A világtörténelem teli van bukott vezérekkel, anti-hõsökkel. Marton István is közéjük tartozik. Közjogilag ugyan még nem bukott (erre várni kell õszig, a választásig), de erkölcsileg mindenképpen az.

Vesszõfutása, mélyrepülése akkor kezdõdött, amikor hátat fordított az õt a székébe segítõ közösségnek - elõször csak a Fidesz-frakciónak, majd az embereknek, a kanizsaiaknak is. Burkot épített maga köré, melyet csak érdekszövetségeseinek, Fodornak és csapatának engedett megközelíteni. Egyébként pedig nagy hanggal tombolt, s ahogy nõtt a „volume”, úgy mondott egyre nagyobb ostobaságokat. Majd füllentett is (hazudott, no, csak így ízlésesebb), s talán enyvvel is kenegette a kezét. Egyrészt hogy ragadjon hozzá a kasszakulcs (lásd még: keselyük, kiktõl félteni kell), másrészt: hátha hozzátapadhatna idõnként más is. Csak úgy, az öreg napokra. Aki ugyanis a kasszakulcsot "õrzi", nem biztos, hogy önmaga nem néz bele idõnként a trezorba.

Ezt látszik igazolni a trák kiállítás kapcsán napvilágra került adatsor. Irdatlan pénzt tapsoltak el, s hogy csordogált-e vissza valami valahova, a túlnyomórészt nem kanizsai beszállítóktól, azt csak találgatni lehet.

Találgatják is a városban.

Ennek fényében egyébként martonpista, a helyi vállalkozásokat felkaroló törekvése (amint hírlik, egyetlen cég támogatása miatt akarta a teljes szabályozást megváltoztatni, átírni..., lehet, hogy….nem ok nélkül) abszolút hiteltelen. A város frissen szabadságra vonult vezetõje, ugyanis a bombasztikusnak beharangozott trák kultúrblama, vállalkozó közremûködõinek kiválasztásakor, feltûnõen hanyagolta a helyieket.

Csak õ tudja, miért.

Forrás: bakkker.hu