Horváth Zsolt, a Cserháti Sándor Mûszaki SZKI és Kollégium testnevelõ tanára, a Cserháti Diáksport Egyesület gazdasági vezetõje, az iskola Közalkalmazotti Tanácsának elnöke, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének városi. kapcsolattartója. Most a háttérbõl kicsit elõrébb lépve, igazgatói szerepre készül iskolájában.

– Miért döntött úgy, hogy megpályázza az intézményigazgatói állást?– kérdeztük elsõként a sport terén számtalan eredményt elért pedagógustól.
– Megkerestek a szakmai és közismereti területrõl a kollégáim, és azzal bíztattak, vállaljam el a feladatot. Sokat vívódtam, mert a mai körülmények között nem egyszerû feladat iskolaigazgatónak lenni. Végül úgy döntöttem, elvállalom. A sport kapcsán kicsiben már sikerült viszonylag rossz helyzetbõl kiindulva eredményeket felmutatni, és egy jól mûködõ rendszert kiépíteni. Nagyjából ez lenne a feladat az iskolával kapcsolatban is. Eddig a háttérbõl, rengeteg buktatóval járó kitartó munkával, átgondolt tervezéssel, dolgainkat erõs kézzel összefogva sikerült elérni a kitûzött célokat. Úgy gondolom itt egy szélesebb körben, de ugyanaz lenne a feladatom, mint amit az iskolai sport területén már sikerült megvalósítanom. Megtalálni a megfelelõ embereket közös céljaink megvalósításához, közösséget építeni, ami igazi csapatként sikeresen mûködhet tovább.

– Szervezõkészségét a sport terén már bizonyította. Testneveléssel foglalkozó pedagógusként tudja, hogy mi vár önre?
– Harmadik éve vagyok az intézmény közalkalmazotti tanácsának elnöke, az iskola vezetésében a dolgozói érdekképviseleten keresztül részt vettem eddig is. Látom a számos és nehéz feladatot, tisztában vagyok vele, mindez milyen elfoglaltságot jelent. Az egyesületi és a sportélettel kapcsolatban sem volt ez másként.
– Számolt azzal is, ha sikeres lesz a pályázata, kevesebb idõt tud majd a sportra fordítani?
– Ha az ember nem a saját szeretett dolgát helyezi elõtérbe, hanem felméri, hogy a közösségnek mi lenne a jó, akkor valamennyit be kell áldoznia a saját szíve csücskébõl azért, hogy a nagy egésznek jobb legyen. Bízom benne, hogy a fejlesztéseket igazgatóként egy kicsit jobban elõ tudom mozdítani.
– 1974-ben született Nagykanizsán. Édesapja foglalkozása miatt többször is költözködtek.
– Nagykanizsán és Taszáron telt el a korai gyermekkorom, késõbb pedig az én érdeklõdési köröm (sportrepülés, ejtõernyõzés) miatt kellett az ország másik felén lévõ iskolába járnom. Így a középiskola befejezéséig tanultam Taszáron, Nagyatádon, Szolnokon és Nagykanizsán is.
– Mit tanult a szüleitõl, nagyszüleitõl?
– Katonatiszt édesapám és rendõrtiszt anyai nagyapám mellett rendet, fegyelmet, erkölcsöt tanultam, örököltem gyakorlatiasságukat és mûszaki érzéküket. Édesanyámtól és nagyanyáimtól a szép dolgokhoz való vonzódást, a mûvészetek iránti fogékonyságot kaptam örökül. Ez a kettõsség végigkíséri életemet. Sportrepülõként élen jártam a legújabb technikai fejlesztésekkel való megismerkedésben, a repülések közötti javításokban, karbantartásokban, de közben volt kiállítás a grafikáimból, irodalmi est a verseimbõl. A középiskola befejezése után újra Szolnokra kerültem a 13 éves koromban megtalált nagy szerelem, a repülés miatt. Felvételt nyertem a szolnoki Repülõmûszaki Fõiskolára, ahol közel másfél évet töltöttem el. Figyelmem azonban egyre inkább a sport felé irányult, ami végigkísérte eddigi életemet. Gyermekkorom jó része repülõgépek között, és sportpályák mellett telt el.
– Már általános iskolában szép eredményeket ért el atlétaként, tornászként, és focistaként, családi okok miatt aztán mégsem lett labdarúgó.
– A repülés révén Szolnokra kerültem, ahol a helyi sajátosságoknak megfelelõen a kosárlabdával, és küzdõsporttal foglalkoztam. Kosárlabdában itt is eljutottam az NB I-es Szolnoki Olajbányász korosztályos csapatáig, de visszatérve Nagykanizsára ez a vonal megszakadt. Úgy döntöttem, testnevelõ tanár leszek. A döntés jónak bizonyult, a Berzsenyi Dániel Tanárképzõ Fõiskola testnevelés szakát zökkenõk nélkül elvégeztem.
– Most térjünk vissza Kanizsára!
– Az igazi lehetõség 1999-ben talált rám, amikor egy szülési szabadságra távozó kismama helyére testnevelõ tanári állást kaptam jelenlegi munkahelyemen. Az iskola országosan is egy nagy hagyományokkal rendelkezõ, elismert, sikeres oktatási intézménynek számított, ezért nagyon boldog voltam, hogy itt kaptam lehetõséget. Külön öröm volt számomra, hogy fõiskolai csoport- és albérlõtársam, Fekete Zoli kollégája lettem. Nagyon örültem, amikor az iskolába kerültem, hiszen úgy gondoltam, egy ilyen jó hírû intézményben bizonyára remek körülmények közt dolgozhatok majd. Aztán jött a szomorú valóság. A létesítmények teljesen lerobbant állapotban voltak. A következõ meglepetés a szertárba lépve ért. Zoli barátom akkor már két hónapja tanított az iskolában, és felkészített lelkileg a látványra, de az még így is sokkoló volt. Tudtam, nem lesz egyszerû a feladat, mégis nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat a munkába.
