Istenfélõ szent volt vagy mindig tettre kész katona? Szenvtelen törvényhozó vagy tépelõdõ ember, akinek a vállát egy egész nép sorsa nyomta? Esetleg máig ható paradigmaalkotó, korunk vezérigazgatóinak prototípusa? Mindez egyesült Szent Istvánban, akinek alakját ezer év alatt megannyi módon ragadta meg a magyar mûvészvilág – ezzel is igazolva Dobsa Lajos szavait a reformkorból: „Elsõ király volt õ e hon felett! S utolsó lesz, kit népe elfeled.”

A történelmi források kevés tájékozódási pontot adnak az államalapító király kinézetét illetõen. A Magyar Nemzeti Múzeumban õrzött koronázási palást inkább csak István alakjának körvonalát sejteti, és a középkorból fennmaradt írásos emlékek is mindössze két tulajdonságát emelik ki: az egyik szerint szakállas, a másik szerint alacsony termetû volt. Ma mégis mindenkiben él egy jól beazonosítható Szent István-arc, aminek kialakulásához azonban hosszú út vezetett.

Lehota M. János esztéta szerint három-négyféle István-ábrázolást is megkülönböztethetünk, ami elsõsorban annak köszönhetõ, hogy a történelem elõrehaladtával minden korszak igyekezett egy kicsit a maga képére formálni õt.

– A középkori ikonokon kevés hangsúlyt fektettek a tényleges kinézetre, a stilizált alakokat ugyanakkor könnyen azonosíthatjuk a belsõ tulajdonságokat szimbolizáló attribútumok révén – mutat rá az esztéta. – Istvánt ekkoriban jellemzõen idõsödõ királyként örökítették meg, kezében az országalmával, fején koronával és – már László korától kezdve – glóriával.

A szentek és a szent királyok életét bemutató hagiográfiai ábrázolásmód a szentséget és az ahhoz társított személyiségjegyeket, így a bölcsességet és a fenséget emeli ki. Ezzel szemben a 17. századtól István kereszténysége követendõ példaként került elõtérbe, hiszen a török hódoltság után a magyaroknak szükségük volt hitük újbóli megerõsítésére. A mûvészetben vissza-visszatért témaként István megkeresztelkedése vagy az ország felajánlása Szûz Máriának.

– Egyetlen mûvészi megközelítést sem lehet az adott történelmi közegbõl kiragadni – emlékeztet Lehota M. János. – A Habsburgok korában Istvánra elsõsorban államalapítóként tekintettek, a nemzeti mozgalmak idején történelmi hõsként, a Rákosi-korszakban pedig személytelen törvényhozóként.

A 19-20. században egyébként számos lovasszobor készült, amelyek tettre kész, eltökélt és talán kissé katonás alakként tüntetik fel a negyvenes éveiben járó Istvánt. Lehota M. János példaként hozza Stróbl Alajos budavári lovasszobrát – mint mondja, Stróbl olyan maradandó és markáns vonásokat kölcsönzött a királynak, hogy István neve, sõt, még a rockopera hallatán is sokaknak ez az arckép jut az eszébe.

– Hiába beszélünk rockzenérõl, tulajdonképpen ez is az ikonográfiáról szól, arról, hogy a különféle hangsúlyeltolódások fényében milyennek képzeljük el õt? Az István, a királyban, ahogy a cím is sugallja, uralkodói mivolta felõl közelítették meg. A ’90-es évekbeli feldolgozásban a korona állt a középpontban, a 2013-as verzióban pedig a történelmi döntés elõtt álló, tépelõdõ István személyisége, emberi oldala dominált.

A magyarok elsõ királya az irodalmárokat is megihlette: Katona József egy német drámát fordított le és dolgozott át, a Kossuth-díjas Sík Sándor piarista tartományfõnök háromfelvonásos tragédiát írt, Szabó Magda történelmi játéka pedig István keresztelkedésének elõestéjén játszódik.

– Istvánt a legnagyobb európai uralkodók sorában tartjuk számon, hiszen azok közé tartozik, akik megalapozták Európa mai arculatát – véli Lehota M. János. – Az õ személye és a kereszténység felvételének korszakalkotó tette egyazon lap két oldala. Mivel István döntése ezer év távlatából is érvényes és aktuális, nyugodtan mondhatjuk, hogy az államalapító, a szent és a magyar király mellett paradigmaalkotó is volt, aki ma is példa arra, hogyan kell vezetni egy államot, egy céget vagy épp egy családot.

Nemes Dóra

Stróbl budavári lovasszobra meghatározó a Szent István-kép formálásában