December hetedikén, pénteken fél hattól a Halis István Városi Könyvtárban az Orbán-kormány egészségügyi minisztere lesz a Nagykanizsai Polgári Egyesület vendége. A rendezvény szervezõjével, Kóré Péter egyesületi elnökkel az emelkedõ terhekrõl, szûkülõ egészségbiztosítási szolgáltatásokról beszélgettünk.

– Mi indította Önöket, hogy ebben a szakpolitikai témában – miszerint a társadalombiztosítást a kormány eladná nyereségérdekelt biztosító társaságok számára – tájékoztatót kérnek az Országgyûlés Egészségügyi Bizottságának alelnökétõl?

– A társadalombiztosítás egy száztizenhat év óta fennálló társadalmi szerzõdés a magyar állampolgárok és a mindenkori államhatalom között. Dédszüleink is fizették, valamicske közünk van tehát hozzá. A felmérések szerint a lakosság háromnegyede ragaszkodik megtartásához. Nem gondolom hát, hogy valamiféle szûk szakkérdés, melynek felrúgásáról a kormányzat megkérdezésünk, felhatalmazásunk nélkül dönthetne. A november huszonegyediki országos megmozdulásokat figyelve azonban úgy érzékeltem, sokan tájékozatlanok, mások fásultak ezekkel a nagyon is közeli tervekkel kapcsolatban. Azért Mikola Istvánt hívtuk, mert lelkiismeretesen, markánsan képviseli a betegek érdekeit.

– Februárban, a kanizsai kórház ágyszámának csökkentése ellen is felemelte szavát. Makkegészséges fiatalként ugyan már mit keresett ezen a tüntetésen?

– Azért, mert nekem pillanatnyilag nincs szükségem kórházi ellátásra, még ott volt a helyem! Mert attól család egy család, attól város egy város, attól társadalom egy társadalom, hogy fáj nekünk a mások baja is. Ifjú házas vagyok, feleségemmel beszélgetni szoktunk majdani gyermekeink jövõjérõl. Egészen más, ha már nem csak önmagamra, hanem a rám bízott életekre is kell gondolnom. Mi ebben az érthetetlen...

– Nem látja biztosnak talán a családja egészségnek jövõjét?

– Kanadában a kormány teljesítményét azzal mérik, hogy a ciklusidõben hogyan alakul a születéskor várható átlagos élettartam, a megbetegedési és a halálozási trendek, a csecsemõhalandóság. Mit mondjak erre? Szörnyülködöm attól, hogy a csecsemõhalandóság egy év alatt nyolc és fél százalékkal emelkedett!

– De hát azt mondják, a világot követni kell…

– Clinton elõzõ amerikai elnök pár hete járt Budapesten. Õ mondta: nem kellene ezt csinálni, fiúk, mert nálunk sem jött be… A világ egyetlen részén sem mûködhet csak üzleti alapon az egészségügyi rendszer. Amerika már araszol a nemzeti kockázatközösség felé: például Massachusetts államban társadalombiztosítási rendszert vezettek be. És mi nem tanulunk más kárán? Hiszen már most az emberek tíz százaléka nem tudja kiváltani a gyógyszerét, illetve az orvos által felírt recepttel nem is megy el a patikába. A szegények és a gazdagok egészségének végzetes különszakadását akarjuk?

– De hát költségvetési egyensúlyzavar van.

– És akkor mindig az oktatáson és az egészségügyön kell kezdeni ennek a korrekcióját, mármint a forráskivonást? Amikor Magyarországon az egy fõre esõ egészségügyi ráfordítás nemzetközi viszonylatban botrányosan alacsony.

– A legkisebb koalíciós párt szerint a verseny leszorítja az árakat. Több egészségbiztosítóval is ez lehet a helyzet?

– Ismét csak Amerikára utalnék, ahol az elmúlt hat évben a biztosítási díjak megkétszerezõdtek. Értsük meg, a nyereségérdekelt biztosító érdekei mások, és emiatt újabb kórházbezárási hullámra lehet számítani. A számítások szerint ötven-hatvan, közöttük több jól teljesítõ kórház zárhatja be kapuit.

– Az egyesület mit tehet ez ügyben? Óriási túlerõ látszik, hiszen ez a „deform” a hatalom körüli új tõketulajdonosok érdekeit szolgálja, számukra biztosítana gyors és olcsó piacszerzési lehetõséget.

– Mikola István mondta egy interjúban a kormányzati ámokfutásról: „A társadalom a már elhunytak, az élõk és a még meg sem születettek közössége, ezt mindenkinek tudnia kell. Az ember felelõs a jövõ generációért, viseli az elõzõ generáció munkájának értékét, és a léte messze túlmutat önmagán. Váltásra van szükség, és ne mondja nekem senki, hogy nem lehet. Én meg azt mondom, csak most lehet. Ha szalad a szekér, ki akarna változtatni? Most viszont nagy baj van, tehát nemcsak lehet, de kell is változtatni, mert elveszünk.”

P.J.