Milyen Kanizsa, és milyen lehetne? – tettük fel a kérdést Deák-Varga Dénes városi fõépítésznek, aki 2006 õszén, pályázat útján nyerte el az állást.

– Ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen a megyei jogú városok mûködése városi fõépítész nélkül. A településrendezéssel, illetve az építkezésekkel kapcsolatban olyan sok feladat jelentkezik az önkormányzat életében, amihez feltétlenül szükséges egy ilyen szakember.
– Korábban ismerte városunkat?
– Csak úgy, mint egy szomszédos megyében élõ ember, aki hébe-hóba átutazott a városon, esetleg megállt vásárolni, de egy régi tervpályázatot leszámítva munkám nem kötött eddig Kanizsához.
 

– Milyennek látta? Nyilván elõször a városközpont ragadta meg a figyelmét.
– Olyan közhelyekkel nem szeretnék élni, hogy Kanizsa szép. Közel négy éve tevékenykedek itt, magam is elfogult vagyok már Nagykanizsával szemben. Ez kettõs érzelmet vált ki, egyrészt az ember megszereti a város, másrészt sokkal kritikusabban szemléli, mert a hibáit is ismeri. Amikor nem helybéli szakmabeliekkel beszélgetek, akik elragadtatással szólnak Kanizsáról, annak mindig örülök. Ugyanakkor bennem meg ott motoszkál a gondolat, hogy ennél sokkal szebb is lehetne, ha elõdeink és mi magunk is bizonyos dolgokat másképpen intéztünk volna.
– Van-e valamilyen lehetõség a változtatásra?
– A változtatások lehetõsége a mi kezünkben is benne van.
– De pénz kell hozzá...
– Sajnos abból soha sincs elegendõ. Ameddig lehetõségeink terjednek, addig azonban mindent meg kell tenni a legjobb tudásunk szerint. A városfejlesztés kollektív munka eredménye, a fõépítész csak egyik tagja a csapatnak. Amikor szükség volt rá, természetesen, mint fõépítész, én is megtettem a tudásom szerinti legfontosabb észrevételeket. Például, amikor a városközpont akcióterve készült, fontos szempontnak tartottam, hogy a projekt fõ célkitûzései közé hangsúlyozottan bekerüljön a történelmi hangulat megõrzése, védelme és megtartása, ami eddig így leírva nem jelent meg. A korábban megtett kisebb lépések, például a Centrál Szálló elõtti kis tér rendezése, más szemléletet képviseltek. Az elmúlt idõszakban Kanizsára az a szemlélet volt jellemzõ, hogy felújítások esetén a mi korunk szellemiségét tükrözõ, modern alkotások kerüljenek ki. Alapvetõen nincs ezekkel baj, mert általában megfelelõ minõségûek, és talán olcsóbbak is. A gond az, hogy a városközpont igazi történetiségéhez és hangulatához nem illeszkednek kellõképpen. Világjelenség, hogy az idegenforgalom mindenütt a történelmi hangulatot kedveli, az eladható. A mai produktum, bár lehet értékes és szép is, sokkal kevésbé érdekli a turistákat. Csak meg kell nézni két egymáshoz közeli, hasonló nagyságú megyeszékhely Salgótarján, illetve Eger idegenforgalmának volumenét. Egész Európában reneszánszukat élik a fennmaradt történelmi városközpontok. Magyarországnak óriási értéke, hogy viszonylag nagyszámú Nagykanizsához hasonló történelmi városa van. Azonban nem mindegy, hogy ezekkel hogyan bánunk, mivel egyre fogynak a régi épületek. Sajnos nem csak nálunk, hanem az egész világon fogy a történelmi épületegyüttesek száma, mert a globális tõke a modern, nagy épületek, bankok, áruházak építésére törekszik, s eközben azok a települések, amelyek nem vigyáznak az értékeikre, hátrányba kerülnek a látszólagos gyors fejlõdésük dacára. Érdemes megnézni például Szolnokot. Hasonló történelmi városközpontja volt hajdan, mint Nagykanizsának, ám az elmúlt évtizedek nagymértékû városátépítése eredményeként ma központja jellegtelen és érdektelen, mert szinte csak új, modern épületek láthatók. Hiába vannak húszemeletes toronyházak Szolnokon, ettõl nem lett szebb és vonzóbb a város.
– Néhány évvel ezelõtt a lakosság zöme féltette a belváros hangulatát a város szélén épülõ bevásárlóközpontok miatt.
– A félelem nem volt alaptalan. A városközpont Kanizsán is egy kicsit kiüresedett, az üzletek látványossága, színvonala és forgalma csökkent. Ez elég nagy probléma.
