Utálom a kampányt – így, két héttel a választás elõtt furcsa lehet tõlem ez a kijelentés. Pedig csak az olyan kampányra gondolok, amikor például Arany János születésének kizárólag 25-tel osztható évfordulóján említtetik a költõ és verse. Vagy ha letudjuk édesanyánk iránti hálánkat egyetlen napon, máskor pedig… Ezért nem helyeslem azt sem, ha március 8-én kötelezõ a nõk értékének számbavétele, megköszönése annak, hogy vannak.
De a nõk választójoga! És itt jön a képbe Clara Zetkin és a nõnap.

Talán eléggé köztudott, a nõk választójogáért küzdött német kommunistaként. Mégis köszönettel tartozom neki.
Akárhányszor tapasztalhatjuk, az erõsebb nemet megszégyenítõ módon elkötelezettek lányaink-asszonyaink, ha a szûkebb vagy tágabb közösség melletti kiállásról van szó. Sejtem ennek okát, a minden nõben – korától, élethelyzetétõl függetlenül – meglévõ édesanya az. E sorok írója a tanúja volt, amikor négy éve imponáló határozottsággal léptek oda aláírni a kórház privatizálását megakadályozó ívet. A Fidesz alelnökasszonya akkor járt elõször Kanizsán, szóba került, egy alkalommal elmondta: három gyermekéért teszi. Az aláíró asszonyok bólogattak: õk is a gyermekeikért írják alá. Volt köztük fiatal lány is, akiben még csak készülõdött az édesanya…
Más alkalommal, a Csónakázó tónál gyûjtöttünk aláírást. (Róttuk, csak róttuk a köröket, ahogy a klasszikus mondta) Akkor is megmutatkozott a nõi elkötelezettség. Társa hátul sunnyogott, oda se jött, vagy csak elkísérte, de az asszony tudta a dolgát.
Nyolc éve jónéhány kötelességtudó asszony fáradhatatlanul dolgozik a kanizsaiakért. Pedig fiatalabbak õk sem lesznek. Megérdemlik, hogy foganatja legyen munkájuknak.
Ha ezekre az édesanya-lelkû lányokra-asszonyokra gondolok, nem félek a választás kimenetelétõl.
P.J.