A BLG egyik diákja, Muzslai Borbála Rebeka 1 hónapig vendégtanuló volt Németországban. Élménybeszámolót alább olvashatják:

A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium jóvoltából és iskolám, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium támogatásával egy hónapot tölthettem el a bielefeldi Friedrich von Bodelschwingh gimnáziumban, az un. „Europaklasse” tagjaként. A név sokat mond, hiszen az itt tanuló diákok Európa országainak valamelyikébõl érkeztek (és érkeznek minden évben) a németországi Nordrhein-Westfalen keleti részének legnagyobb városába, amely a maga 300 000 lakosával Németország nagyvárosai közé tartozik. A Teutoburger Wald által nyugatról határolt, annak védelmét élvezõ, nagy területen elterülõ város egyik körzete Gadderbaum, és annak legnagyobb szervezete - mely szervezet mára nemcsak Németország, de a világ más városaiban is jelen van - az eredetileg az epilepsziás betegek kezelésére létrehozott Bethel. Ennek legnagyobb hatású vezetõje Friedrich von Bodelschwing, Bielfeld egyik legnagyobb, általános iskolából, gimnáziumból és szakmai kollégiumból álló iskolaszervezetének (ahol körülbelül kétezer diák tanul) névadója. S amelynek a 2010.02.16. és 03.12. közötti idõszakban én is tanulója, szerves része voltam 17 másik fiatallal, akikben annyi a közös, hogy mindannyian európainak mondhatják magukat (és mindannyian tudnak németül).

