Nagy Lajos királyunk éppen csak felgyógyult a pestisbõl 1349 kora õszén, de már neki is látott annak megtervezéséhez, hogy újra ellenõrzése alá vonja a Nápolyi Királyság térségét, és a hadjárattól még a fekete halál ragályától elhunyt fiatal párja iránti gyász sem tudta eltéríteni. Nyolc éves fegyverszünetet kötött az Adria királynõjével, Velence városállamával, majd a dalmát tengerpartra vonult hatalmas seregével. Az uralkodó és a nagyurak kísérete 1350. április 18-án indult útnak Zenggbõl, és május elsõ napján szálltak partra Manfredoniában, Itália keleti partvidékén, a Nápolytól mintegy 200 kilométerre lévõ olasz kikötõben.

A magyar királyi sereg 15 ezer magyar és 8000 német nehézlovast számlált, a gyalogságot pedig 4000 lombard gyalogos adta, a külföldiek többsége zsoldos katona volt. Nagy Lajos az érkezése után megjutalmazta a mellette kitartó,Foggiaban állomásozó zsoldosokat, akik már egy esztendeje várták a magyarok visszatértét, majd Bariba ment tisztelegni Szent Miklós ereklyéi elõtt. Eztán Nagy Lajos nekiindult seregével, hogy elfoglalja a Nápolyi Királyságot. Szisztematikusan haladt, erõdrõl-erõdre foglalta vissza a dél-itáliai térséget. Az elsõ Trani tengerparti erõssége volt, amelybe a magyar királyt eláruló Pipino zsoldoskapitány zárkózott. Mikor a védõk látták reménytelen helyzetüket, rávették a kapitányukat, hogy adják fel a várat. Pipino egy ingben, a nyakában kötéllel, mezítláb járult Nagy Lajos elé, aki végül megkegyelmezett a zsoldosoknak. A következõ erõd Canosa vára volt, amely viszont nem adta meg magát, így ostromra került sor. A bátor magyar király katonáival együtt mászott a falakra, mikor egy méretes kõvel fejen dobták. A sisakja megvédte ugyan Lajost, mégis ájultan zuhant le a várárokba, de szerencsére csontja nem tört, nagyobb baja nem esett.Canosa erõdjének elfoglalása után jó néhány olasz város gondolta úgy, nem áll ellen: Atella, Ascoli, Minervo, Forenza, Corneto, Candela, Melfi, Rapolla, Aenosa, és Spinazzola városainak a vezetõi Canosa városában járultak hódolni a magyar király elé.

