Városunk szülötte, Hevesi Sándor rendezõ, színházigazgató, kritikus, író, mûfordító születésének 137. évfordulója alkalmából emléknapot szervezett névadója tiszteletére a HSMK és a Hevesi Sándor Általános Iskola. A mûvelõdési intézmény színházi elõcsarnokában a Hevesi Iskola tanulóinak rajzaiból nyílt kiállítás.

A megnyitót követõen a két rajztanár, Kassai Zoltánné Szarjas Gertrúd és Nagy Henrietta beszélt lapunknak hivatásáról, tanítványaik eredményérõl. A két tanárnõ elismeri egymás munkáját. Nincs rivalizálás közöttük, Henrietta alsósokat, Gertrúd felsõsöket tanít a rajzolás mûvészetére. Ha rajzpályázaton sikert ér el bármelyikük tanítványa, elsõként gratulálnak egymásnak.

Kassai Zoltánné Szarjas Gertrúd:
– 1976-ban végeztem el a tanárképzõ fõiskolát, azóta folyamatosan tanítok, huszonnyolc éve a mostaniban, a Hevesi Iskolában. A pályám kezdete óta mindig van szakköröm is. Célomnak tekintettem, hogy a szabadidõ helyes eltöltése és a tehetséggondozás szempontjából betereljük a gyerekeket ezekbe a szakkörökbe, melyekkel szép sikereket értünk el. Több országos és nemzetközi pályázaton is nyert már harminc-negyven tanítványom, a legsikeresebbek között szerepelt a bulgáriai Nemzetközi Természetvédelmi Plakátpályázat és az izraeli Biblia Világa pályázat. Azokat választom ki, ahol a mondanivaló, vagy az érzelmi hatás megragadja a gyerekeket. A nevezés azért is jó, mert néha pénzdíjat is kap a szakkör, vagy a gyerekek, mellyel a felszereléseinket ki tudjuk egészíteni. Jómagam is pályáztam, s a Zala Megyei Közalapítványnál három ízben is nyertünk nagyobb összeget, így a technikai eszköztárunkat ki tudtuk bõvíteni, TV-t, írásvetítõt vásároltunk.
Ars poeticám az, hogy a gyerekek érzelmileg is kötõdjenek egymáshoz. A rajz, a mûvészet jobbá tesz. Magatartászavaros szakköri tagom még nem volt. A ficánkolós egy idõ után lehiggadt, és szívesen foglalkozott a munkával. Azokkal a tanulókkal, akik életpályának választották a képzõmûvészetet, a rajzszakkörön kívül tehetséggondozó órákon foglalkozhattam. A mostanihoz hasonló kiállítások éppen arra jók, hogy az ember visszajelzést kap a munkájáról. A gyereknek csak akkor van kedve dolgozni, ha van lehetõsége a szerepléshez.

Nagy Henrietta:
– Harminchárom éve vagyok a rajztanári pályán, 13 éve versenyszerûen is rajzolunk. Díjat az kap, akinek adnak, hát nekünk adnak! –vallja elégedetten. – Az iskolában a tanítás nem szelekció szerint történik, lehetõség nyílik a tehetséggondozásra is, ugyanis nem szelet-emberkéket szeretnék neveli, ahogyan Moholy Nagy László fogalmazna. Több osztályom is van, lehetõséget adok mindenkinek a megmutatkozásra, a fejlesztésre. Így komplex a munkám. Meghagyom a tanulók sajátos személyiségének leginkább megfelelõ kifejezési módot. A látás nemcsak része a mindennapi életnek, az maga az élet! Kiemelt helyet kap munkámban a kreatív fejlesztés, hiszen a mai rohanó világban munkahelyek szûnnek meg, tûnnek el, szakmát kell váltani, sokszor kell átképezni magunkat, tehát kreatívnak kell lenni. A tehetséget nem igazán lehet megfogalmazni, szerintem az egy felülrõl jött adomány. Liszt Ferenc szavaival vallom, hogy a zseni kötelez. Nagy elõnyünk, hogy az iskola vezetése alsós szaktantermet biztosít számunkra, ami hatalmas lehetõséget ad az idõnyerés terén, valamint az eszközök sokaságának tárolásához. Soha nem vagyok elégedett a rengeteg díj ellenére sem. Bereményi Géza szavai szerint ugyanis könnyen eltéved az, aki elégedett. Mindig úton vagyok, újat befogadó, átadó ember. Huszonhat 3-4. osztályos szakkörös tanulómból 13 rajzai láthatók most a kiállításon. Õtõlük lassan elköszönök, az 1-2.-as korcsoporttal inkább az iskolai év végi kiállításon mutatkozunk be. Õvelük még úton vagyunk…
B.E.