Bár a hazai téglagyártás helyzete folyamatosan romlik, az egyetlen még létezõ kanizsai téglagyár így is talpon tudott maradni. Januárban egy olasz szakmai befektetõ megvásárolta a cég száz százalékát. A cserépgyártással foglalkozó Industrie Cotto Possagno a téglagyár mellett a közeljövõben cserépgyárat is szeretne építeni, a négymilliárdos beruházás negyven fõnek adhat munkát.

A nagykanizsai téglagyártás, azon belül is a Csengery utcai gyár múltja az 1880-as évekig tekint vissza. 1975 elõtt három téglagyár mûködött Nagykanizsán, 1975-tõl kettõ maradt – ma már csak egy – s ebben a gyárban utoljára akkor került sor nagyobb mértékû rekonstrukcióra, azóta változatlan technológiával mûködik. Habár az állandóság erény is lehet, ebben az esetben ez ma már a hatékony termelés egyik gátja, ugyanis a régi technológiával egyre nehezebb kigazdálkodni az égbe szökõ energiaárakat. A téglagyártás pozícióit tovább rontja, hogy válságát éli a hazai lakásépítés.

– A téglagyártás roppant energiaigényes iparág, s a technológiát akkoriban állították össze, amikor még olcsón lehetett gáz és villamos áramhoz jutni – ecseteli a helyzetet Gyurica Ferenc ügyvezetõ igazgató, a Magyar Téglás Szövetség elnökségi tagja. – A technológiánk nagyon energia- és munkaerõ-igényes, ami megnehezíti a versenyképes mûködést, s bizony, ez alapvetõen meghatározza a gazdaságosságot. Ilyen helyzetben csakis kiváló minõségû termékekkel lehet a piacon maradni, ehhez viszont megvan minden adottságunk. Huszonnyolc-féle terméket gyártunk, száznyolcvan szerzõdéses értékesítési partnerünk van szerte az országban, ezen kívül szállítunk Horvátországba, Szlovéniába, Szlovákiába, Lengyelországba és Romániába is. Termékeink tizenkét százalékát exportáljuk, a keleti piacra azonban a nagy szállítási távolság miatt nehéz bekerülni. Ebben az évben, január végén tulajdonosváltás történt a gyár életében, egy olasz szakmai befektetõ, az Industrie Cotto Possagno nevû cég vásárolta meg a tulajdonosi hányad száz százalékát. Cserépgyártással foglalkoznak, Olaszországban nyolc gyárat mûködtetnek.

– Esetleg hasonló céllal jöttek Nagykanizsára is?

– Igen, mivel a gyárunk mellett lévõ tízhektáros, ám szükség esetén több mint negyvenhektárosra bõvíthetõ bányából kikerülõ agyag minõségi szempontból alkalmas a cserépgyártásra is. Úgy tudom, rövid idõn, három éven belül megépülhet a cég cserépgyára itt, a téglagyár területén, de legalábbis addigra már folyamatban lesz a beruházás. A befektetõ a téglagyárat az új üzem megépülése után is mûködtetni kívánja. Az új, mintegy négymilliárd forint körüli beruházást jelentõ gyár körülbelül negyven fõnek jelent majd munkát.

– Visszatérve a téglagyártásra, a más típusú építõanyagok térnyerésével hogyan változott a piac az elmúlt években?

– Sajnos, a piac szûkül, alapvetõen divatirányzatok érvényesülnek a falburkolás területén. Óriási a túlkínálat, belépett a klinker tégla, s számtalan alternatív megoldás is létezik. Egyre nehezebb piacot szerezni, de legalább annyira nehéz a megszerzett piacot megtartani. Nagyon oda kell figyelni a minõségre, az árakra, amit jelentõsen meghatároz az energiafaló technológia. Évrõl-évre áremelkedés tapasztalható a gáz és villamos energia tekintetében is, a kérdés csak az, hogy ennek mértéke tíz, avagy húsz százalék. S ezt nem lehet teljes egészében áthárítani a vevõre. Szûkül a lakáspiac is, 2004-ben negyvennégyezer lakást adtak át, míg tavaly harmincháromezret, s további csökkenés várható. Tehát három év óta egyre kevesebb új ingatlan készül, s ami megépül, az is egyre kisebb. Ismét elõtérbe kerülnek a negyven-negyvenöt négyzetméteres lakások, az emberek a kedvezõtlen gazdasági körülmények és a romló állami lakásfinanszírozás miatt megint „odúkba” kényszerülnek. Következésképpen kevesebb tégla és cserép kell, ami ugyancsak rontja a magyar téglagyártás pozícióját és tovább nehezítik korszerûtlen technológiával rendelkezõ gyárak talpon maradását.

Horváth Attila