1350 júniusában Nagy Lajos seregével Ascoli térségében állomásozott, mikor hírét vette, hogy Aversa parancsnoka,Jacopo Pignattaro az erõd tartós védelmére rendezkedett be, mert a város környékén élõ lakosságnak egy hetet adott arra, hogy az összes felhalmozott élelmiszerével együtt költözzön be a városba. Lajos a Melfi – Consa – Ebolin útvonalon keresztül érkezett öccse öt esztendõvel korábbi meggyilkolásának a helyszínére. Aversa valóban keményen ellenállt, az olaszok derekasan védték az erõdöt. Az elhúzódó ostrom miatt, 1350. július 26-án Nagy Lajos az ostromlók élére állt, és maga vezette a rohamot. Már majdnem felért a fal tetejére, mikor egy nyílvesszõ a bal combjába fúródott. A magasból a vizesárokba zuhant királyt a zsoldosai a sátorba vitték, ahol, a krónikák szerint az erdélyi vajda, Lackfi és egy felcser 12 rántással tépték ki a nyilat a lábából, majd a sebet tüzes karddal kiégették. A király mindvégig eszméleténél volt, és maga is úgy gondolta, hogy kétségesek a túlélési esélyei. Ezért ott, a helyszínen rendelkezett arról,hogy ha meghal, Esztergomban temessék el, IV. Béla király mellé. De Nagy Lajos túlélte a sebesülést, és Lackfi István vajda a bekötözött királyt azonnal lóra ültette, majd körbelovagolták a várat, hogy az olaszok láthassák: a király él. Az ostromló magyarok pedig éljeneztek és kiáltoztak: „Íme, Magyarország, Jeruzsálem, és Szicília királya!” Aversa védõi, látva reménytelen helyzetüket, pár nap elteltével önként tették le a fegyvert.Azonban, a fiatal kora ellenére bölcs Lajos Aversa bevétele után elgondolkodott: nincs tengeri ereje, így Nápolyt csak a szárazföldön tudja elzárni az utánpótlástól, ezért a város kiéheztetése kétséges, szintúgy a bevétele, hiszen a tenger felõl folyamatosan kaphat katonai utánpótlást is a Nápolyi Királyság utolsó erõssége. Viszont õ 1500 kilométerre volt a Magyar Királyság utánpótlásától, és a zsoldosokat folyamatosan fizetnie kellett, azaz rengeteg pénzt emésztett fel a háborúskodás, ráadásul a pápa, VI. Kelemen is megtiltotta Nápoly bevételét. Ezért kelletlenül, de belátta, hogy,ha el is foglalja Nápolyt, azt nem tudja majd megtartani. Így a magyar király a szárazföldi hazatérés mellett döntött.Fõként magyar katonákkal rakta meg az elfoglalt erõdöket, és Róma érintésével visszatért a Kárpát-medencébe. Veronában még elbocsátotta 4000 német zsoldosát, majd Nagy Lajos 1350. október 25-én érkezett meg a Magyar Királyságba. A pápai ítélõszék a kivonulásának hírére felmentette Johannát a házasságtörés és a férjgyilkosság vádja alól, amely miatt pápai vizsgálat alá vonták még Nagy Lajos elsõ nápolyi hadjáratát követõen, aki ezt tette feltételévé 1348-as kivonulásának.

A nápolyiakkal kötött fegyverszünet 1351. április elsõ napján járt le, amely után Tarantói Lajos hadmûveletekbe kezdett a magyar király hódításainak visszafoglalására, de nem járt sikerrel, ugyanis Lackfi Endre székely ispán, Nagy Lajos nápolyi hódításainak helytartója olyan sikeres ellentámadást intézett ellene, hogy egészen Nápolyig szorította vissza, sõt, a várost körülkerítve ostromhoz készülõdött. A pápa közbelépésére végül a felek Nápolyban, 1352. március 23-án békét kötöttek. Nagy Lajos végleg kivonult a Nápolyi Királyság területérõl, és annak uralkodóiként ismerte el Tarantói Lajost és Johannát, valamint hazaengedte az 1348-ban elfogott durazzói és tarantói hercegeket is. Viszont Nápoly cserébe 300 000 aranyat kellett, hogy fizessen a magyar királynak kárpótlásként, és Johannának pápai vizsgálóbizottság elé kellett állni, amely végül is tisztázta a férje meggyilkolásában való bûnrészesség vádja alól. Azonban Nagy Lajos nem bocsátotta meg Johannának az öccse halálát. Mikor 1378 szeptemberében bekövetkezett a nyugati egyházszakadás, Johanna az avignoni pápa, VII. Kelemen mellé állt. Ezért a római pápa, VI. Orbán 1380-ban megfosztotta a nápolyi tróntól, és felajánlotta azt Nagy Lajosnak. A magyar király ismét bölcs volt, és az udvarában nevelkedõ Anjou herceget, Károlyt jelölte ki a trón elfoglalására, akit egy lovagsereg élén küldött Itáliába. A herceg 1381-ben elfoglalta Nápolyt, és III. Károly néven annak királyává koronázták. Johanna tovább próbált küzdeni az elvesztett hatalomért, ezért 1382. május 22-én, Muro várában négy magyar zsoldoskatona megfojtotta, III. Károly parancsára. Úgy halt meg, ahogy egykori férje, András herceg… A magyar történelem egyik legkiválóbb uralkodója, Nagy Lajos királyunk, mintha csak erre várt volna, még ugyanabban az évben, szeptember 10-én megtért az Úrhoz.

Dr. Papp Attila