A zalai és somogyi táj ferences rendházai – Nagykanizsa, Kiskanizsa, Nagyatád, Segesd és Zalaegerszeg – hatvan éve, 1950. június 9-én elnéptelenedtek. Az ÁVH összehangolt akcióval egy éjszaka alatt „megtisztította” az ország délnyugati részét a szerzetesektõl. Vitték a barátokat, akik joggal gondolhatták, hogy akár Szibéria is lehet a végállomás. Ismerték ugyanis Sztálin mondását: a magyar egyház csak vagonkérdés. Ezeken a településeken több mint ötszáz évig mûködtek a ferencesek, akiknek az emlékét az itt élõ idõsebb generáció ma is szeretettel õrzi. Rájuk emlékeztek május 30-án Segesden. A szerzetesrendeket feloszlató önkény 1950. június 19-én Hatvan városában érte el csúcspontját. Amikor a hatvaniak megtudták, hogy az ÁVH megszállta a kolostort, sok embernek eszébe jutott 1946 tavasza, amikor három ferencest hurcoltak el a rendházból. A barátokat szeretõ helybeli, fõleg vasutas családok közt futótûzként terjedt a hír: „Újból elviszik az atyákat!” Az egyre nagyobb tömeg élõ kordont vont a rendház köré, az ávósok távozását követelték. Ekkor azok Pestrõl erõsítést kértek, közben pedig gumibottal összeverték a ferences és a néhány nappal korábban oda internált piarista szerzeteseket. A kolostor köré gyûlt emberek közül háromszázat Recskre és más internálótáborokba hurcoltak, 38 családot négy esztendõre kitelepítettek. A négy ferencest, köztük Kriszten Raffael házfõnököt, valamint két civilt június 20-án az Andrássy út 60-ba vitték. A vizsgálati fogság közel kilenc hónapja alatt testileg és lelkileg a legszörnyûbb kínzásoknak vetették alá õket. A bírósági tárgyalásnak nevezett színjátékra 1951. január 31-én került sor. A házfõnököt életfogytiglan tartó börtönre, a többieket 5-10 év közötti börtönre ítélték. Kriszten Raffael a rettenetes bánásmód következtében 53 éves korában, 1952-ben vértanúként hunyt el. Boldoggáavatási ügye már folyamatban van.
A Ferences Sajtószolgálat nyomán