Február 5-ig tekinthetõ meg a HSMK Õsze András Galériájában a Kanizsa Fotóklub 19 alkotójának, 78 fotográfiáját bemutató Rögzített fény címû kiállítás. A tárlatot nagyszámú érdeklõdõ jelenlétében, Kovácsné Mikola Mária igazgatóhelyettes köszöntõje után Kõfalvi Csilla, a Magyar Plakát Ház vezetõje nyitotta meg. Közremûködött Nagykanizsa Város Vegyeskara, Hajdú Sándor karnagy vezényletével.

Kõfalvi Csilla megnyitó beszédében kiemelte:
– A fotográfiát a széles közönség és a laikusok gyakorta a pillanat mûvészetének tartják. A fotográfia az a mûvészeti ág, amit tudatosan vagy kevésbé tudatosan a világon a legtöbben mûvelnek. Akik azonban a képet, mint alkotást élhetik meg, akár mint annak készítõje, akár mint nézõje, pontosan tudják, hogy a fotográfia készítésének mindig van egy rejtett dimenziója, az „idõ”. Egy jól sikerült kép története nem abban a pillanatban kezdõdik, amikor a fotográfus kinyitja a gépét, és nem ott végzõdik, amikor elkattintja azt. A Rögzített fény címû kiállításon nincs olyan kép, amin ne látszódna az az idõ, amit a fotográfus a kattintás elõtt a létrehozandó kép bûvkörében tölt el. Ahogy minden itt látható képen elolvasható az a történet is, ami a fotográfust a kép létrehozásához elvezette. Ezek a képek itt körülöttünk számtalan ilyen történetet mesélnek. Megmutatják magukat, történeteiket és így együtt megmutatják közös létezésüket, idejüket.

Az igazi mûalkotások természetéhez tartozik – folytatta Kõfalvi Csilla, hogy ahány befogadójuk van, annyi mûalkotás jön létre. Ahányan megnézik ezeket a képeket, annyiféle történetet alakítanak tovább. Tudjuk, hogy minden mûalkotás üzenet. Mitõl tud egy fotográfia maradandó üzenetté válni, mitõl tud egy pillanat makulátlanul megõrzõdni? – Ez az a titok, ami elválasztja egymástól a fényképet és a fotográfiát. Ez az, ami elválasztja egymástól a kattintást és az alkotást. A kiállítás alkotásain végigtekintve nyilvánvaló, hogy a Kanizsa Fotóklub fotográfusai sokat tudnak, éreznek errõl a titokról. Üzeneteket küldenek a létezésükrõl, és üzeneteket küldenek a mi idõnkrõl is.
Az autonóm fotómûvészet a nemzeti kulturális örökség része. Résztvevõ megfigyelést követel az alkotótól és a nézõtõl, nem pusztán tárgyak, szokások, eltûnõben lévõ anyagi kultúránk, világunk, életünk megannyi apró mozzanatának kimerevített fotóit láthatjuk a kiállításon.
Bizonyosan vannak mély dolgok, amelyek a mûvészet fényében sokkal világosabban érthetõk, mint a tudomány fényében. Mondják, hogy némely tenger vize holdfényben világosabb, mint napfényben.
Minden közösség ereje az embereiben van – hangsúlyozta. – Hogy képesek-e alkotó kezdeményezésekre? Hogy kultúránk fennmarad-e, az nem utolsósorban az itt élõ emberek félretolt, de a múltunkban ott gyökerezõ öntudatától is függ. Milyen fogalmakkal határozzuk hát meg a magunk identitását ebben a változó világban? Milyen igazodási és tájékozódási pontokat találhatunk? – Ezen kérdésekre keressük a választ a fotókiállításon látható alkotások non-verbális eszközeivel, és ezen gondolatokkal ajánlom szíves figyelmükbe a „Rögzített fény” címû kiállítást.
B.E.