Miklósfáról a Varsó – Czêstochowa zarándoklatra vitte hallgatóságát a vasárnapi búcsúi mise szónoka, Balla Barnabás pálos atya. A Nagyboldogasszony ünnepét megelõzõ kilenced – novéna – során napi hatvan kilométert tesznek meg, a legkritikusabb az elsõ és a harmadik nap. Mi vonzza vissza mégis másodszor, tizedszer, huszadszor?

Hétköznapi életünkre is tanulsággal szolgál az ott szerzett tapasztalat. Függetlenné válni a körülményektõl. A reggel hattól este ötig esõben, forróságban gyalogló tízezrek párszáz fõs falvakban éjszakáznak, nem biztos, hogy jut széna alánk a pajtában, a fejünk fölé tetõ. A kezdetben egymást távolságtartva kezelõ „idegenek” nem soká utolsó korty vizüket osztják meg: van, aki nálam is jobban rászorul. A fizikai fájdalom elviselése – egyesítve a magunkkal hozott gondokkal, kérésekkel – kerül ajándékként Jasna Gorában a Mária-oltárra.

Egy édesanyának nem kell radar, gyárilag bele van építve, hogy meghallja, ha kicsinye a szomszéd szobában felsír – folytatta a Kiskunhalas – Szentes közti Petõfiszállás - Pálosszentkút kolostorából érkezett vendég. - Szava, simogatása megnyugtatja gyermekét, ha rosszat álmodott. Ha egy földi édesanya erre képes, mennyivel inkább mennyei édesanyánk? Õ a szabadság példaképe: mentes minden bûntõl. Hallgassunk rá, amikor a kánai menyegzõn arra int: tegyetek meg mindent, amit fiam mond!

P.J.