Kanizsai vers- és énekmondók, valamint barátaik a Költészet Napja alkalmából ajándékmûsort adtak a város polgárainak.

A Honvéd Kaszinóban rendezett irodalmi est és az azt követõ találkozó szereplõi voltak: Bali Judit, Csere Andrea, Cseszkó Delinke, Horváth Csenge, Horváth Márk, Jerausek István, Kocsis Edit, Lengyák István, dr. Vass Veronika és Vincze Ferenc versmondók; Farkas Tibor és Tulman Géza énekmondók; Bedõ Csaba és Horváth István Radnóti-díjas versmondók; dr. Zalán Barbara Gellért Sándor-díjas és Varga Döniz Dudás Kálmán-díjas versmondók. A mûsort Lengyák István ötlete alapján szerkesztette és rendezte: Schmidt István. Az est háziasszonya Halmos Ildikó volt. 

Balogh László ünnep szónok köszöntõjében így fogalmazott:
– Noha a Költészet Napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 5 évvel József Attila elõtt, 1900-ban. Ezért most Márai Sándortól idézek: „vannak verssorok, amelyek birtokában egész életemre ellátottnak és sérthetetlennek érzem magam”. Remélem, mindenkinek vannak (de legalábbis legyenek!) ilyen verssorai!
A költészet napja nagy találmány (a magyar költészet napját egyébként 1964-ben ünnepelték meg elõször), de jobb, ha tudjuk, csupán az egyetemes lelkifurdalás piaci terméke: Ma kivételesen olvass el 1-2 verset – ébred fel ilyenkor a lelkiismeret a hajszolt kortársban -, hiszen nincs is erre megfelelõbb alkalom: megszületett a 105 éves József Attila, örvendezzünk! Szerencsére az igazi poézis világa nem ebbõl a sanda világból való!
A költészet egyszerre lágy és kegyetlen, õszinte és meseszerû, valós és valótlan, érthetõ és átláthatatlan. A költõ nem különb, mint a többi tisztességes ember, csak nagyobb távlatokban gondolkodik, mert gondolkozni és csalódni született, hiszen õ érzi át legjobban az emberi lét szomorú halandóságát, mulandóságát. De szükségünk van olyanokra, akik a szerencsétlenség ellenére is képesek meglátni a Szépséget, ami sokszor láthatatlan. Szükségünk van költõkre, hogy szeressenek, aggódjanak értünk, hogy utat mutassanak.
A költõnek sikerül átvinnie „a Szerelmet a túlsó partra”. Képes „dúlt hiteknek” „káromkodásból katedrálist” állítani. A költészet életerõ és szépség: ezek a személyiség védõpajzsaként, erõforráskánt is felfoghatók: tünemény, teremtõen szép, erõ a varázsláshoz, a boldog haza kitalálása.
Ezt az üzenetet hozzák nekünk a mûsorunk szereplõi is. Hallható: nincs hamisság, nincs mesterkéltség abban, amit csinálnak: rezzenésükben hitelesek. Kedves Közönség, engedd magadhoz a verset!
Hisszük, a költészet ma is szükséges a mindennapokhoz! Legyen része mindennapi életünknek a költészet! Most, amikor már alig olvasnak az emberek, mi vegyünk kezünkbe verseskötetet, olvassuk fel otthonunkban, tápláljuk vele gyermekeinket, vigasztaljuk vele szeretteinket: „van remény”!
Legyen mindenkinek kedvenc verse, verssora! A vers az, ami nem tölti ki a papírlapot, így van hely mellette és a sorok között, hogy mi töltsük ki…! Hadd játsszak: ha becsukom a szemem, és magamba révedek, mélységes „memoriterkutamból” hadd idézzem kedvenceimet távolról összehozva õket lelki közelembe:

„Laci, Te, hallod-e? Jer ide, jer, ha mondom!”
„Hébe-hóba, ha untat a móka, ha dühít a dõre meg a põre.”
„Itt ülök csillámló sziklafalon.” és
„Mióta készülök, hogy elmondjam Neked szerelmem rejtett csillagrendszerét!”
„Karolva könyvem kebelemre, nevetve nézek ellenemre.”
„Homlokon lõhetnek, ha tetszik, mi ott fészkel, égbemenekszik.”

Mondja mindezt egy versszeretõ fizikatanár, köszönve most éppen Petõfinek, Horgas Bélának, József Attilának, Radnótinak és Illyésnek. És köszöntve a kanizsai versmondókat, a mi Kaszinónkat, a „kanizsai versmondó iskolát” (mert ilyen is van!). Itt most köszönetet kellene mondanom sokaknak név szerint, akik itt vannak és akik nincsenek itt. De engedtessék meg, hogy most úgy engedjem hozzámjönni a szavakat, hogy ne a névszerintiségben oldódjak fel, hanem inkább ragadjam meg a megfoghatatlant: így örüljek annak, hogy „vannak vidékek legbelül…”. S vannak kedves és kedvenc verssoraink, verseink, költõink, miknek és kiknek segedelme által egész életünkre ellátottnak és sérthetetlennek érezhetjük magunkat…

B.E.