A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntõjén is szép batthyánys sikerek születtek. Minden évfolyamról 45 tanulót díjaznak ezen a versenyen, amelyen egyébként országosan 70 000 induló van, és Zala megyét összesen három tanuló képviselte a díjazottak között, ebbõl kettõ batthyánys. A 6. osztályosok kategóriájában Erdõs Márton (6.A) 14. helyezett lett (felkészítõje: Zsovár Anita), míg a 7. osztályosoknál Lukács-Borbély Péter (7.A) a 15. helyet szerezte meg (felkészítõje: Lábodi Gyöngyi).

Még él bennem a pillanat, amikor egy teljesen szokványos órán Dr. Szabadosné Rák Éva tanárnõ bejelentette a németországi utazás lehetõségét: izgatott sustorgás a teremben, ábrándozó arcok, az esetleges igazolt hiányzás felett elõre érzett öröm, kérdések tömkelege – csak hogy húzzuk az idõt. Én csak viccbõl kérdeztem meg a padtársam: „Na, Réka? Menjünk?”, õ pedig legnagyobb megdöbbenésemre igennel felelt.
És valóra vált az álom, egyik pillanatról a másikra március 21-én a BLG elõtti buszon találtuk magunkat. A fiúk, hogy a hosszú utat „megkönnyítsék”, ilyen felkiáltásokat tettek: „Már csak 15 óra!”„Még a fele vissza van! Ha-ha!”. Az utazás végére persze nagyon elfáradtunk, nem igazán aludtunk, mert mindenki be volt zsongva.
Amikor megérkeztünk, kényelmes, ám rettentõen hideg szobák fogadtak minket. Hamarosan megkezdõdtek a programok, ahol vegyes nemzetiségû csoportokban kellett dolgoznunk a másik delegációval: a németországi törökökkel. Eleinte (sõt, késõbb is) gondot okoztak a nevek, de a legkarakteresebbek azért megmaradtak, mint Aslahan, Mervan, Fynn és persze Abdullah . Nos, velük kellett együtt dolgoznunk a különbözõ projekteken, melyeknek témája elsõsorban a berlini fal leomlása volt.
Esténként ismerkedtünk, török szavakat tanultunk, illetve a festõi szépségû városkában sétálgattunk, megcsodálva a házakat, a patyolat tiszta utcákat, a szuper autókat, kirakatokat, a használt holmit, cipõket összegyûjtõ tároló helyeket, elámulva a németek találékonyságán. Egyik este elmentünk bowlingozni, ami számomra felejthetetlen élmény: a világító cipõfûzõk, az önfeledtség, a hangulat, és persze a társaság…
Természetesen ellátogattunk Bonnba is, ahol a Történelem Házát tekintettük meg. Itt egy pazar, igazán érdekes kiállítást láttunk, profi idegenvezetéssel, de a többségnek a fõattrakció a szabadidõ, a vásárolgatás volt.
Aztán persze eljött a péntek reggel, amely jajgatásokkal teli volt: „Hogy elment az idõ! Még csak most jöttünk, s máris megyünk vissza…” vagy „Hol a telóm? Nem láttad?”, és hasonló mondatok. Pakolás, az utolsó projektek elõadása, gyors csoportkép az esõben, sebtében történõ ölelések, jókívánságok, máris a buszon vagyunk, és távolodik az álomvilág... És eszünkbe jut a pótolnivaló…
Hiába, Németország egy egészen más világ. Az út során mindannyian sokat tanultunk, megnõtt a tér, kitágult a világ. Hazatérve egyetértettünk abban, hogy egy kiadós alvás után ismét nekivágnánk.

Böröczki Viola 11.D