Az eredeti mese úgy kezdõdött, hogy jöttek a partizánok és elfoglalták az erdõt. Néhány nappal késõbb megérkeztek a németek és kizavarták õket az erdõbõl. Pár nap múlva újra visszajöttek a partizánok és elkergették a németeket az erdõbõl. Ez így ment heteken, hónapokon keresztül. Aztán a mese végén egyszer csak hazajött az erdész és mindenkit kizavart az erdõbõl.
Elõre elnézést kérek az igazi németektõl, meg az igazi partizánoktól.
A mi mesénk úgy kezdõdött, hogy már mindenki nagyon unta, kivéve a partizánokat, hogy több mint negyven éve csak a partizánok vannak az erdõben. Többen úgy gondolták, most már ennek véget kellene vetni. Ezért megállapodtak a partizánok és a németek. Végre szabadon lehetett választani. Már mint hogy ki uralkodjon az erdõben. Mindenki nagyon örült. Ezt sokan a megbékélés jeleként értelmezték. Pedig csak jól ismerték egymást.

Tehát jöttek a németek. Sikerült is egy olyan vezetõt választani, aki nem tudta, esetleg nem is akarta megkülönböztetni a németeket a partizánoktól. Ráadásul egy csomó partizánból egyszeriben csak lelkes német lett. Így nem is csoda, hogy senki sem próbálta meg a legnagyobb partizánok névsorát összeállítani. Mert ugye arról volt szó, hogy aki eddig szándékosan tönkretette az erdõt, azt egy darabig majd be sem engedik oda. Szerencsére mostanra ez már megoldódni látszik. Ha valaki felmegy az internetre, ott találhat valakit, aki már beszélhetett olyannal, aki hallhatott róla.
Sajnos, hamar meghalt a rendszerváltással megbízott fõnök. Mindenki nagyon siratta. A németek is, a partizánok is. Ezen kicsit meglepõdtünk, mert errefelé ez eddig nem volt szokásban. Megint azt hittük, ez a megbékélés.
Aztán a partizánok kizavarták a németeket az erdõbõl. A partizánoknak persze segítettek azok a partizánok, akik azelõtt nem is voltak partizánok. De addigra kiderült, hogy ezek még a partizánoknál is nagyobb partizánok. Ezeket nevezzük egyébként szabad partizánoknak. A korábban is partizánok pedig egyszerûen csak partizánok. Na már most a partizánok meg a szabad partizánok addig partizánkodtak, míg a fiatal németek simán kizavarták õket az erdõbõl. A fiatalok mellett persze jöttek az idõsebbek is, hiszen eszükbe jutott, hogy még mindig akad egy kis összegyûjteni való rõzse.
Az erdõ megmûvelését egy jogban járatos kis erdészre bízták. Állítólag korábban õt is bevitték a Szathmári erdõbe egy kis tanulmányi útra. Biztosat persze itt sem tud senki.
Az igazság meg egy jól úszó hölgyé lett. Õ sebtében át is úszott a Balaton túlsó partjára. Azóta ismeretes az a mondás, hogy az igazság mindig odaát van.
A partizánok pedig jöttek és kizavarták a németeket az erdõbõl. Annyira jól érezték magukat az erdõben, hogy összevesztek. Meg hát becsület is van a világban. Mondom, a világban. Mert mikor derül ki valakirõl, hogy be volt szervezve? Természetesen csak összeveszés után. Összeveszés elõtt ez senkinek nem jutott volna eszébe. Hiszen összeveszés után látták egymást elõször.
A partizánoknak pedig új parancsnokuk lett.
Közben elérkezett az idõ, amikor a németeknek ki kellett volna zavarniuk a partizánokat az erdõbõl. De egyedül nem ment. A jól úszó hableány viszont azt mondta, õ ugyan nem segít sem a partizánoknak, sem a németeknek. Így aztán ezzel a partizánoknak segített. A partizánok és a szabad partizánok pedig elhatározták, hogy addig õk aztán ki nem mennek az erdõbõl, amíg tart a rõzse. De most is összevesztek. Aztán megegyeztek, hogy a szabad partizánok kimennek az erdõ szélére. Teljesen nem mennek ki. Kár lenne az eddig összegyûjtött rõzséért. Õk egyébként is a leginkább kényesek