Ma 2025. 5 11.
Ferenc napja van. Látogatók száma : 57742855 |
||||||||||
|
Már a fejekben a rangadó… ![]() Örökös kérdés a kanizsai labdarúgóéletben, hogy hány innen, vagy legalábbis az itteni utánpótlásból elszármazott futballista játszik szerte az országban NB-s szinten, esetleg (már) jegyzett külhoni pontvadászatban. A téma kényes, hiszen hogyan határozhatjuk meg, hogy meddig számíthatjuk „idevalósinak” az ifjú tehetséget és innen elkerülve mennyit tett vagy tettek „bele” következõ klubjai, akadémiái. Egy biztos, a kanizsai utánpótlásban is megfordult 21 esztendõs Grabant Bence a magyar másodosztályt cserélte a szlovén második ligára, hiszen a Dorogi FC-tõl a lendvai Naftához került, és az elmúlt hétvégén debütált is a szlovéniai bajnokságban. Így közelebb került szûkebb pátriájához, a Nagykanizsa – Szepetnek vonalhoz. - Mivel innen 40 perc csupán az út, ezért naponta ingázok a lendvai edzésekre – fogalmazott a jobb oldali középpályás, aki Kanizsáról 2010-ben került a szombathelyi Illés Akadémiára. - Valamivel késõbb jöttek meg a papírjaim a Naftához, talán ezért annyit nem játszottam, amennyit szerettem volna, de bízom a jó folytatásban.Ugyan ez csak az elsõ külföldi szezonom, ráadásul az is még igencsak az elején jár, de a fejlõdésem szempontjából úgy érzem, hasznos volt a váltás. A beilleszkedésemet megkönnyíti, hogy rajtam kívül páran beszélnek magyarul meg persze angolul is a csapatunkban, illetve az egyesületnél. Beszélgetésünk apropóját Bence nagykanizsai indulása mellett egy közelgõ rangadó, vagyis a muravidéki derbiként ismert Nafta–Mura párosítás adta, a muraszombatiak látogatása több mint négyezer embert vihet majd be a lendvai Sportparkba. - Jövõ hétvégén lesz az a mérkõzés, ezért egyelõre még a fejekben a mostani meccsünk jár, arra koncentrál a csapat, de tény, az öltözõben és fõleg a szurkolók között már érezhetõen beszédtéma a Lendva–Muraszombat csata. Nem tagadom, egy ilyen hangulatú találkozón játszani nem lenne akármilyen élmény... S ha már a muravidéki rangadó szóba került és a kanizsai utánpótlás témája is adott: 2015 áprilisában éppen egy, a kanizsai futballnevelésben megfordult, majd ide nemrég visszatért játékos, Péntek Adrián döntött el egy Mura–Nafta meccset a 90. percben... Polgár László Fotó: Grabant Bence a magyar másodosztályt a szlovén második ligára cserélte
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban jelent meg. A megjelenés idõpontja: 2017.08.25.
SPORT ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!
|