Kötetbemutatóra hívta a múzeumbarátokat, az érdeklõdõket a Thúry György Múzeum. Megyeri Anna zalaegerszegi történész-muzeológus „A földre építek, az égben bízom” A Morandini építészcsalád a Monarchiában címû könyvének bemutatójára.

A megjelenteket Száraz Csilla múzeumigazgató és Balogh László, az OKISB elnöke köszöntötte. A kötetet és szerzõjét Dr. Németh József zalaegerszegi irodalomtörténész, nyugalmazott múzeumigazgató mutatta be a közönségnek.
- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy bár nagyon visszafogottan támogatta az önkormányzat ezt a jeles, tartalmas és szép könyvet, mégis köszönthetek és köszönhetek. Ráadásul a világ egyik legszebb címû könyvérõl van szó: „A földre építek, az égben bízom”…Olyannyira zengzetes számomra ez a könyvcím, hogy még ballagási búcsúztató beszédembe is belefoglaltam gondolatvirágként.

-  Így hadd ragadjam meg nem szakemberként ezt a szépséges címet: Morandini Tamás építész, a leghíresebb zalai Morandini 1891-93-ban járt Zürichbe, az ún. Polytechnikumba, a híres mûszaki egyetemre, annak építészeti fakultására. (Ebbe a neves intézménybe járt több hajdani Nobel-díjas tudós, pl. Einstein is 1896-1900 között.) Morandini Tamás itt kapott barátaitól diplomájának megszerzésekor egy ónfedeles, színes festésû kerámia korsót, melynek hasán díszes takarólevelekkel ellátott címerpajzs látható, azon szalag a következõ felirattal: „Auf der Erde bau ich, an dem Himmel glaiub ich.” – Azaz: a földre építek, az égben hiszek. Ezt a mondatot is köszönöm Megyeri Annának s persze még inkább a nehezen letehetõ könyvet, melyet kanizsai lokálpatrióták is jó szívvel forgathatnak. Hiszen a Morandini építészcsalád Kanizsához is erõsen kötõdött, s Megyeri Anna is kanizsai származású egerszegi történész-muzeológusként is. S a Morandini-család a XIX. – XX. századfordulós virágzó Kanizsán, fõként Morandini Román és Bálint építõmesterek révén sokat és jeleset alkotott.

A Morandinik Kanizsán igazi magyaros vendégszeretetben részesültek. Így kezük nyomát viseli: a Kaszinó épülete; több lakóház, így pl. Erdõssy Kornéliáék lakóháza a Csengery u. 24. szám alatt; az evangélikus templom; a villanytelep; a Takarékpénztár Rt. Székháza a Csengery u. és a Deák tér sarkán; a gyalogsági laktanya bõvítése (a 20. honvéd gyalogezred József fõherceg laktanyájáról van szó – mai „Citrom.sziget”); a Zsinagóga bõvítése végül elmaradt; de Morandiniéknek köszönhetünk több utat, bérházat, a mára eltûnt dohányraktárat; s a Sétakert keleti bejáratánál az oszlopok ma is állnak… Szóval a századfordulós szépülõ Kanizsa sokat kapott a Morandini építészcsalád révén, így méltó, hogy e könyv révén is megemlékezzünk róluk! Családi, szakmai és társasági életük, sajnos, csak kb. 1887 és 1907 között kapcsolódott igazán Kanizsához. Viszont ez az idõszak Kanizsa valóságos fénykora volt. Mondhatjuk, hogy arculati meghatározók voltak a Morandinik a kiegyezés utáni boldog békeidõk Nagy–Magyarországának legnagyobb megyéjében: Zala-vármegyében. Nyugatról jöttek, az olaszországi Udine melletti Genova városából, s ez a feltörekvõ világ befogadta õket. Sõt, jellemzõ módon a magyarok asszimiláló erejét példázva: magyarrá váltak (1900-ban magyar állampolgárságot kértek és kaptak, a helyi sajtó így írt az eseményrõl: „Szaporodik a magyar”).

Megyeri Anna kiváló könyve egy család izgalmas történetén keresztül mutatja be szûkebb környezetünk századfordulós mindenapjait, a polgárosodó világ mentalitását. Nagyon dicsérendõ a könyvhöz tartozó bõséges, kiterjedt gyûjtõmunka, a hiteles korrajz, a könyvben megjelenõ 486 fotó. Gratulálunk a kutató Megyeri Annának, ki álmai könyvét tette le ajándékul mindannyiunk számára.

- Most már igazán el tudom hinni, hogy a századfordulós Kanizsa olyan igazi érték, amely elõbb-utóbb építészeti értékeivel akár újraépíthetõ és még menthetõ. A 3 háromszög-alakú terünk a távolról jövõnek még ma is olyan unikális érték, amire rá lehet csodálkozni (akár filmes háttérként – lásd pl. az Erdõssy Eugéniáról tervezett filmet!). Én a Keletrõl jött, Kanizsán 2. szülõvárosos, ezért bizonyításkényszeresebb lokálpatrióta igazán tudnék lelkesedni ezért. Köszönöm, hogy mindezt ilyen komoly szakértõi közegben is elmondhattam Kanizsa város jelenlegi polgáraként. Köszönet a könyv szerzõjének, a sok szakértõ segítõnek, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának, benne a Göcseji Múzeumnak és a Thúry György Múzeumnak. Bár jómagam hiszek abban is, hogy Kanizsa akár egy önálló múzeumot is érdemel… De ez a mostani nagy összefogás éppen az ellenkezõjét is bizonyítja. Fejtõ Ferenc 1937-es „Érzelmes utazás” címû lírai kötetében olvasható a Morandinikre is érvényes tételmondat: „Magyarnak lenni annyit jelentett számunkra, mint egy barátságos közösség tagjának lenni.” Ezt még I. világháború pokla sem tudta átváltoztatni. Így példa az õ életük: egy építészcsalád történetén keresztül kibontakozó, tanulságos közép-európai társadalom – és korrajz. Az, hogy igenis lehet: „a földre építeni és az égben bízni”!
Köszönöm, hogy erre így is rádöbbenhettem.
B.E.