Mentek, látták õket, s öt aranyat is hoztak - mármint a Memphis Lions Tánc és Sport Egyesület növendékei, akik Nyíregyházán a moderntáncosok Silver kupasorozatán szereztek öt elsõséget, illetve egy-egy ezüstöt és bronzot. Maga az állomás a pontvadászat harmadik állomása volt a szabolcsi megyeszékhely Bujtosi-sportcsarnokában, s a hírek szerint ezernél is több nevezés futott be a rendezvényre.
- Azért az ország másik végébe elutazni ilyen eredményekért volt értelme, nem igaz? – fordultunk a kanizsai csoport felkészítõjéhez, Kummer Melindához.
- Valóban jól sikerült a nyíregyházi hétvége, igazán nem panaszkodhatunk, s az érmek remek visszajelzések arra vonatkozólag, hogy a sok gyakorlásnak meg lehet az eredménye – így a Mezõ Ferenc Gimnázium tanulója.
- Hogyan oszlottak meg a szerzett elõkelõ helyezések a különbözõ kategóriák között?
- Hármat zsebeltünk be hip-hop, négyet pedig dance besorolásban.
- Mi a lényeges különbség elõbbi és utóbbi kategória között?
- A zenei téren a percenkénti leütés-szám, vagyis a bpm a hip-hop elõadás hátterében 90, míg a dance-nél egészen elmehet ez 146-ig is. Magyarul a gyorsaság lehet az, ami még a „szimpla” nézõk számára is szembeötlõ.
- Mennyi idõ kell egy ütõs koreográfia betanulásához?
- Mivel már jó ideje annak - idestova két éve -, hogy átvettem a foglalkozások irányítását, van rálátásom a felkészítõ munkára, s erre a rendezvényre konkrétan négy hónapja készültünk.
- Helyes az információ, hogy kezdetben úgymond alegység volt a kanizsai formációk csoportja?
- Igen, az egész klub elsõként gyakorlatilag a pápaiakhoz tartozott, de jelenleg már a Memphis önállóan mûködõ egyesület, s rendkívül örülünk annak, hogy egyre többen éreznek késztetést a fiatalok körében arra, hogy komolyabb szinten is foglalkozzanak a tánccal.
A kanizsai Memphis Lions Nyíregyházán elért dobogós helyezései:
Serdülõ Dance Solo kategória 1.helyezett Magyar bajnok-Varga Döníz
Serdülõ Hip-Hop Solo kategória 2.helyezett-Varga Döníz
Felnõtt Dance Solo kategória 1.helyezett Magyar bajnok-Bódis Kitti
Felnõtt Dance Duó 1.helyezett Magyar bajnok-Kummer Melinda és Bódis Kitti
Felnõtt Dance kiscsoport 1.helyezett Magyar bajnok-Kummer Melinda,Bódis Kitti és Varga Döníz
Felnõtt Hip-Hop Solo 1.helyezett Magyar bajnok-Kummer Melinda
Felnõtt Hip-Hop Duó 3.helyezett-Kummer Melinda és Bódis Kitti
Felkészítõ: Kummer Melinda
SPORT ROVAT >>>