Keppel Júlia és Farkas Tibor magánkezdeményezésének köszönhetõen jött létre az a kulturális programmal egybekötött ismeretterjesztõ elõadás, amelynek a Halis István Városi könyvtár adott otthont szombaton.

A délutáni program meghívott elõadója Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató volt. Az Antall-kormány egykori kultuszminisztere néphagyományaink ápolásának fontosságáról tartott elõadást. Andrásfalvy Bertalan bevezetõjében, a kulturális programban Horváth István által elõadott Kányádi Sándor Fekete-piros címû versére utalt vissza, felelevenítve a széki népviselet, néptánc, népzene színes, fekete-piros világát. Majd a kultúra jelentésérõl kifejtette, a kultúra az emberi szükségletek kielégítésére kialakított eszközök és módszerek összessége. A kultúra nem csak a termelés technológiája, hanem többek között a ruházat, a házépítés. De ami ezeken is túl van, a kultúra tartalmat ad az emberi kapcsolatteremtésnek. A tánc, a dal különös tartalommal bír. A népmûvészet a kultúra szerves része, feladata, az emberi kapcsolatok teremtése és megtartása, hiszen az ember nem magányra, hanem kapcsolatok kialakítására van teremtve, kapcsolatra más emberekkel, a természettel és Istennel. Ma mind a három kapcsolat válságos. Az isteni kapcsolat az emberi kapcsolatok összessége. A természettel való kapcsolat legsúlyosabb problémája az, hogy veszélybe került a Föld. Ezen belül Magyarország földje is, mivel veszélybe sodorta a nagyüzemi gazdálkodás, a nyereségvágyból végrehajtott vízrendezés és az erdõirtás. Eljutottunk oda, hogy a Duna-Tisza köze sivataggá válhat – jelentette ki az elõadó. De mi köze ennek a hagyományhoz? – tette fel a kérdést, majd így válaszolt: „A hagyomány nem más, mint több ezer év tapasztalata. Hogyan kell a kapcsolatot tartani emberekkel, a természettel és Istennel.”

Andrásfalvy Bertalan a következõkben kifejtette, hogy a Felvilágosodás kora óta az ember miként küzd a hagyományok és azok õrzése ellen. Kiemelkedni a középkor butaságaiból, a megszokásból, a konvenciókból, a minket bénító irracionális körülményeibõl. Ez volt a cél. Mindaz, ami szemben áll a racionalizmussal, az hagyomány. A jelenlegi álláspont is az, hogy a hagyomány a racionalitással meghaladott elmaradottság. A néprajz a hagyományt kutatja, nem elõítéletbõl, hanem megpróbál mögé nézni az értelmének. Kutatja az ember kapcsolattartásainak formáit, kapcsolata válságának okait. Némely felfogás szerint veszélyes, ha az ember jó kapcsolatokat alakít ki. Ha az ember összefog, támaszt talál, az egyedül lévõ ember szorong. A fogyasztásban keres kielégülést. Éppen ez a cél. E mellett „valósítsd meg magad, ne törõdj senki mással”, vagyis az önzést kell felemelni. Elsõsorban a kapcsolatokat kell tönkre tenni, hogy szorongóak, így kezelhetõk legyenek az emberek. A népmûvészet, ezen belül a néptánc és a népdal azért veszélyes, mert emberi kapcsolatokat teremt és megtart.
Az elhangzottak után a néprajzkutató az emberiség történelmébõl számos példával támasztotta alá a néptánc megtartó erejét. Példáit az ókori történelemtõl egész napjainkig állította a hallgatóság elé. A hagyományra, mint társadalmi tõkére feltétlen szükségünk van.
Hagyományink ápolása nélkül elveszünk, összegezte elõadásának lényegi mondanivalóját végül Andrásfalvy Bertalan.
Czene Csaba