A hegyközségi törvény készülõ módosítása egy már jól bejáratódott rendszert zilál szét, s bizonyos érdekeket szolgálva a nagybirtokot részesíti elõnyben a magyar szõlõ- és borkultúra csaknem egyharmadát kitevõ kisbirtokokkal szemben. Förhénci Horváth Gyula, a Nagykanizsai Hegyközség elnöke úgy látja, több tízezer kisbirtokos kerülhet ki így a rendszerbõl, s Zalában csak három hegyközség maradhat.

– Úgy vélem, hogy a jövõre életbe lépõ új hegyközségi törvény átgondolatlan változtatásokat hoz a rendszerben, készítõi nem a magyar valóságból indultak ki – mondta lapunknak Förhénci Horváth Gyula. – Egészen más egy alapvetõen monokultúrás borvidéken megváltoztatni a meglévõ szabályokat, s más egy kisbirtokos szerkezetû területre ráerõltetni azt. Egyébként, amikor 1994-ben megalkották a jelenleg még érvényben lévõ törvényt, már akkor is óriási hibákat követtek el.

– Mire gondol?

– Arra, hogy az évszázados hagyományokat nem vették figyelembe, s megpróbálták egységesíteni a birtokszerkezetet, miközben nem lehet. Magyarországon nemesi-, városi-, és paraszti-kispolgári birtoklású szõlõterületek voltak. Az elsõ kettõn jobbára szocialista nagyüzemek alakultak, míg a parasztok, kispolgárok kezében meghagyták apró birtokaikat. A korszerûnek vélt szõlõ-, borgazdaságunk ezzel négy évtizedre a tömegtermelés zsákutcájába került, - ám ez messzire visz, s nem errõl akarok most beszélni. Az eltérõ birtokméretbõl fakadó problémákat az ágazat máig nem oldotta meg. Ellenben a birtokszerkezet nem változott, a zalai, a somlói, vagy a tolnai borvidéken ma is többségben vannak a párszáz négyzetméterestõl a néhány hektárosig terjedõ kisbirtokok, de a többi minõségi termõhelyen is jelentõs az arányuk. A most érvényben lévõ törvény ötszáz négyzetméterben jelölte meg az árutermelõ szõlészetek alsó határát, hogy az Európai Unióval folytatott kvótatárgyalásokon Magyarország kedvezõbb helyzetben legyen. Ugyanakkor elfelejtették a kisbirtokosokat integrálni, csak szükséges rossznak tekintették õket. Az elképzelés épp ezért 1994-ben is irreális volt. Ennek ellenére azt mondom, ha a hibás elemeket is tartalmazó hegyközségi infrastruktúra akkor nem alakul meg, a minõségi szõlõ- és bortermelésre ma nem lenne esély. Most pedig, a rendszer drasztikus átalakításával a magyar állam, az ágazatirányítás és a szakmai szervezetek ismét az Európai Unió mögé bújva próbálkoznak bizonyos változtatásokat véghezvinni.

– A birtoknagyság tekintetében hogyan rendelkezik a készülõ hegyközségi törvény tervezete?

– Az árutermelõ szõlészet alsó határát az európai uniós normákhoz igazítják, így az ötszázról ezer négyzetméterre nõ. Ez azt eredményezi, hogy jelentõsen csökken az árutermelõ szõlészetek száma, ezáltal szûkül az ellenõrzött bortermelés aránya is. A törvényjavaslat sajnos, jelenlegi formájában elõrevetíti a kultúrtáj megõrzésének és a termelõi kultúra eltûnésének lehetõségét is. A legszomorúbb, hogy újabb szõlõkivágásokhoz vezet, miközben évek óta a saját ellátásunkat sem fedezi bortermelésünk. A nagykanizsai hegyközségben és szerte az országban mára végre kezdték megérteni a termelõk, hogy mire való a rájuk rótt jelentõs adminisztrációs teher, beálltak a sorba, s most már tudják, mit kell csinálni. Erre egyetlen tollvonással romba döntik az elmúlt évtized fáradtságos munkáját. Ráadásul az sem mindegy, hogy a hegyközség terheit ezerötszáz szõlõbirtokos viseli, vagy csak hétszáz – márpedig az árutermelõ birtokok számának csökkenésével ez prognosztizálható. Akkor ez azt jelenti, hogy az elõnyöket ezerötszáz gazda élvezi, de csak hétszáz fizeti? Ismét csak azt tudom mondani, úgy vélem, nem vizsgálták meg a hazai birtokszerkezetet, amikor ezt a szabályozást megalkották. Hogyan lehet azt százötven embertõl elvárni, mondjuk itt, Förhéncen, hogy mindent finanszírozzon, ha például egy közmû-fejlesztés történik? Akkor tulajdonképpen azokat büntetjük, akik fenntartják a hegyközséget, s valóban bort termelnek? Miféle esélyegyenlõség ez? S hogyan lehet elvárni, hogy a rendszerbõl az új szabályozás miatt kikerülõ kistermelõk minden szabályt betartsanak? Milyen kényszerítõ erõt lehet alkalmazni velük szemben így? Semmilyent. Magyarul ismét nem a szõlõ- bortermelõket védik! Nem a birtoknagysággal kapcsolatos változás azonban az egyetlen probléma. Az is komoly bajokat szülhet, hogy azok az emberek, akik kikerülnek a rendszerbõl, elesnek az összes szakmai segítségtõl. A kérdés csak az, ha õk semmiféle járulékkal nem járulnak hozzá a mûködéshez, a fejlesztésekhez, semmiféle adatot nem szolgáltatnak, és semmilyen hatással nem lehetünk rájuk, akkor milyen alapon visszük õket magunkkal? Másrészt tartok tõle, hogy megint nem lesz elég pénz, infrastruktúra és szakembergárda arra, hogy a létrejövõ kisebb rendszert is jobban mûködtethessük. Meg kell, hogy mondjam, abszolút nem értek egyet a tervezett változtatásokkal. Lényegi változás lesz az is, hogy az eddigi ötven hektár helyett ötszáz hektár fölötti területnagysággal lehet hegyközségeket alapítani, s bizony, a borvidékünkre jellemzõ apróbirtokos termelés-szerkezet mellett még a háromszázat sem lesz könnyû összeszedni. Ezért várhatóan csak három hegyközség marad Zalában. A megmaradó hegyközségeknek fõállású hegybírót kell alkalmazni, ami a szûkülõ források közepette jelentõs többletkiadást is jelent majd.

Förhénci Horváth Gyula megjegyezte, a most szétverésre ítélt hegyközségek tizenhárom éves történetét jelentõs szakmai fejlõdés jellemzi, amit az is bizonyít, hogy a nagykanizsai hegyközség legutóbbi borversenyére kifogástalan, rendkívül jó minõségû borokat neveztek a gazdák. A szakember úgy véli, az új hegyközségek megalakulásával komoly veszélybe kerül a hazai, azon belül is a zalai és a Nagykanizsa térségi borászat szakmai fejlõdése.

Horváth Attila