Mindketten tele voltunk tervekkel. Egyre újabb és újabb ötleteket találtunk ki. Elhatároztuk, hogy felvirágoztatjuk a Cserháti sportját. Végül sikerült elérni, hogy napirendre kerüljön a sportcsarnok küzdõterének felújítása. Az önkormányzat segítségével a felújítás megvalósult, így az elsõ lépés megtörtént. A sporteredmények is ugrásszerûen javulni kezdtek, a jövõ egyszerre sokkal biztatóbbnak tûnt. Sajnos, Zoli már nem érhette meg terveink valóra válását a 2001-ben bekövetkezett korai halála miatt. Zoli helyére aztán Szloboda Judit került. Vele is csoporttársak voltunk, együtt végeztünk a fõiskolán. Folyamatosan pályázatokat írtam, a megnyert pénzekbõl sporteszközöket vásároltunk, fejlesztettük a szertárt. Egyre több gyerek jött sportolni, és ettõl kezdve már nem csak a tanulmányi, de a sportsikerektõl is hangos volt a tanári. Sorozatban jó, országos szintû versenyeredmények születtek.
– Mi volt a következõ feladat?
– A külsõ két kézilabdapálya felújítását tûztük ki célul. Pályáztunk, pályáztunk és pályáztunk. Mezeket, labdákat, sportszereket nyertünk, a szertár szépen gyarapodott. Mostanra sikerült elérni, hogy az iskolában rangja van a testnevelésnek, a sportnak. A sporteredményeket már egy szinten említik a tanulmányi eredményekkel. Sikerült több külsõ sportegyesület vezetõjével jó kapcsolatot kialakítani, és nyugodtan mondhatom, ezek a kapcsolataink gyümölcsözõek mindkét fél számára.
– Az eredményeken túl igyekeztek új irányokat is keresni a sportban.
– A fiatalok körében a népszerû sportágak felé próbáltunk nyitni. Az évek során szerveztünk görhoki csapatot, elkezdtük a break-tánc foglalkozásokat, amit ma már nagy örömömre egykori tanítványom, Bódi Lóránt visz tovább nagy sikerrel. Behoztuk az iskolába a lábtoll-labdát, melyben diákjaink többször is országos bajnoki címeket szereztek a diákolimpián, egy jövõbeni szorosabb együttmûködést garantáló megállapodást pedig éppen a napokban hoztunk tetõ alá a Zemplén egyesület kiváló lábtollasainak vezetõjével, Budavölgyi Kálmánnal. A közelmúltban pedig a Kettlebell nevû, a világon már nagy sikert aratott, nálunk mostanában elterjedõ új sportot kezdtük el népszerûsíteni. Szeretnénk egy sziklamászó falat is kialakítani a sportcsarnokunkban. Ezek a különleges sportágak is a hagyományosnak mondható sportok különbözõ mozgásformáira épülnek, de kevésbé kötöttek, ezért élményszerûbbek, jobban igazodnak a mai fiatalok igényeihez. Abban hiszek, hogy a változó igényekhez kell alkalmazkodnunk, ezekhez pedig elkerülhetetlen a folyamatos fejlesztés.
– Mivel magyarázza azt a véleményét, hogy a sportot stratégiai ágazatként kellene kezelni!
– Országosan lesújtóak a lakosság egészségi állapotára vonatkozó adatok, a fiatalok többsége pedig csak az iskolai testnevelés órákon mozog. Ezért fontos lenne a mindennapi testnevelés kérdésének napirendre vétele, a különbözõ szabadidõs és sportegyesületek támogatásának jelentõs emelése, egyszóval a fejlett demokráciákhoz hasonlóan a sport stratégiai ágazatként való kezelése.
– A mûfüves labdarúgópálya létesítésén túl mi szerepel még a további terveikben?
– A sportcsarnokunk önmagában kevés a több mint 700 tanulónk és a kollégium diákjainak a kiszolgálására. A kinti bitumenes pályákat pedig a tanév nagy részében nem lehet labdarúgásra használni. A szomszédunkban lévõ MÁV-NTE sportegyesületét is bevonva terveinkbe, egy olyan rendszert szeretnénk kialakítani, ami az országban több helyen megtalálható labdarúgó akadémiákhoz hasonlítana a mi viszonyainkra átértelmezve. A közeljövõben ez a legfontosabb megvalósítandó elképzelés.
Ezeket az eredményeket természetesen nem egyedül értem el, közös erõfeszítések gyümölcsei a sikerek. – összegezte Horváth Zsolt. Nagyon sokat köszönhetek a néhai Fekete Zolinak, kolléganõmnek Szloboda Juditnak, mûszaki vezetõnknek Poór Józsefnek, a korábbi igazgatónak Janzsó Antalnak, aki megkezdte a módszeres fejlesztések sorát, és a jelenlegi iskolavezetésnek is. Már csak a sportpályákon belém ivódott mentalitás miatt is mindig szerettem és tudtam csapatban gondolkozni, dolgozni. Csapatban mindig jobb teljesítményre voltam képes, mint egyénileg.
B.E.