„Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!’’ – az augusztus 20-án a délutáni órákban elhunyt jó humorú, nagy tudású plébános a Fenyvesi Újság címoldalán idézte Szent István intelmeit. - Az István által alkotmányában, kiterjedésében, kultúrájában és történelemformáló erejében újjáalakított Magyarország a keresztény Nyugat elõretolt bástyája lett az elõnyomuló mongol és török veszély ellen, és évszázadokon keresztül védõfal az ázsiai hódítók barbárságával szemben. Életének utolsó éveiben látta országa széthullását, az utódlási harcot, amely csak a jelenben képes gondolkodni – folytatta. Augusztus 29-én kedden 11 órakor a Jézus Szíve plébániatemplomban mutatnak be érte szentmisét püspöke és paptestvérei, ezután kísérik el a nagykanizsai köztemetõbe.

Nem csak göllei, zalaszentbalázsi, balatonfenyvesi hívei emlékeznek lényegre törõ és közérthetõ szavaira, hiszen Kanizsán, szeretett szülõ és felnevelõ városában is szolgált mint helyettesítõ. Homokkomáromban pedig sokat gyóntatott a bûnbocsánat kegyelme hû munkásaként. Búcsúzóul utolsó állomáshelyén írt gondolataiból idézünk:

Mindannyian „tékozló gyermekek” vagyunk, mindnyájunknak szükségünk van (lenne?) a megtérésre: de sokszor félünk a bizonytalantól, sokszor megelégszünk a „kényelmes kétségbeeséssel”, a mindennapok „ízetlen örömeivel”, inkább a feledést, mint az emlékezést választjuk… Nem hisszük el, hogy maga az Isten siet elénk, Õ az, aki nem aláz meg, hanem a karjaiba vesz, és visszaadja az ember méltóságát. A bûnbánattartás nem a gépiesen elmondott „szánom-bánom” típusú beszédet és magatartást jelöl, hanem olyat, amely meghaladja az önzést és az önközpontúságot, s folyamatosan ráébred arra, hogy az ember a szívét mindig a másiknál bírja. „A másik ember felé megvalósuló ilyen önmeghaladás és az ilyen önelfeledés nem gyengeség, hanem erõ. Ez a valódi szabadság. Oly módon szabad, hogy még önmagától is képes szabaddá tenni magát, képes meghaladni, elfeledni önmagát, és úgymond átugrani a saját árnyékán.” – idézte István atya Walter Kasper bíborost. - Önmagunk árnyékának átugrása mint szabadságunk kifejezõdése nem a semmibe való érkezést jelenti, hanem az ember részérõl egy olyan szabad tér kialakítását, ahol az élõ Istennel találkozhat. Megtapasztalhatja önnön feltámadását is Jézus feltámadása nyomán, amely Isten minden emberit és minden emberileg kiszámíthatót meghaladó transzcendenciájának kinyilatkoztatása.

Sokan katasztrófaként élik a bábeli nyelvzavart és az emberiség szétszóratását, holott Isten ítélete kegyelmi alászállásként fogható fel. Isten az egynyelvûség mítoszának szétrombolásával kiûzte az emberiséget a történelem színpadára. – fogalmazott Pünkösdkor az egyik éven - Bábel tornya örök kísértés az abszolút nyelv megalkotására, amit megtanulhatunk, de sohasem érthetjük meg, helyettünk beszél, mondatja magát, elrejt igazi önmagunk elõl. Az apostolok pünkösdi tapasztalata, mint a Szentlélek eljövetele/ kiáradása a Szentháromságos Egy Isten személyes szeretetközösségének végsõ megnyilvánultsága. Az Egyház születésnapja, mivel tagjai küldetésüket ajándékként kapják arra, hogy a szétszóratásra ítélt emberiséget összegyûjtsék új közösségként Jézus Krisztus nevében. Ennek a közösségnek azonban a szeretet nyelvét kell beszélnie, amelynek nincs elõre elsajátítható nyelvtana, nem kell szabályrendszerekhez igazodni, hogy állítsunk valamit. A szeretet nyelve sohasem válhat politikailag korrekt szövegeléssé, fecsegõ magánnyá, zajos némasággá, mert így elveszítené megszabadító jellegét. Jézus Krisztus küldetése minden ember számára üzenet, az emberiség összes nyelve által megszólaltatható.

P.J.