„Tizenhat éves vagyok, annyi, mint Judit mama volt ’56-ban – írja Szigetvári Péter. – Felnõtt egy olyan korosztály, amelynek csak a töredéke van tisztában azzal, hogy mi történt a szüleivel, mi történt az országgal negyven év alatt. Nem tudják, hogy mi folyt a színfalak mögött. Ezért képesek nosztalgiával gondolni a 60-as, 70-es évekre, és ezt a töredékes tudást adták tovább a gyerekeiknek is. Megszakadt a folytonosság a generációk között. A nehéz sorsú õseink nem beszélték el fiaiknak, és nem is beszélhették el, amit muszáj lett volna. De még nem késõ, hiszen páran még köztünk élnek.” - A Családsorsok az ötvenes években címû pályázat díjazott munkáiból Hanthy Kinga válogatott a Magyar Idõk szombat mellékletében.

Nagy Imre miniszterelnök 1953. március 29-én született amnesztiarendelete október 31-ei határidõvel 759 ezer ember internálását, kényszerlakhelyhez kötöttségét, börtön- és pénzbüntetését oldotta fel. Az ítélet nélkül, ártatlanul rabságban tartott embereket nyár végétõl október végéig folyamatosan engedték el. Senkit nem érdekelt, hogy üres zsebbel és minden javuktól megfosztva hová kerülnek. Osztályellenségek voltak, nem kellett velük elszámolni. Mindennek hatvannégy esztendeje. Akik felnõtt fejjel szenvedték el a méltánytalanságot, a kisemmizettséget, már meghaltak, de élnek a gyermekeik, akik emlékeznek, akik el tudták még mondani a családi történeteket. Unokák és nagyszülõk, tizen- és hetven-nyolcvan évesek beszélgetése kezdõdött meg a Családsorsok az ötvenes években címû pályázat ösztönzésére.

Négy középiskolás: Szigetvári Péter, Csikor Katalin, Brenner Dániel és Soltész Anikó dolgozatába pillanthatnak bele olvasóink, ha Hanthy Kinga Nagyapa a tyúkólban Magántörténelem – „Elfeledni õseink tetteit hálátlan cselekedet lenne” címû cikkére kattintnak.