– Visszatérve az elõbbi gondolatra, a Centrál elõtti járda kiszélesítését voltak, akik örömmel vették, mondván, hogy Nagykanizsa iskolaváros, egyeteme is van, legalább lesz hova kiülnie az ifjúságnak, mint például Bécs õsi városközpontjában, a Stephansdom-negyedben, ahol márciustól november közepéig diákok, turisták zsibongásától hangos a tér. Beszélgetnek, üdítõt, fagyit, hamburgert fogyasztanak. A tér kibõvült, de a hozzáfûzött remény a városi rendezvények kivételével nem valósult meg. A padokon ugyan novemberben is üldögélnek, de talán a drágaság is visszafogta az embereket.
– Azt tudni kell, hogy a Centrál Szálló elé a jármûforgalom zaja és füstje miatt jelenleg sem kellemes leülni beszélgetni. Ha a belváros rekonstrukciójával sikerül az átmenõ forgalmat csökkenteni, akkor a Fõ utca és a belvárosi teraszok is megtelnek élettel.
– Maradjunk még az idegenforgalomnál. A Romlottvár Alapítvány Kuratóriuma elnökeként rálátása van Botszentgyörgy várának sorsára. Reménykedhetünk még a kedvelt kirándulóhely felújításában?
– A Romlottvár különleges történelmi öröksége a városnak. Engem hivatalból is foglalkoztat a téma. Sajnos, amikor különbözõ helyeken felvetettem a Romlottvár ügyét, azt tapasztaltam, hogy a pénzhiány ellene szól minden ilyen irányú kezdeményezésnek. Nincs elegendõ támogatottsága ebben a pillanatban a vár ügyének. Nemcsak a Romlottvárnak, hanem a többi régészeti és történelmi emlék megõrzésének sem. Gondolok a kanizsai várral kapcsolatban idõrõl-idõre fellángoló jó, és kevésbé megvalósítható ötletekre is. Nem hiszem, hogy örökre elfelejtõdik ez az ügy, hiszen a Romlottvár helyreállításának van egy színvonalas tanulmányterve. Elsõsorban pénz, illetve befektetõ kellene, de nem nagyon hiszem, hogy valaha is lehet találni olyan külsõ befektetõt, aki a városnak jótékonykodva rendbe hozná. Véleményem szerint elõbb vagy utóbb, de az önkormányzatnak, mint tulajdonosnak kell mélyebben a zsebébe nyúlni, és nagyobb áldozatot vállalni úgy, ahogyan hasonló esetben másutt is általában történik. Az ilyen emlékeket közpénzbõl kell valami módon megmenteni. Ezeknél nem lehet a nyereséges hasznosíthatóság a fõ szempont, ezek a település múltjának az utókor számára megõrzendõ hagyatékai, amelyekkel jó gazda módjára kell bánni.
– Tapasztalt-e közös vonást Nagykanizsa és lakóhelye, Kaposvár között?
– Nagyon sok érdekes és feltûnõ párhuzamot fedeztem fel a két település urbanisztikai vonásaiban. Olyanokat, amelyek más, hasonló jogállású városokkal – Zalaegerszeg, Szekszárd, Veszprém, Sopron – való összehasonlításban sokkal kevésbé jellemzõek. Ilyen a két város földrajzi adottságainak hasonlósága, a városok nagyságrendje, illetve a történelmi múltja. Mindkét hely várossá válásában meghatározó szerepet játszott a középkori váruk, amely körül a török korban fontos erõdítmény fejlõdött ki. Mindkét város várát a törökök után lebontották, de emlékük elevenen él mind a mai napig. Az újkori településfejlõdés is nagyon hasonló párhuzamokat mutat. Mind a két város egy nagyobb térség kereskedelmi, kulturális és igazgatási szervezõközpontjává vált. Hasonló utakon járt a kapitalista fejlõdés, a mindkét városban felfedezhetõ zsidó kereskedõi hagyomány. Nagyon hasonló a XIX. században kialakult kisvárosi hangulata. A nyilvánvaló különbségek dacára hasonlóak az épületek, az utcaképek, még egyházi és iskolavárosi vonatkozásban is lehet párhuzamokat felvetni.
– Van-e kedvenc városrésze?
– Véleményem szerint a Maort-telep Nagykanizsának egy olyan különleges értéke, amelyik a maga nemében országos szinten is egyedülálló. Jelenleg már helyi védelem alatt áll, és megítélésem szerint nincs is veszélyeztetve. Magam is azon igyekszem, hogy az övezet kialakult hangulata megmaradjon. Meglepõ módon nem is maguk az épületek alkotják az igazi attrakciót, hanem a kialakult parkosított környezet. El tudom képzelni, hogy idõvel akár mûemléki védettséget is nyer ez a különleges városrész.
B.E.