A nagykanizsai, akkortájt ritkaságnak számító, amerikai építkezési stílusú MAORT-lakótelepen élõ szakemberek az L1-es megjelölésû, Lovásziban található, 1566 méter mély kutat 1940. júliusában még javában mélyítették, majd augusztus végén pedig megnyitották. A mezõ 35 éven át a magyarországi kõolajtermelés közel 70 százalékát adta. A kút termelése már a fúrás befejezése óta szerepelt a kimutatásokban, de rendszeres termeltetése csak a vizsgálatok befejezése után, 1940. december 1-jén kezdõdött. A próbatermeltetés során tíz milliméteres fúvókán keresztül napi 62 ezer köbméter gázt kaptak. A kezdõ olajtermelés napi 39,4 köbméter volt.

A lovászi olajat zöldes színe, magasabb petróleumtartalma különböztette meg a bázakerettyeitõl. A sikeres fúrás után gyors ütemben kezdõdött meg a mezõ feltárása, az év végére már három kút termelt. A következõ egy év alatt – azaz 1941 decemberéig – Lovásziban 22 kút mélyült, s valamennyit sikerült termelõvé kiképezni. A lovászi olajmezõben a bányatelkeket az elsõ fúrópontok kitûzõjének (dr. Papp Simon) keresztneve után „Simon” védnéven telekkönyvezték. A kitermelésre létrehozott MAORT 90 százalékban az amerikai Standard Oil tulajdonában volt, s a magyar államot a kitermelt olaj 15 százaléka illette meg. A termelés a háború alatt rohamosan nõtt, 1938 és 1943 között kõolajból 20-, földgázból 9-szeresére. 1943-ban 842 ezer tonna kõolajat és 74 ezer köbméter földgázt nyertek ki. A magyar olaj a II. világháborúban is szerepet játszott, a zalai mezõk voltak a németek utolsó olajforrásai: 1944-ben a termelés több mint háromnegyedét Németországba vitték. A háborút követõ, kommunista hatalomátvétel után államosították az olajmezõket. A hozzá nem értõ, kommunista káderek sok kárt okoztak az addig szakemberek által irányított termelésben.

Dr. P. A.