Mikor Bécs, 1485. június 1. napján elesett, a Linzbe menekült III. Frigyes meg sem kísérelte a város felmentését. Mátyás a lehetõ legjobb módon tartotta sakkban ellenfelét: egész udvartartását átköltöztette Bécsbe, és a hivatalos székhelyét is ide tette át, sõt, elrendelte a vár felújítását és megerõsítését. Ugyanakkor egy ügyes politikai fogással kihúzta a méregfogát egy esetleges összeesküvõ felkelésnek is: néhány kivétellel a helyén hagyta az osztrák vidékeket igazgató nemesi családokat és hivatalnokokat, akik így hûséget fogadtak neki, és nem próbálkoztak az elárulásával. Így Mátyás király nekiláthatott az utolsó erõdként kitartó Bécsújhely ostromának, hogy 1487. augusztus 17-én elfoglalja, és ezzel pontot tegyen ausztriai hódításai végére.

Bécs elfoglalása után a fekete sereg Bécsújhely alá vonult, és ostrom alá vette a várat. Az 1486-os év a falak rontásával és a helyõrség kiéheztetésével telt, amely persze sok idõt vett igénybe. A híres erejû Kinizsi Pál, aztán Székely József, Báthory István erdélyi vajda, Tettauer Vilmos és Szapolyai István – a késõbbi, és egyben utolsó magyar származású király, Szapolyai János apja – már egy éve ostromolták a várost, mikor Mátyás 1487. januárjában megérkezett, hogy személyesen vegye át a támadás vezetését.Bécsújhelyt a makacs és kitartó katona hírében álló Wulfensdorfer várkapitány védte.Frigyes császár az újabb támadás hírére elhagyta Linz városát, és kíséretével nyugati irányba indult. Az osztrák tartományai védelmével hûbéresét, Albert szász herceget bízta meg. Mivel III. Frigyes nem adott pénzt Albertnek a harchoz, így a szász herceg a saját pénzén volt kénytelen zsoldosokat felfogadni, és mindössze 5000 katonát tudott így kiállítani:a fekete sereg ezért jelentõs létszámfölénybe került a felmentõ szász erõkkel szemben.Mátyás eközben egyre szorosabbra zárta az ostromgyûrût, mialatt folyamatosan érkezett friss erõsítés, és jó minõségû ellátmány is a táborába. 1487 tavaszán egy öldöklõ rohamban katonái elfoglalták a Bécs irányából esõ bécsújhelyi külsõ várat, ám azt az osztrák védõk a visszavonulás közben felgyújtották, így mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett a tûzvészben. A külsõ vár bevétele után az ostromlott város körül még szorosabb lett a hurok. Mátyás mindent elkövetett a gyõzelem érdekében: lõtávon belül egy erõs gerendafalat építetett utászaival, majd annak oltalmából lõtte a fekete sereg tüzérsége a Lajta-parti város falait. Az osztrákok sem maradtak adósok: egy alkalommal a védõk egyik mozsárágyúja a királyi sátrat találta telibe, és az ágyúgolyó az éppen vacsorázó Mátyás mellett csapott be, három apródját is megölve.

Miután a várfalak legjobban a Magyarország felõli oldalon voltak megrongálva, ahol már egy jókora rés is tátongott, Mátyás ezt a helyet jelölte ki a döntõ rohamra. Cselvetésre szánta el magát: egy kémet küldött Bécsújhelybe, akinek az lett volna a feladata, hogy az elõre megbeszélt idõpontban a város Bécs felõl esõ oldalát felgyújtsa, hogy ezzel a védõk figyelmét elterelje. Viszont a kémet elfogták, és kínvallatással vallomásra bírták. Így az osztrákok mindent megtudtak, és õk állítottak csapdát a fekete seregnek. Wolfersdorfer a vár Bécs felõl esõ oldalán egy nagy máglyát rakatott, majd azt a magyar támadás idõpontjában meggyújtatta, mintha a kémnek sikerült volna végrehajtania szabotõr tettét. Az ostromlók az elterelõ hadicsel sikerének tudatában indultak a lerontott falrész rohamára, mikor a rés környékén egy erõs osztrák csapat rontott rájuk, ugyanakkor a várkapun is kitörtek a védõk, és oldalba kapták az ostromló magyar katonákat.Eközben Bécsújhely lakossága éhezni kezdett, már csak a katonákat szolgálták ki napi fejadaggal, a polgárok a maradékra fanyalodtak, illetve mindenki onnan próbált ennivalót szerezni, ahonnan tudott. Eközben a makacs Wulfensdorfer még mindig a császár felmentõ seregében reménykedett, és egy bátor húzással tüzérséget telepítetett a templomok tornyába. Ezzel elõnybe került a fekete sereg tüzérségével szemben, hiszen nem kevés magassági elõnyt szerzett, és alaposan belõtte a magyar tábort és tüzérséget is. Ekkor Mátyás, aki addig nem engedte lövetni a templomokat, üzenetet küldött a város elöljáróinak, és a várkapitánynak: ha a templomtornyokból való lövöldözést nyomban meg nem szüntetik, akkor Bécsújhelyt a földdel teszi egyenlõvé, a tüzelõállásként használt templomokat pedig mind leromboltatja, és majd márványból építteti újjá azokat.

Az éhezõ polgárok ekkor rákényszerítették a várkapitányt, hogy kezdjenek tárgyalásokba a magyarokkal. Wulfensdorfer és a polgármester fehér zászlóval jött ki városból, majd Mátyás elé járultak és 1487. július 2-án héthetes fegyverszünetet kötöttek. Az egyezmény szerint, ha ezen idõ alatt egy erõs császári sereg tör a városig, akkor a körülzárást nyomban meg kell szüntetni, viszont, ha ez nem következik be, akkor a fegyverszünet lejártakor a város megadja magát. Ebben az esetben sértetlen elvonulást engedélyez a király a menekülni akaró polgároknak, személyes vagyonukkal együtt.Miután a Bécs térségében táborozó Albert herceg továbbra sem merte megtámadni a jóval nagyobb fekete sereget – sõt, a császár tiltása ellenére fegyverszünetet is kötött Mátyással –, így a két éve ostromlott város végül 1487. augusztus 17-én megadta magát. A város polgárai magyar és hollós címerekkel és lobogókkal díszített fel Bécsújhelyt, majd a város polgárai alattvalói esküt tettek Mátyásnak, aki cserébe meghagyta a Lajta-parti kereskedõváros kiváltságait.A város bevételével már négy osztrák örökös tartomány volt Mátyás uralma alatt: Alsó-Ausztria, Stájerország, Krajna és Karintia, azonban az európai diplomácia – ekkor már egyértelmûen félve Mátyás egyre növekvõ hatalmától – nem ismerte el a magyar királyt az Osztrák Hercegség urának. Hogy a király konszolidálja hatalmát az osztrák tartományokban, 1487. december 17-én, pápai közvetítéssel békét kötött III. Frigyes császárral, aki ezért elismerte Mátyást a meghódított területek urának, amely térség egészen a nagy magyar király haláláig a Magyar Királyság része volt.

Dr. Papp Attila