A Nagykanizsa-Kotoriba vasútvonal 150 éves évfordulója alkalmából a MÁV Nosztalgia Kft. és a Horvát Vasutak (HZ) a vasútbarátok részvételével szervezett megemlékezést az elmúlt hét szombatján.

Délig ugyan nem kellett várni, de az „évfordulós” nosztalgiavonatra várók nagyot néztek, amikor közölte háromnegyed tíz tájban a hangos: „… elõreláthatólag hatvan percet késik”.
Élénk gõzmozdony füttyszó aztán 10.40-kor már azt jelezte, hogy Siófokról megérkezett a DV 109-es által (is) vontatott szerelvény.
Látványnak sem volt utolsó, amikor begördült a nosztalgiavonat, ablakaiban a kíváncsiskodó utasokkal és (az esetenként korhû ruházatú) személyzettel.

Ilyen elõzmények után indulhatott útjára a „menet” a nagykanizsai állomásról Kotoriba felé, a mozdony(ok) mögött élen a VIP-kocsival, ahol szintén izgatottabb volt a hangulat, hiszen a határ túloldalán már készült a tömeg...
V43-as „erõgép” húzta amúgy Murakeresztúrig a régi idõk vonatát, ezért volt fentebb a mozdony szó többes száma, de az már a sors furcsa fintora, hogy Kanizsáig éppen a modern konstrukció adta meg magát, bár a határra érve ez már nem nagyon foglalkoztatott senkit.
Annál inkább vonzotta az érdeklõdõket a keresztrúri mozdony-csere, amikor is a MÁV Cirmosát lecsatolták a 109-es elõl, s igazi nosztalgiavonatozásra készülhettek hat kilométeren keresztül az utasok.
Szép lassan nekidurálta magát a jó öreg DV 109-es, s bemozdította a hat kocsis vontatmányt a Mura folyón átívelõ vasúti híd felé.
Útban a horvát terület felé a horvát határõrök is megtapasztalhatták menetközben a „nosztalgiás-fílinget”, majd a híd után már a kotoribai egyenesre fordulhatott fél tizenkettõ tájban a gõzös vezette vonat.
Talán maguk a szervezõk sem számítottak arra, milyen fogadtatásban részesülhet egy ilyen ünnepi karaván, hiszen Kotoribában majd’ 2000 ember várta a megérkezést az elsõ vágányra.
Kamerák és fényképezõk tömkelege fogadta a DV 109-est, lépni alig lehetett a szomszédolás kezdetekor.
A szívélyes fogadtatásnak ezzel még korántsem volt vége, s hogy a horvátok mennyire megadták módját, arra példa, hogy a kis településükre még az újdonsült köztársasági elnökük, Ivo Josipovic is ellátogatott.
Nem unatkozhattak a vonat befutásáig sem az ottaniak, hiszen szinte egész napos rendezvényt hoztak tetõ alá számukra, ami nem volt véletlen…
Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök aztán olyat cselekedett - amit lássuk be -, a világ elnökei nem sokszor tesznek, Nagykanizsa nevét hallhattuk tõle számtalanszor „nívós” szövegkörnyezetben. „Egész Muraköz számára volt nagy társadalmi és gazdasági jelentõsége a Déli Vasútnak, hiszen ezt a szegletet még jobban bekapcsolta Kanizsa felé az állam vérkeringésébe” – mondta el lapunknak is a horvát elnök.
Zeneszó vezette fel a további protokolláris eseményeket is, melyek között a magyar fél képviselete, dr. Mosóczi László MÁV vezérigazgató-helyettes beszéde sem maradhatott ki a sorból, igaz, ekkor már a helyi pecsenyesütõk és sörárusok is csúcsforgalmat bonyolítottak.
S a tömeg is mind oldottabb hangulatban adhatta ország világ tudtára, büszkék kis településük „tettére”, hogy annak idején a Déli Vasút is „útjába ejtette” a ma mintegy 3500 lakosú községet.
A helyiek számára külön érdekességként szolgálhatott, hogy míg a gõzmozdonyt „átvezényelték” a visszaútra, a kocsikat kedvükre szemlélhették kívül-belül, különösen nagy örömet szerezve ezzel a kis gyerkõcök számára.
Korhû jelmezeseink is elvegyülhettek a forgatagban, miközben lassan felszerelték és kinyitották az állomás mellett felállított VIP-sátrat, amit azon nyomban meg is szállt a köztársasági elnök kísérete.
Ozujskot, vagyis a horvátok egyik kedvenc sörét is kóstolgathatták nagy hévvel a magyar oldalról érkezettek, miközben az alkalmi színpad és környéke kiürült – legalábbis egy idõre.
Tényleg megadták a módját a kotoribaiak, de azt is hallhattuk, Csáktornya sem akart lemaradni az ünneplésben, lévén Muraköz központjában is kiemelt fontossága volt a Kanizsával való kapcsolatnak.
Olybá’ tûnt, a világ közepe lett egy rövid idõre Kanizsa-Kotoriba, amikor még idáig is elértek az adriai „hullámok”…
Régi idõk hangulata tért vissza valóban arra a néhány órára, amíg a DV 109-es volt az érdeklõdés központjában, s Ljubomir Grgec, Kotoriba polgármestere sem hagyta említés nélkül, falujuknak mindig is fontos (volt) a Mura túloldalával való kapcsolattartás, melynek jelképe is a két államot összekötõ sínpár.
Ivan, alkalmi idegenvezetõnk pedig hosszasan sorolta, milyen jó volt annak idején a vasúton dolgozóknak, hiszen jöhettek bármilyen idõk, az emberi kapcsolatoknak mindig is jól jött egy kis szomszédolás, miegymás.
Bütykölték persze addig is becsülettel a derék DV 109-est, de a masina nem makacsolta meg magát, a gyorsan eljött búcsú pillanataiban már vígan pöfékelt, s várta az indulást.
Aztán egyszer csak rándult egyet a szerelvény, s lassan, igazi méltósággal kigördült Kotoriba állomásáról a nosztalgiavonat, hogy ismét nekilóduljon a Mura irányába…
P.L.