A Honvéd Kaszinó Színjátszó Körének 10 éves történetét mutatja be Dobó László nyolcadik, kiadás elõtt álló kötete. Dobó László nyugdíjas pedagógus eddig megjelent valamennyi könyve helytörténettel foglalkozik. Kettõ falu, a többi kanizsai helytörténet. Elõször Hahóton, majd Szepetneken tanított, 1971-ben került Nagykanizsára, a Péterfy Iskolába. Negyvenkét év után vált meg a katedrától, 1992-ben ment nyugdíjba.

– A színháztól sosem szakadtam el, vagy csak bizonyos idõre! – meséli a nyugalmazott pedagógus, hiszen ahol csak tanított, mindig volt mellette színjátszó szakkör, vagy versmondó kör. A sok fényképpel illusztrált mintegy 50 oldalas könyv a szakkörben zajló színházi életrõl, színi életrõl szól. Tartalmazza a darabokról szóló elõzetes újságcikkeket és az utólagos véleményeket is. Megismerkedhetnek az olvasók a darabok elemzésével, a gyerekek játékával, betekintést nyerhetnek a próbákra, elárulva kulisszatitkokat is, de nem kendõzi el a gondokat sem.

– Milyen igény hozta létre a középiskolások által alkotott színi életet a Honvéd Kaszinóban? – kérdeztük a vezetõi, rendezõi, szervezõ feladatokat is ellátó Dobó Lászlótól.
– Halmos Ildikó intézményvezetõ ötlete nyomán egy beszélgetõs klub alakult át színjátszó körré négy-öt középiskolással, s a diákok lelkesedése nyomán fokozatosan gyarapodott a létszám. A gyerekek szívvel lélekkel készültek a szerepeikre. Elõfordultak kisebb-nagyobb hibák, de a szorgalmuk átvitte õket a nehéz perceken. A legnagyobb technikai problémát az aláfestõ zene megfelelõ alkalmazása okozta a zenés játékoknál. Az eltelt tíz év során nyolc színdarabot játszottunk el. Menet közben folyamatosan gondot jelentett, hogy három-négyévente a tovább tanulóktól meg kellett válnunk, de volt olyan is, akinek továbbra sem szûnt meg az érdeklõdése a színjátszás iránt. A színészi pályát választotta például Dénes Annamária. A felvételi vizsgán azonban már nem vett részt, meggondolta magát, és orvosnak készül. Bonczok Norbert is ezen a pályán lépet tovább, szinkronszínész lett. Saját zenekara van, fellépéseirõl rendszeresen értesülünk. Legutóbb Kurta Lilláról hallottam, hogy hasonló területen tanul.
– Most hogy érzi magát a „színháza” nélkül?
– Elfáradtam. Minden különösebb ok nélkül mondtam le a színjátszó szakkör vezetésérõl. Drukkolok nekik így a távolból is. Szeretném, ha sikerülne folyamatosan továbbvinni a kis társaságot, ha nem is ugyanazokkal a személyekkel.. Szerettem az egyszerû falusi embereket, talán ezért is amolyan Déryné Színház hangulatában jártuk a falvakat. Egy-egy darabunkat legalább hat vidéki elõadáson bemutattuk. A szervezés során sosem éreztem magamat egyedül, sok segítõtársra találtam a Kaszinóban, különösen Halmos Ildikó személyében.
B.E.