Városunk kétszázadik tanévét lassan befejezõ piarista gimnáziumából a tizenegyedik évfolyamosok rendre felkeresik Pünkösd szombatján Csíksomlyót. Immár – felekezettõl függetlenül – tízezrek zarándokolnak el a Kárpát-medence legkeletebbi búcsújáró helyére ezekben a napokban. Tavaly az egykori piarista diák, Kalocsa érseke, Bábel Balázs volt a fõcelebráns, prédikációjából idézünk.

„A jubileumok összekötnek bennünket múltunkkal, jelenünkkel s remélhetõleg ezer évnél is tovább tartó jövõnkkel. Összetartanak és összekötnek mindazokkal, akik a közös keresztény hitben, a nemzettudatban mint magyarok, székelyek, csángók magyarnak, székelynek, csángónak vallották és vallják magukat.

Pünkösd szombatján várjuk a Szentlelket, s mint egykoron Szûz Mária az apostolokkal, együtt imádkozva kérjük életünkre, nemzetünkre a Szentlélek ajándékait. Érdemes szemügyre vennünk, hogyan teljesedett be Szûz Mária életében ezeknek az ajándékoknak a sorsa, és milyen tanulságokat vonhatunk le ebbõl a magunk számára. Adja a Szentlélek az értelem, a tudás és a bölcsesség ajándékát. Õ a nagyokosságú Szûz. De megkérdezhetjük: ki a bölcs? A bölcs az, aki nemcsak néhány évre tekint hátra vagy elõre, hanem a leghosszabb távon, mondhatni az örökkévalóság fényénél szemléli saját és nemzete sorsát.
Hogyan tekintsünk történelmünkre? Meg kell látnunk a múltban Isten gondviselését, mert a múlt erõs gyökér, jelen és jövõ belõle él. Istent nem lehet nagylelkûségben felülmúlni. Még ha most megpróbáltatásban is élünk, mert a Szentlélek a lelki erõsség adományát is adja. Mint ahogy adta Szûz Máriának, aki állt a kereszt alatt és nem rogyadozott. Õ akkor is hitte, amit harminchárom évvel korábban mondott neki az Angyal: Isten neki adja atyjának házát és uralmának nem lesz vége. Hitte a kereszt alatt is, amikor fiát megfeszíteni látta. És ahogy Szent Pál mondja, lelkében meghalt és lelkében feltámadt az õ fiával.
Most sokan csak azt érzik, hogy gazdasági válság van, drágább lesz minden. Ezt mindenki érzi. Akik mélyebben látnak, azt mondják, erkölcsi válságban vagyunk. De még mélyebbre kell tekintenünk, mert az erkölcs nem áll meg önmagában. Támaszt kíván. Már Dosztojevszkij megmondta: ha nincs Isten, mindent szabad. És az újkori ember elveszítette komoly istenhitét immár háromszáz éve. Azóta egyre lejjebb csúszunk. Ma ott tartunk, hogy az áldozatos munkakörökben dolgozó emberek, legyen az tanító, ápoló vagy egy pláza dolgozója, egy hónap alatt nem szerez annyi jövedelmet, mint egy óra alatt e világ gazdagjai, akik jókor vannak jó helyen. Kisemmizettek lettünk. Elviselhetetlen, kifizethetetlen adósság jármában nyögünk. Aki ma megszületik, adóssággal születik. Az egyre növekvõ munkanélküliség, a kilátástalanság, a depressziós lelkület egyre több embert szorít le a mélyszegénységbe. Emberileg nincs már remény. És mégis, társadalomlélektani vizsgálatok bizonyítják, elég kezünkbe venni Kopp Máriának és kutatócsoportjának a múlt évben megjelent hatalmas monográfiáját: az elkötelezetten hívõ, vallásos emberek és családok jobb testi-lelki állapotban vannak. Nagyobb náluk a gyermekvállalási kedv, és még a várható földi élettartamuk is hosszabb lesz. Hát ez az Isten humora: mi az örök életre vágyunk, és már ezen a földön is hosszabb életet ad nekünk.
Az Úr elküldte a Szentlelket, a másik vigasztalót. Hogy eszünkbe juttasson mindent, szavait elevenné tegye, magyarázza és idõszerûsítse. És ezek a szavak új életre kelhetnek, mert Jézus tanítja, aki az út, az igazság és az élet. S ezeket meg kell fogadnunk és együttesen nekünk, akik szívünkön viseljük keresztény és magyar voltunkat, egymást kell segítenünk.
Körülbelül két hete egy férfi bejelentkezett a kalocsai érsekségen. Csak velem akart beszélni, de egy percben. Azt akarta, hogy a nevét is hagyjam teljes inkognitóban. Azt mondta: amikor majd itt imádkozzuk a Miatyánkot, fogjuk meg egymás kezét. Mondtam neki, ezt nem írja elõ a liturgia, a papnak egyébként is feltárt kezekkel kell lenni. De a gondolat szép, hogy mi összetartozunk.
A szintén nyolcszázadik évfordulóját ünneplõ egyetlen magyar alapítású rend, a pálos rend úgy alakult meg, hogy Boldog Özséb a Pilisben a tatárjárás után, amikor megérte fiatalkorában, hogy sok széthúzás miatt is jutottunk oda ahová jutottunk, akkor megpróbálta összeszedni a remetéket. Volt egy látomása: úgy, mint Pünkösd napján, tüzes lángnyelveket látott minden remetehajlék fölött, és azt mondta, hogy ezeket egyesíteni kell. Egyik papköltõnk meg is verselte ezt: Kicsinyke lángok, ha összefognátok, lángba borítanátok a világot.
Nekünk össze kell fogni! Mert nem vette le rólunk a Magyarok Nagyasszonya a kezét! Sem a Csíksomlyói Szûz Mária, aki egy és ugyanaz! Õ most is velünk van! Ma is hozzá kell folyamodnunk, fordulnunk. Ahogy ezer évvel ezelõtt a mi Szent István királyunk felajánlotta végsõ elkeseredettségében a koronát, úgy ajánljuk föl mi is az életünket neki.”