A hortobágyi kényszermunkatáborok áldozatainak emlékére 60 Év 1950-2010. címmel könyvet jelentetett meg a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete.

„Az 1950-ben megindult tömeges megtorlások egyik eszköze a kitelepítés volt.” – írja a kiadvány elõszavában Eötvös Péter, az egyesület elnöke. Ma 60 éve, hogy sok ezer család durva dörömbölésre ébredt fel a hajnali órákban. Az ÁVH, helyi rendõrség kíséretében, a riadt, mit sem sejtõ családokat gyerekestõl, nagyszülõstõl a helyi vasútállomásra hajtotta, ahol marhavagonokba toloncolták az áldozatokat. Senki sem ismerte, sem az erõszakos akció valódi okát, sem az utazás célját. Sokan – nem minden ok nélkül – Szibériát emlegették, de a vonat a hortobágyi pusztában megállt. A sokszor megénekelt romantikus puszta ezrek poklává változott. Több részletben, tízezer ártatlan embert zsúfoltak tizenkét kényszermunkatáborba. A megpróbáltatás a kevésbé szerencséseknek három és fél évig tartott.

A táborokat és a kitelepítéseket az 1953 nyarán meghirdetett amnesztia szüntette meg. Jellemzõ az akkori politikai viszonyokra, hogy a közkegyelem közel nyolcszázezer embert érintett. E szerint az ország lakosainak mintegy tíz százaléka állt büntetés alatt, ami a felnõtt társadalom több mint a harmadát jelentette. A táborélet lehangolóan borzalmas részleteirõl, majd a szabadulás utáni reménytelen helyzetrõl a még élõ sorstársak írtak megrázó beszámolókat, melyekbõl egy kis válogatást közöl az emlékkiadvány. Az egyesület célja felhívni a közfigyelmet a megtörtént borzalmakra.
Dr. Semjén Zsolt e szavakkal ajánlja a könyvet olvasásra: „Forgassuk ezt a könyvet azzal a komoly figyelemmel, amellyel az alkotók elkészítették, azzal az erõs lélekkel, amely a hajdani rabokat jellemezte, és engedjük hatni magunkra azt a katartikus élményt, ami ennek a könyvnek a végsõ üzenete, hogy igenis jobb jónak lenni, meg lehet maradni jónak, és hogy az utolsó szó végül úgysem a gonoszságé, hanem Istené.”
B.E.