A Szent Korona a magyarság, Magyarország szimbóluma, nemzeti történelmünk egyik legjelentõsebb alapköve. Ez a felbecsülhetetlen értékû ereklye – nem mellesleg ötvösmûvészeti érték – legalább annyi hányattatásnak volt kitéve az elmúlt évezredben, mint a magyar nép…

Hartvik püspök legendája szerint Szent István (1000-1038) királyunknak II. Szilveszter pápa – egy álom hatására – az 1000. évben azt a koronát küldte el Asztrik püspökkel, amelyet eredetileg Miesko lengyel fejedelemnek szánt. Szent István koronája az 1044-es ménfõi csata, Aba Sámuel (1041-1044) veresége és halála után III. Henrik német-római császár birtokába került, aki visszaküldte azt IX. Benedek pápának, majd a korona végül ott, Rómában – évszázadokkal késõbb – elkallódott. A mai korona, azaz a Szent Korona alsó része, az úgynevezett„görög” korona I. Géza (1074-1077) királyunkat ábrázolja, továbbá X. Konstantin (1059-1067) és VII. Mihály (1067-1078) bizánci császárokat, valamint az egyház szentjeit, tehát valószínûsíthetõ, hogy ezekben az esztendõkben készíthették. A felsõ, „latin” korona aranyának minõsége nem egyezik meg a korona alsó, „görög” részével. A„latin” korona a 12 apostol közül csak nyolcat ábrázol, legfelül pedig Jézus tûzzománc képmását átszúrja a kereszt, vagyis az is bizonyos, hogy a mára már ferde aranykeresztet eredetileg nem oda tervezték. Annyi valószínû, hogy a Szent Koronát az 1070-es évek után, és valamikor az 1300-asévek elõtt készíthették, a görög részét inkább 1070 tájékán, a latin részt pedig késõbb.

Az ékszert elõször III. András (1290-1301), az utolsó Árpád-házi uralkodónk nevezte Szent István koronájának, a Szent Koronának, és erre az idõszakra tehetõ, mikor a korona léte önálló értelmet – és varázst – nyert, és elvált az éppen uralkodó király személyétõl. Halála után kezdõdött a Korona kalandos élete, hiszen gyakran elvitték azt az országból, de olyan is volt, hogy egyszerûen elhagyták. A III. András után rövid ideig uralkodó cseh Vencel (1301-1305) Prágába vitte magával, mikor el kellett hagynia a Magyar Királyságot, míg az utána következõ bajor Ottó (1305-1307) Magyarországra jövet elvesztette azt: leesett a szállítóládikó a málháslováról, és csak jó néhány órányi keresgélés után lelték meg újból. A legenda szerint ekkor ferdült el a tetején lévõ kereszt is. A Szent Korona Árpád-házi királyok utáni hatalmát és varázsát jelzi, hogy az Anjou-családból származó Károly Róbert (1308-1342) csak akkor érezte magát a Magyar Királyság valódi, felkent uralkodójának, mikor harmadízben, de akkor végre a Szent Koronával is meg tudta koronáztatni magát.Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437)siklósi fogságakor, 1402-ben az ország bárói a „Szent Korona joghatósága” nevében kormányoztak. Habsburg Albert király (1437-1439)1439-ben bekövetkezett halála után felesége, Erzsébet elraboltatta a Szent Koronát Visegrád várából, mégpedig fia, V. László érdekében – errõl udvarhölgye, Kottaner Jánosné számolt be emlékirataiban. 1440-ben oklevélben rögzítették: a Szent Koronának „hatása, jelképisége, misztériuma és ereje” van. A gyermek V. László helyett – az ország déli határain „kopogtató” török veszedelem következtében – a lengyel királyt, Jagelló Ulászlót (1440-1444) koronázták meg a szent ereklyével. Hunyadi János kormányzósága alatt V. László (1444-1457)anyja 8 ezer aranyért elzálogosította a koronát III. Frigyesnél, a német-római császárnál, akitõl Mátyás királyunknak(1458-1490) csak 1463-ban – akkor már 60 ezer aranyért – sikerült azt visszavásárolnia.

