Tizedik életévébe lépett a Nagykanizsai Polgári Egyesület. A 2001-ben alakult szervezõdés múltjáról beszélgetünk Dezsõ Ferenccel, az egyesület elõzõ elnökével.

– Milyen körülmények között, milyen céllal jött létre közösségük?
– A polgári, nemzeti, keresztény értékek megismertetésére, mindennapi életté válásának támogatására. Abban az idõben az ország is ebbe az irányba haladt, az elsõ Orbán kormány idején történt mindez. A lovak egy irányba húztak. Ahogyan ma végre ismét…

– Említene-e néhány eseményt ebbõl az elsõ, lassan már feledés homályába kerülõ korszakból?
– Vendégünk volt több olyan újságíró, mûsorvezetõ, akiket ma már hétrõl hétre láthatunk a képernyõn: Bayer Zsolt közülük a legnépszerûbb. Akkori személyes találkozásainknak hiánypótló jelentõsége volt.
– A városból kik támogatták munkájukat?
– A kommunizmus áldozatairól 2002-ben emlékeztünk meg elõször. Akkor Rózsás János, Takács János, Bodnár Attila és Harcz Lajos volt segítségünkre abban, hogy a fiatalabbak is megismerjék azt a kort. Kezdettõl fogva sokat köszönhetünk mai képviselõnknek, Cseresnyés Péternek. Õ a politika eszközeivel ugyanazért dolgozik, mint amiért mi, civil szervezõdésként igyekeztünk munkálkodni.
– A sajnálatos 2002-es kormányváltás új feladatokat hozott?
– Mindenképpen. Egyrészt kötelességünkké tette, hogy alternatív nemzeti ünnepeket tartsunk. Hiszen például hogyan vehettünk volna részt olyan október 23-án, ahol egy Gyurcsány Ferenc nevû ifjúsági- és sportminiszter volt a szónok? Tartani kellett a lelket a józan kanizsaiakban. A múlt felidézése a jövõ számára adott erõt. Ezért kezdtük el ünnepelni január 1-jét, Petõfi Sándor születésnapját. 2003-ban Rózsás János emlékezett vissza arra, mit jelentett nekik a Gulágon egy-egy Petõfi-vers.
– Milyen vendégekre emlékszik még?
– Szintén ebben az évben, február 25-én Pápai Lajos gyõri püspök beszélt Mindszenty József bíborosról. Rá egy évre Kiszely Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze megdöbbentõen idõszerû témáról szólt: egy ma is bûnszervezetként, maffiaként mûködõ mozgalomról. A következõ alkalommal Takács János a hortobágyi kényszermunka táborokra emlékezett, nagy érdeklõdés közepette. 2006-ban pedig Rózsás János kitért mindarra, ami A kommunizmus fekete könyvébõl kimaradt.
– Még sorolhatnánk rendezvényeiket, mit tart különösen említésre méltónak?
– 2005 decemberében csatlakoztunk ahhoz a demonstrációhoz, amely az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozott. Ha az állam akár csak egy forinttal is kevesebb támogatásban részesíti az egyházi intézményeket az államiakhoz képest, akkor azzal sérti az esélyegyenlõséget. – szögezte le közös sajtótájékoztatónkon Vereb Zsolt piarista igazgató atya. Azóta az Állami Számvevõszék is rögzítette a szocialista-szabaddemokrata kormány ezirányú törvénysértését. Örömmel olvasom, az új kormány ezen a téren is rendet tesz.
– 2006 õszén fiatalembernek adta át az elnökséget. Hogy telnek napjai?
– Örömmel látom, Kóré Peti ugyancsak nem lazsál. Jómagam a Takács László Irodalmi Körben dolgozgatok. Ezen a héten, végre, az idõjárás is engedi, megkezdjük a balatoni heteket.
K.H.