nyíllal, szablyákkal és kopjákkal küzdõ, kun könnyûlovasok is, akik ekkortájt a Duna – Tisza közén éltek, és a magyar Anjou-házból származó királyok biztos támaszai voltak.Az olaszok szintén számszeríjasokkal, és egy kisebb lovagi sereggel készültek feltartóztatni a magyar uralkodót. 1348. január 11-én, Nápolytól mintegy 30 kilométerre, északra, Capuánál találkozott össze a nápolyi és a magyar sereg. Az olaszokat Nápolyi Johanna új férje, Tarantói Lajos vezette. Seregében körülbelül 2700 lovag, és 5000 gyalogos volt. Ezzel szemben a magyar haderõ közel 12 ezer fõt tett ki. Az olaszok elsõdleges célja volt fedezni és védeni Capua városát, amelynek elfoglalása után szabad út nyílt volna Nápoly felé. Ezért a kis városka mellett megerõsített állásokat épített ki a Volturno-folyó partján. Capua elõtt, a Volturno-folyón egy nagy, római kori kõhíd ívelt át, amelyet az olaszok megfelelõen védtek és el is torlaszoltak. Nagy Lajos felismerte, hogy ha a hídon erõltetné serege átkelését, az olasz számszeríjászok miatt rendkívül nagy lenne a vesztesége. Így a lovagjait a folyó egy távolabbi, sekély partrészére vezette, és Orticello falvacska mellett kelt át a Volturnon, egy gázlón.

Eközben a nápolyi sereggel szemben a magyar zsoldos gyalogság megkezdte az átkelést a hídon, de inkább figyelemelterelõ szándékkal, hogy az olaszok õvelük, és ne a nápolyi sereg balszárnya felé közelítõ magyar lovagokkal legyenek elfoglalva.A terv kitûnõen bevált, a nápolyi sereg egyszerre csak arra eszmélt fel, hogy kun könnyûlovasok támadtak rájuk, akik nyílzáporukkal és portyacsapataikkal szétzilálták az olaszok elsõ soraikat, majd pedig hirtelen szétnyíltak, és átadták a mezõt a rohamra induló magyar nehézlovasságnak. Nagy Lajos lovagjainak így egyetlen roham is elég volt, hogy elsöpörje a nápolyi páncélos lovasságot. Az olaszok szétszaladtak, így a magyar lovasság szinte megállás nélkül törhetett rá a nápolyiak gyalogságára, amely eközben a Volturno hídjánál harcolt a magyarok egyre közelítõ zsoldos gyalogságával, akik folyamatosan lõtték õket számszeríjas alakulataikkal. Mikor a magyar nehézlovasság végül lerohanta az olasz gyalogságot, Nagy Lajos zsoldosai is megrohamozták a hídfõt, és átkeltek rajta. A nápolyiakat így bekerítették, majd a folyó partjának szorították: szinte az egész olasz sereget levágták, sokuk a folyóba fulladt. Tarantói Lajos körülbelül két óra leforgása alatt teljes vereséget szenvedett, és kis testõrségével Nápoly felé futott. Nagy Lajos magyar király bevonult Aversa várába, és ott fogadta a behódolni akaró nápolyi nemeseket. Itt azonban Lajos, egy tõle szokatlan tettre ragadtatta el magát. A békét kérõ olaszokat egy szívélyes lakoma után kérdõre vonta öccse halála miatt, majd lefogatta Durazzói Károlyt, és a helyszínen lefejeztette, a többi tarantói és durazzói herceget pedig elfogatta, és a Magyar Királyságba, Visegrád és Buda környékére küldte.

Ez a cselekedet végleges törést okozott a magyarok, valamint a nápolyi arisztokrácia és az önérzetes olasz polgárság között egyaránt. Nagy Lajos hiába vonult be erõvel Nápolyba, ahogy hazatért, rögtön ellene lázadtak az olasz nemesek. Az 1352-ig elhúzódó nápolyi magyar jelenlét csak a magyar seregek sorozatos, dél-itáliai gyõzelmeinek volt köszönhetõ: azonban az egész olasz lakosság egyöntetû makacssággal gyûlölte egyre jobban a Magyar Királyságból érkezõket. Nagy Lajos jelenléte volt az egyetlen biztosíték a magyar kormányzat mûködésére. Azonban valahányszor visszatért a Kárpát-medencébe, a nápolyi trón minduntalan elveszett, és tartott ez addig, amíg Nagy Lajos újra Itália földjére nem lépett. A magyar király belátta: tartósan nem szerezheti meg a nápolyi trónt, miközben hatalmas összegeket emészt fel egy-egy hadjárat, így végül a kivonulás mellett döntött.

Dr. Papp Attila