A mohácsi vész után Perényi Péter koronaõr Szlavóniába menekítette, majd Szulejmán szultán a csata elsõ évfordulóján Mohácsra hozatta a koronát, és átadta Szapolyai János (1526-1540) királynak. Az utolsó magyar származású uralkodónk, I. János halála után felesége, Izabella Erdélybe vitte, majd a gyulafehérvári egyezmény értelmében, 1551-ben I. Ferdinánd (1526-1564) embereinek adta át. Ettõl kezdve Bécsben õrizték, de a koronázásokat mindig Pozsonyban tartották. II. Rudolf (1576-1608) Prágába vitette, mígnem Bocskai István erdélyi fejedelem a bécsi békében kikötötte, hogy haza kell hozni. Ez csak 1608-ben történt meg, amikor Mátyás fõherceg – a magyar rendek támogatását elnyerendõ – Pozsonyba szállíttatta. A 17-18. században, majd a napóleoni háborúk során is többször vándorolt a korona: II. József (1780-1790), a reformer „vaskalapos” király a bécsi kincstárban helyeztette el, majd amikor halálos ágyán visszavonta rendeleteit, Budára szállították. A szabadságharc végén, 1849-ben Szegedre menekítették, majd Szemere Bertalan kormányfõ Orsován ásatta el, a karddal, a jogarral, az országalmával és palásttal együtt. A Habsburgok csak négy év múlva találták meg a ládát, a palást – amely a legrégibb az ereklyék közül, még Gizella királyné (Szent István felesége) hímezte udvarhölgyeivel miseruhának 1031-ben – erõsen megrongálódott a ládába beszivárgó nedvességtõl. A kegytárgyakat elõször Bécsbe, majd ismét Budára vitték, és 1867-ben, a kiegyezés után itt koronázták meg vele I. Ferenc Józsefet (1848-1916).

Az utolsó koronázás az ékszerrel 1916-ban, szintén Budán volt: az utolsó magyar király, IV. Károly (1916-1918) fejére helyezték ekkor a Szent Koronát. Az ereklye a Horthy-korszakban, két évtizedig háborítatlanul nyugodhatott, majd szerepet kapott történelmünk mélypontján: Szálasi Ferenc „nemzetvezetõ” tette le rá az esküjét, 1944 novemberében. Ugyanis a koronát és a koronázási ereklyéket, valamint a Szent Jobbot a II. világháború idején, 1944 októberében a budai Várban elásták a koronaõrök, majd a hatalomra került nyilasok vezetõje, Szálasi kiásatta és az elõrenyomuló szovjet csapatok elõl a királyi ékszert elõször Veszprémbe, majd Kõszegre, aztán Velembe szállították, innen pedig 1945. március 27-én a koronaõrök Ausztriába menekítették. A Szent Koronát, a jogart és az országalmát május elején a Salzburg melletti Mattsee közelében, egy hordóban, míg a kardot egy ládában rejtették el. Az õrök amerikai fogságba esésük után elárulták a rejtekhelyet, ahonnan a tárgyak épségben kerültek elõ. A Szent Korona ismét nagy útra készült: az Egyesült Államokba szállított kincseket 1945 és 1953 között nyolc különbözõ helyen õrizte az amerikai hadsereg, ezután pedig a Kentucky állambeli Fort Knox egyik páncéltermében pihentek. Végül 1978. január 6. napján érkeztek ismét magyar földre: ezután a Szent Koronát a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. Az Országgyûlés által 1999. december 21-én elfogadott törvény értelmében 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába került, azóta ott hirdeti az ezeréves Magyarország múltját és dicsõségét.

Dr. Papp Attila