Lakossági fórumot tartott Nagykanizsán a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége közös miniszterelnök-jelöltje, Bokros Lajos. A fórum elõtt fogadta a sajtó képviselõit a Honvéd Kaszinóban. Beszélt a két párt kapcsolatáról, illetve röviden ismertette programjukat.

- Ez nem egy kényszerházasság – kezdte a miniszterelnök-jelölt –, itt nem arról van szó, hogy fogcsikorgatva, acsarkodva igyekszünk egymás elõl elvenni a levegõt, hanem arról, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus szorosan összetartozik. Legyen szabad Antall Józsefre utalni, aki már 1989-ben, tehát huszonegy évvel ezelõtt azt mondta a saját ars poetikáját kifejezve, hogy „liberális, nemzeti elkötelezettségû, konzervatív kereszténydemokrata vagyok”, és hozzátette mindjárt egy második mondattal, hogy ha ebbõl bármelyik elemet elvesszük, akkor már nem igaz a képlet.

A jelenlegi programunk igenis egy olyan program, mely egyszerre minõsíthetõ liberálisnak és konzervatívnak. Ha még részletesebben ki akarom ezt fejteni, akkor azt mondom, hogy gazdasági programunk elsõsorban szabadelvû, mert a piacot, a szabad vállalkozást, a kapitalizmust minden gazdasági és társadalmi fejlõdés alapjának tartja. Mi nem államközpontú, államelvû, az állam mindenhatóságába vetett hittel dolgozunk, hanem azzal a felismeréssel, hogy az állam egy eszköz a jólét megteremtésére. S lehet jól és rosszul is használni. Magyarországon éppen az a baj, hogy az elmúlt nyolc-tíz évben inkább rosszul, mint jól használtuk. Ennek alapján mi egyáltalán nem hiszünk a nagy és erõs államban, hanem a kicsi és okos államot tûztük a zászlónkra, tehát úgy gondoljuk, hogy a kicsi állam az, amelyik több levegõt, több erõforrást hagy az önálló vállalkozóknak, a gazdaság és a társadalom szabad egyéneinek és egyedeinek, míg a túlméretezett, túlterjeszkedõ, azt szoktam mondani: farkasétvágyú állam sokkal inkább torzítja a piacgazdaságot, elszívja a levegõt és az erõforrásokat a gazdaság szereplõi elõl, elgyámoltalanítja õket, elönállótlanítja õket. Társadalomfilozófiánk sokkal inkább a konzervativizmussal jellemezhetõ, de nem a sokak által kárhoztatott maradiság értelmében, hanem az értékei alapján, melyek a társadalmi fejlõdés talapzatai, oszlopai évezredek óta: az egyén felelõssége, öngondoskodás, család, társgondoskodás, a szabadság kis körei, a kis közösségek, önkormányzatok, s végül, de nem utolsó sorban a nemzet, mely fontosabb az államnál. Ezekhez az értékekhez ragaszkodunk. Úgy látjuk, hogy hézagmentesen össze tud illeszkedni a liberalizmus és a konzervativizmus és ennek a két nagyon fontos, évszázados vonulatnak helye van a magyar politikában, annál is inkább, mert az utóbbi idõben a magyar politikát eluralta egyfelõl a populista demagógia, amely kárt okoz az országnak, rózsaszín felhõket fest fel az égre, és túlzott várakozásokat, illúziókat kelt. Másrészt kezdi elönteni az országot a barna szenny, a szélsõjobboldali okos eszmék, az erõszakos kultúra, melyet már csak erkölcsi okokból is egy liberális-konzervatív szavazó el kell, hogy utasítson, és el is utasít. Magyarország húsz évvel a rendszerváltozás után fordulóponthoz érkezett, s az a kérdés, hogy folytatjuk-e tovább a leszakadást, lemaradást, nem Nyugat-Európához, hanem a Visegrádi Négyek további három tagjához (Csehország, Lengyelország, Szlovákia – a szerk.) képest, vagy pedig fordítunk ezen az irányzaton és végre tíz elvesztegetett esztendõ után újra elindul a gazdasági növekedés, a társadalmi fejlõdés, a társadalom kohéziójának megerõsítése, és ennek alapján az – egyébként mindenki által oly’ hõn áhított – felzárkózás, megkapaszkodás. Ez a történeti kihívás most, meg fogjuk látni, mit hoz a jövõ.
Röst János, a két párt közös országgyûlési képviselõjelöltje annyit tett hozzá az elhangzottakhoz, hogy „az ország vonatát Bokros Lajosra kellene bízni, õ lenne a masiniszta, a nemzet masinisztája, de a probléma ott van, hogy a jelenlegi pártok vezetõinek, illetve önjelöltjeinek mindegyike kalauz akar lenni ezen a vonaton, vagy pedig potyautas.”
S.E.