Egy évszázaddal ezelõtt került sor arra a tengeri csatára az Adrián – az „olasz csizma sarkánál” lévõ tengeri szorosban –, ahol a Horthy Miklós sorhajókapitány parancsnokolta osztrák-magyar flotta sikeresen áttörte az antant tengeri blokádját. Az– ekkor már harmadik – otrantói összecsapásra 1917. május 15-én került sor a Császári és Királyi Haditengerészet, valamint az antant hadiflottája között.

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája 1915-ben aktívan részt vett a Szerbia elleni hadjáratban, ellenõrzése alatt tartva az Adria horvát és dalmát partvidékét, egészen a montenegrói tengerpartokig. Érdekességként jegyzem meg, hogy az elsõ világháború számos tengeri csatájának elsõ lövését osztrák-magyar hadihajó adta le, illetve az elsõ tengeri csata is az Adrián zajlott. Az SMS Zenta – az „SMS”annyit tesz: „Õfelsége hajója” – 1914. augusztus 8. napján hajóágyúiból pergõtûz alá vette a montenegrói Antivar (ma Bar) kikötõjét. Két nappal késõbb a cirkáló blokádszolgálat teljesítéséhez fogott, de néhány nap múlva francia hadihajók elsüllyesztették. Ugyanis 1914. augusztus 16-án az SMS Zenta az SMS Ulan romboló kíséretében látta el feladatát, amikor egy 17 egységbõl álló francia-angol hajóraj támadta meg a két egységet. Az Ulannak sikerült elmenekülnie, a kiöregedett, lassú Zentának viszont erre nem lett volna esélye. Parancsnoka,Pachner Pál fregattkapitány tudta ezt, és ezért nem is menekült, hanem inkább szembeszállt a közeledõ francia csatahajókkal. A világháború elsõ tengeri ütközete negyed óra alatt lezajlott, a franciák néhány sortûzzel megbénították az SMS Zentát, majd addig lõtték tovább az irányíthatatlanná vált cirkálót, míg az el nem süllyedt. Mivel a vízben úszókat nem mentette ki senki, így a túlélõk közel öt órás úszást követõen érték el a partot és estek montenegrói fogságba.

Mikor Szerbiát legyõzték a központi hatalmak, az Adrián várakozó Császári és Királyi flottának nem akadt komoly feladata. Az antant nem kockáztatta meg, hogy benyomuljon az Adriára, és kétes kimenetelû csatát kezdeményezzen a Monarchia flottájával. Az osztrák-magyar hajóhadat az is segítette, hogy ekkor már, az idõközben lezajlott balkáni hadjárat során elfoglalt montenegrói, part menti erõdök ütegeinél is monarchista katonák ültek, ahogy végig a dalmát és horvát tengerparton is. Egy esetleges antant támadás esetén az osztrák-magyar hajók valamelyik nagyobb kikötõhöz hajóztak, ahol biztonsággal horgonyozhattak le a partvédõ ütegek hatalmas ágyúinak védelme alatt. Ezért az antant katonai vezetõi úgy döntöttek, hogy inkább egy tengeri blokádot létesítenek az otrantói öbölben. A tengeri zára dél-olaszországi Brindisitõl indult Korfu szigetének északi csúcsáig, illetve onnan az albán partokig, hogy az osztrák-magyar hajóhad ne juthasson ki a Földközi-tengerre. A tengerszoros lezárására azért is volt szükség, mert 1915 márciusától egyre jelentõsebb számú osztrák–magyar tengeralattjáró haladt itt át, a Földközi-tengeren található antant hajózási útvonalak elleni támadások céljából.

A teljes cikket ide kattintva olvashatják el.

Dr. Papp Attila