Mindig boldogság számomra, ha jól mûködõ közösséget köszönthetek közös városunk nevében. A Nagykanizsai Fafaragó Egyesület még a múlt században (könnyû megjegyezni!) 1999. január 9-én alakult. Az egyesületet a helyi és környékbeli fafaragók alapították azért, hogy még inkább alkotó közösséggé váljanak az ismert és kevésbé ismert fafaragók. Eleve demonstratívak voltak, s a most nyíló kiállításon is a egyesület minden tagja képviselteti magát.

Felmutatva ezzel azt is, hogy a közösség minden tagja részt kíván venni a város és környékének esztétikai és kulturális fejlesztésében. Köszönöm a város nevében az áldozatos munkát, hiszen városunkban sok-sok helyen láthatjuk fafaragóink keze-szelleme-lelke nyomát!

Ezt két úton próbálják megvalósítani: részben a meglévõ köztéri faszobrok és fából készült játszótéri eszközök felújításával; másrészt köztéri faszobrok, térplasztikák készítésével. Nem titkolt céljuk egy Nagykanizsai Közgyûjtemény alapjainak létrehozása, mely reprezentálja az itt élõ hivatásos és amatõr alkotók munkásságát – akár kiállítás formájában is.

Az egyesület mûködése során minden évben rendezett fafaragó tábort önkormányzati támogatás segítségével. Tehát mindig is fontosak voltak a városnak! A táborokban 62 db alkotás született, melybõl 8 db nagyméretû köztéri szobor és 54 db kisplasztika és népmûvészeti tárgy. A köztéri szobrok a hegykapukban és a város más területein állnak, a többi gyûjteményben található. 13 alkotó alapította az egyesületet, mely most több éves, összegyûjtött munkáját állítja ki. Az alkotók között vannak idõsebbek és fiatalabbak. Ez egyben a folyamatosságot, szakmai fejlõdést és az átörökítést segíti. A tagok közül 4 alkotó rendelkezik a nehezen megszerezhetõ „népi iparmûvész” címmel, s néhányan a cím várományosai.

A Nagykanizsai Fafaragó Egyesület tagjai szuverén alkotók, munkájukat a hagyományõrzés, a hagyományos népmûvészet, a modern faszobrászat és az új utak keresése jellemzi. E sokszínûség, a régi és az új ötvözése, továbbgondolása teszi munkájukat és egyéniségüket színesebbé és a befogadó közönség elõtt elfogadhatóvá és hitelessé.

Fából – fával foglalkozni õsi mesterség és örök jelkép. A fának mitológiája van; a fa az, ami összeköt földet és eget, még ha nem is mindig égigérõ… A magyar népi kultúrának a fafaragás: a hétköznapi tárgyaknak a míves megformálása szerves része. Így van ez a bölcsõtõl a kopjafáig… Kiindulhatnánk a magyar pásztorfaragásoktól és eljuthatnánk a fa mai díszítõ faragásáig: legyen ez életmód, hobbi vagy elhivatottság: mindig a magyar nép díszítõmûvészetének lehetünk csodálói – akár a néprajzon keresztül, akár az õsi, mindig kéznél lévõ anyag révén.

Tudjuk: a fának lelke van, a fába életet, dalt lehet álmodni a teremtõ érintés gyönyörûsége által, ha a szépségre van hangolva a mester. Bonyolult világunkban mégis-igényünk a tiszta forma. Megkapaszkodni az anyaföldben és az ég felé növekedni leginkább a fák által tudunk A fafaragók élete bizonyítja, hogy a hagyományos, klasszikus és konzervatív normákon át is lehet ábrázolni. Ebben az ábrázolásban megvan a testet-öltés és talán a szellem körüllengése is; mert igenis, a következetes realizmus által is, a természetelvû igényes plasztikai alakítás révén is felfejthetõk a világmindenség titkai – mert a fának lelke van…

Nem szakemberként, hanem rácsodálkozó kultúremberként köszöntök itt. Ezért nem kívánok a konkrét alkotásokkal foglalkozni; de én minden egyes itt kiállított tárgyban – alkotásban érzem a test-szellem-lélek szentháromságát. És ez a harmónia: az egyszerû, hétköznapi és mégis csodálható varázslat. Én ezt tanultam meg leginkább a fafaragóktól, ettõl a közösségtõl is: tisztességgel, minõséget teremtve mûvelni kell a mesterséget és akkor azzá lesz, azzá lehet, ami a végsõ küldetése: hogy mûvészetté minõsül.

Emberi nagy jelképtárunk legösszetettebb jelentésû egyetemes szimbóluma a fa. A faragott faanyagon a minta azonban nem pusztán díszítés, hanem képi üzenet. A jelentést hordozó kép (jelkép) díszít is, de jelentése az elsõdleges. Az ember õsidõktõl fogva úgy alakította tárgyait, hogy azok hasznosak legyenek, de ne csak hasznosak, hanem szépek is, ám a rendeltetésen és a formai megjelenésen túl valami magasabbat is kifejezzenek. Praktikum, esztétikum és szakralitás elválaszthatatlanul együtt volt egy-egy míves tárgyban, alkotásban. Hát, én itt sok ilyet látok. Sajnos, ezt a nyelvet ma már alig értjük. A szépség és a hasznosság azonban csak designe, ha nélkülözi a szakrális tartalmat. Ha az alkotás csak a szépségrõl szól, akkor a mintát valóban csak dísznek nevezhetjük. De nem csak a mívesség határozza meg az igazi népi iparmûvészek által alkotott tárgyak értékét. Az ilyenek köteléket teremtenek az ember és természetes környezete között, ha élõvé teszik a népmûvészeti jelrendszer jelentésszintjeit. Ezért nem mindegy, hogy milyen tárgyak között éljük életünket: hogy szép és harmonikus környezetet teremtünk-e magunk köré: ez úgy hathat ránk, hogy a szimbólumokon keresztül az egész érzetét biztosítják, amely nélkülözhetetlen az ember lelki egészségéhez.

Jó lelki egészséget kívánok a mai mesterek által alkotott mívek révén is. Isten áldja a kanizsai fafaragókat és barátaikat!


Balogh László, a Kulturális Bizottság elnöke

(Elhangzott 2007. november 27-én 17:00 órakor a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban a Nagykanizsai Fafaragó Egyesület kiállításának megnyitóján.)