Ma 2025. 5 5.
Györgyi, Irén napja van. Látogatók száma : 57703863 |
||||||||||
|
Közzétette a kormány a nemzeti konzultáció kérdéseit ![]() Közzétette a kormány a Facebook-oldalán a Soros-tervrõl szóló nemzeti konzultáció hét pontból álló kérdõívét, amelyre november 24-ig lehet válaszolni. Az elsõ pontban arról lehet nyilatkozni, támogatják-e, hogy "Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletrõl évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is". Egy két évvel ezelõtti írására hivatkozva azt írták: Soros hosszú évek óta azon dolgozik, hogy megváltoztassa Európát és az európai társadalmakat. Célját más civilizációs hátterû embertömegek betelepítésével akarja elérni. Terve bemutatásakor így fogalmazott: "az elõre látható jövõben az Európai Uniónak be kell fogadnia legalább egymillió menedékkérõt évente". Hozzátették: az Európai Parlament is támogatta az áttelepítési programokat, valamint a bevándorlási útvonalak létrehozását. A második pont szerint Soros György brüsszeli vezetõkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók elõtt. Megjegyezték: a jól õrzött határok hatékony védelmet jelentenek az illegális bevándorlás ellen. Nem véletlen, hogy a Soros-tervnek fontos célja a határvédelmi kerítések lebontása, így a határ nyitása a bevándorlók elõtt. Idézték a milliárdost, aki úgy fogalmazott, hogy "a mi tervünknek a menekültek védelme a célja, és a nemzeti határok jelentik az akadályt". A harmadik pont szerint "a Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyûlt bevándorlókat Brüsszel kötelezõen ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie". Soros György tavalyelõtti cikkét idézték: "ha ez nem lesz egy állandó és kötelezõ eleme a közös uniós menekültügyi rendszernek, akkor az össze fog omlani". Megjegyezték: 2015-ben Brüsszelben döntés született arról, hogy elsõ lépésként Magyarországnak 1294 bevándorlót kell befogadnia. Hozzátették: tavaly a bizottság felsõ határ nélküli elosztási kvótára tett javaslatot, Soros György javaslatával egybehangzóan létrejön az uniós Menekültügyi és Migrációs Ügynökség, amely tovább gyengíti a nemzeti hatáskört a bevándorlás kérdésében. Ha a betelepítési kvóták életbe lépnek, a magyaroknak már nem lesz beleszólásuk abba, hogy kivel élnek együtt a jövõben - írták. A negyedik pontban azt lehet véleményezni, hogy "a Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt". Magyarázatként megjegyezték: Soros szerint az EU-nak "biztosítania kellene menedékkérõnként évi 15 ezer eurót az elsõ két évben, hogy fedezze a szállást, az egészségügyi ellátást, az oktatási költségeket - és hogy a menekültek befogadását vonzóbbá tegye a tagállamoknak". Hozzátették: Soros tavaly Brüsszelben azt is javasolta, hogy az EU a migrációs válság megoldása érdekében csökkentse a közép-európai országoknak járó mezõgazdasági és kohéziós támogatásokat. Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bûncselekményekért - szól az ötödik kérdés. Hozzáfûzték: Soros György jelentõs összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a törvénytelenségeket elkövetõ bevándorlókat. Például a Helsinki Bizottság, mely a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy "aggályosnak tekinthetõ a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása". Az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védõ magyar rendõrökre, és ezért elítélték - írták. A hatodik pont: a Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen. Ehhez Soros György A nyílt társadalom címû könyvét idézték, amely szerint "a nemzetállamok tekintélyének hanyatlása üdvözlendõ fejleménynek minõsül". Megemlítették: a milliárdos arról is nyíltan beszélt, nem szabad feladnunk meggyõzõdésünket, hogy a migráció jót tesz Európának. Felszólította a nem kormányzati szervezeteket (NGO-k) és a vállalatokat, hogy legyenek a bevándorlás szponzorai. Arról is beszélt, hogy a kontinensnek végre aktív lépéseket kell tennie a nyílt társadalmak kialakítása érdekében - írták. A hetedik pont szerint a Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenzõ országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák õket. A magyarázat szerint a Soros-terv végrehajtásának legfõbb akadályai azok a kormányok, amelyek kiállnak a nemzeti függetlenség mellett, és fellépnek az illegális bevándorlás ellen. Soros György ma még azért nem tud évente egymillió bevándorlót Európába hozni, mert vannak olyan kormányok, amelyek tiltakoznak ez ellen - írták. A magyar kormány eleget tesz a schengeni megállapodásnak, amikor megvédi a határokat és kerítést épít, így nehezítve a Soros-terv végrehajtását. Soros és több brüsszeli döntéshozó ezért támadja hazánkat - említették meg. Jelezték, hogy az Európai Bizottság javaslata szerint azoknak a tagállamoknak, amelyek nem vesznek részt a betelepítési programban, minden bevándorló után 78 millió forintos büntetést kellene fizetniük. "Ez akkora összeg, amelyért egy magyar munkavállaló évtizedekig dolgozik" - írák. MTI - Kanizsa
KÖZÉLET ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!
|