a becsületre. A másokéra különösen. Még az is kiderült, hogy egyszer, amikor fõnököt választottak, néhány jogosulatlan erdõlakó is belenyomta a mancsait az urnába. Mert olyan sokan vannak, ráadásul akkora tömeget képviselnek, hogy nem ismerhet ugyebár mindenki mindenkit. Az esetet persze rögtön kivizsgálták. Meg új fõnököt is választottak. Egy igazit. Aztán késõbb egy igazibbat. Most állítólag több jogosulatlan erdõlakó nem lesz az erdõben. Illetve most már csak az erdõ szélén. Illetve magyarázza meg már valaki, hogy akkor most mi van ebben a k(erek) erdõben?
A németek közben egyre csak azt állítják, hogy õk az igazi németek.
A partizánok meg a szabad partizánok viszont nagyon büszkék arra, hogy õk partizánok. De lepartizánozni nem szabad õket. Sõt, ettõl legjobb elhatárolódni. Akik nem határolódnak el, azok esetében antipartizánizmusról beszélünk.
Vezetõ beosztású bozótlakók tüntetéseket, illetve ellentüntetéseket szerveznek.
Azt még nem sikerült eldönteni, melyik a fontosabb, a munka vagy a segély. A munkáért már annyit fizetnek, mint egy segély, a segélyért pedig munka sem kell. Így lassacskán senki sem dolgozik. A jogászok közben megtalálták a különbséget a csalás és a sikkasztás között. Hogy a pénz most kinél van, hát azt még senki sem találta fel.
A rendfenntartók ezalatt az erdõlakók adójából hol a tüntetõket verik, hol az ellentüntetõket. Állítólag ez így demokratikus. A tisztásokat általában egyszeres, nemzeti ünnepeken legalább háromszoros kordonnal védik. Mivel három a magyar igazság! A kordonon belül a vezetõk mindenestre minden ünnepen megünneplik, magukat.
Aztán még vigyázni kell az Erdészházra és különösen nagy erõkkel azokra, akiket egy meleg ugyebár nem hagy hidegen. A munka gyümölcsére legfeljebb csak a villanypásztor vigyáz. Mint tudjuk, az meg törvényellenes. Természetesen továbbra is mindenki a jogról beszél. A megélhetési bûnözés pedig egyenesen enyhítõ körülmény.
Szerencsére, aki számít, az mind a csendes többséget képviseli. Jó hangosan.
A gyilkosságokat alapvetõen két csoportba lehet osztani: az etnikai jellegûre és a sajnálatos túlkapásra. Tojást egyébként már nem lehet hajigálni. Tojás gránátot sem, csak ha az Unió majd elõírja. A bombát viszont akkor is hatástalanítani kell, ha már hatástalan.
A síneket bárki ellophatja, hiszen a kisvasutat már úgyis eladták ócskavasnak. Alagutat pedig a föld felett is remekül tudunk fúrni. A fúrás még mindig úgy megy, mint régen! Lassacskán azt sem lehet eldönteni, hogy melyik az Erdészház és melyik a Fõvárosi Nagycirkusz. A mûsor alapján legalábbis nem.
A ki- és megválasztottak bejelentették, õk is osztoznak az ország sorsában. Tehát megemelték a jövedelmüket. Ezt a Nagy Fõnök is azonnal aláírta. Hiszen amikor osztozásról van szó, természetes, hogy sietni kell!
A partizánok már egymást is feljelentik. Aki még nincs feljelentve, az annyira gyanús, hogy fel kell jelenteni. Lassacskán külföldön kell helyet bérelni az elõzetes letartóztatásokhoz.
A hableánynál már a kizáró kizáróját is kizárták. De õk már legalább megtalálták az erdõben a Bokrost. Sõt, összeálltak a szabad partizánokkal. Ezek után már magyar tarkáról beszélhetünk.
A németeknek a svéd modell tetszik, a partizánoknak a bangladesi. A szegény erdõlakónak pedig az, hogy legalább a bankja nyereséges.
Ha valami esetleg kiderülne, azt évtizedekre titkosítják. Ez egy új elem a régi mesékhez képest. Szebb jövõt pedig kívánni sem lehet, mert azt már korábban egyszer kívántak.

Jelenleg itt tartunk. A rõzse meg egyre csak fogy…

Azt hiszem, ideje lenne szólni az erdésznek!

Kóbor Csaba