Anglia, Franciaország, Olaszország, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Oroszország. Hét ország, hét nyelv, hét kultúra. Most találkozott (elõször egy közös reggeli alkalmával 16-án, kedden) fehér asztal mellett, fiatalok által képviselve. A magunk elé kitûzött célok a következõk voltak: a német nyelv- és országismeret elmélyítése, a kölcsönös megértés javítása azonos korú fiatalok találkozása által, együttmûködés nemzetközi csoportokban, konkrét projekteken dolgozva és az európai sokszínûség, de közösség/azonosság tudatának megteremtése
Ezen célkitûzések elérésére nem is adódhat jobb alkalom, mint egy közösen eltöltött hónap. Az Europaklasse egy önálló osztály, önálló programmal. Az órarendünkben a sok-sok németóra mellett (amelyeken a német nyelvtannal, irodalmi szövegekkel foglalkoztunk) fizika, biológia és ének is szerepelt. A történelemórákon Berlin - a császárság, a Weimari Köztársaság, a hitleri Németország idején és napjainkban - volt a téma. A kettéosztott Németország és német fõváros történetével az ott tett kirándulásunk alkalmával foglakoztunk. Meglátogattuk a „Falmúzeumot”, amely a Vasfüggöny berlini szakaszának leghíresebb katonai ellenõrzõpontjánál, a Checkpoint Charlie-nál áll. Olyan egykori, eredetileg kelet-berlini katona vezetett körbe bennünket és mesélt saját és a Fal történelmérõl, aki Berlin nyugati felébe szökött és ott a menekülõknek segített. Akire kiadták a likvidálási parancsot, mégis itt van, és mesél egy olyan korszakról, amely hosszú, kegyetlen éveken keresztül meghatározta (nemcsak) Európa történelmét…ez volt számomra a legmeghatározóbb élmény az ott töltött egy hónapban.
Berlint nem lehet két nap alatt megismerni. Hallottunk sok mindent a harmadik legnagyobb török, az egyik legszegényebb német városról. Sokat láttunk, de nem mindent. Az ott töltött két nap arra volt elég, hogy eldöntsük: egy hosszabb kirándulás alkalmával még felkeressük.
Bielefeldet, ezt a gazdag kulturális és sportélettel rendelkezõ várost azonban bõven volt alkalmunk megismerni. Ezt meg is tettük. Közösen eltöltött délutánjaink során megnéztük a „A német impresszionizmus” c. kiállítást, együtt mentünk moziba, uszodába, parkba (Bielefeldben van egy állatpark az ott õshonos állatokkal, csodálatos környezetben), felkerestünk nem egy kávézót a középkori épületeibõl néhányat még õrzõ, sétálóutcákkal könnyen bejárható és éppen ezért ideális találkozóhelyeket biztosító belvárosban. Közben sokat beszélgettünk, megismertük egymást és egy kicsit a másik kultúrájába is belekóstolhattunk. Az országok és szokások között fellelhetõ különbségek soha nem jelentettek akadályt, inkább építõen hatott a bepillantás az eltérõ szokásrendszerekbe, mind a tanulást, oktatást, mind pedig a nemzeti hagyományokat illetõen. (Nem irigyeltük olasz társainkat, mikor megtudtuk, hogy nekik az összes, középiskolában tanult tárgyból (11) érettségizniük kell…)
Többek között az ezen a téren jelentkezõ, valamint a különbözõ országok szociálpolitikáját illetõ kérdésekrõl esett szó a „Projekt” elnevezésû óránkon, egy másikon a téma a haza fogalma az eltérõ kultúrákban. Lehetõségünk volt (egész pontosan az órarendünkbe volt ágyazva) az iskola legfelsõ három évfolyamán (11., 12., 13.) zajló órák látogatására. Itt újra és újra szembesültünk az ebben az iskolában alkalmazott, a mienkétõl teljesen eltérõ tanítási gondolkodásmóddal, módszerekkel. Ezek fejtegetésébe most nem mennék bele, annyit azonban el kell hogy mondjak: más, sokszor talán jobb, eredményesebb, van, amit én is beépítenék az oktatási rendszerünkbe, van azonban, amit kihagynék. Még egyszer mondom: ezek az én személyes tapasztalataim, és a belõlük levont következtetéseim. Érvek és ellenérvek egyaránt léteznek, mindenesetre izgalmasnak bizonyult ez a fajta tanulás, a dolgok ilyetén módon történõ megismerése.
Amióta újra itthon vagyok, sokszor kaptam a kérdést: nem furcsa-e megint itthon lenni? A válasz egyértelmû: nem. Nagyon megszerettem azt a közösséget - mert valódi közösség, szoros kapcsolat alakult ki a tizennyolc diák között -, nagyszerû, közös élményekben volt részünk (amelyek részletes elmesélésére nem elég ennyi hely), mély barátságok kötõdtek. A német nép iránt érzett szimpátiám nem változott, mindenhol nyitottan, nagyon pozitívan fogadtak, ilyen téren csak nagyon kellemes tapasztalataim voltak. Egyszóval nagyon jó volt, remekül éreztem magam, de hiányzott már anyanyelvem, családom, barátaim és iskolám (az itteni tanítási módszerek is) egyaránt. Bár egy hónapig nem beszéltem magyarul, és mindig németül kellett gondolkodnom, egyáltalán nem volt furcsa visszailleszkedni.
Azzal a tudattal indultam el, hogy ott, Bielefeldben képviselem magam, batthyánysként iskolámat, és egyetlen magyarként Magyarországot. Ebben a tudatban igyekeztem mindenhol nyitott szemmel járni, tapasztalatokat szerezni, megnyilatkozni, s (ha ez egyetlen személynek lehetséges) pozitív képet alkotni arról a nemzetrõl, amelynek tagjaként éltem és tanultam Németországban.
Az osztály a maga elé kitûzött célokat maradéktalanul megvalósította, és nekem ebbõl csak elõnyöm származott. Úgy érzem, nekem is sikerült elérnem személyes célkitûzéseimet… Az itt megszerzett tudás, ezek a tapasztalatok reményeim szerint mind hozzájárulnak majd ahhoz, hogy késõbb még eredményesebben képviselhessem közösségemet. Ezt a tudást és ezeket tapasztalatokat nem szerezhettem volna meg, ha erre nem kapok lehetõséget és támogatást azoktól, akiknek ezúton is szeretnék megköszönni mindent.
Muzslai Borbála Rebeka (10.A)

Az „Európaosztály”
osztályfõnökünkkel és néhány vendéglátó diákkal Berlinben