Azért van válaszom, mert Papp János honfitársam nem lépte át a vita kultúra általam még elfogadható határait a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban megjelent, Oligarchák? címû írásomra reagálva, de azért a személyeskedés kis „ördöge” marxizmuson edzõdött egykori MSZMP-s káderként védelmezem a tõkét a kis emberrel szemben.. Én valóban és tagadhatatlanul a szocializmus idõszakára esõ évtizedekben már éltem és abban szocializálódtam. Némi malíciával úgy is mondhatnám, hogy mindez rajtam kívül álló okok miatt történt. Rajtam kívül ez történt sok millió honfitársammal is. Tagja voltam a MSZMP-nek. De autonóm emberként, akinek mindig volt és van saját értékítéletei által megalapozott identitása.

Lehet, hogy ebben valahol, valamennyire és közvetve Marx tanainak is van szerepe, mert érdeklõdésem mindig is a reál szférákra irányult. Ha nem untatom, középiskolai tanulmányaimat a közgazdasági technikumban, fõiskolái tanulmányaimat politikai tudományokból állam és közigazgatási szakon abszolváltam. Tehát nem a politika közepén, hanem annak szélén a várospolitika szolgálatában álltam. Ezt köszönöm is a sorsnak. A híradásokból tudjuk, hogy két évvel ezelõtt a pénzügyi és gazdasági krízis kezdetén Európa több országában kiváltképp a Német Szövetségi Köztársaságban megugrott a Marx tanai iránti érdeklõdés. Ez minden bizonyára azt jelzi, hogy tanításai egy részének máig ható üzenetei vannak. Ha én elméleti vagy gyakorlati közgazdász lennék, lehet, hogy az én érdeklõdésem is beindult volna. Abban, igaza van kedves Papp János, ahogyan mindenki úgy én is életem munkám során edzõdtem. A gazdasági szférában középvezetõként, majd néhány évig vállalati igazgatóként, 1963-tól tanácselnök helyettes, 1968-tól 1990-ig a tanács elnökeként álltam a város szolgálatában. Ebben a kihívást jelentõ szolgálatban, edzõdtem, embert próbáló feladatok végrehajtásában vettem részt. Széles körben kiterjedt elnöki hatáskörben, a választott testületekre és munkatársaimra támaszkodva koordináltam a város fejlõdését, gyarapodását, a mindig szükséges és lehetséges együttmûködésben a város társadalmával, természetesen akkor sem viták és kudarcok nélkül. Ne felejtsük el, hogy ez volt az, az idõszak, amikor Nagykanizsa, mint határ menti, alvó, város, talán az sem túlzás, hogy addig sorvadó város, lélekszámában is csökkenõ település volt. Ebbõl az állapotából az 1980-as évek közepén az ország legdinamikusabban fejlõdõ 15 városának egyike lett. Csak a tények kedvéért, de illõ szerénységgel ezt, egyebek mellett, fémjelezte, hogy a városban az 1980-as évek végén csaknem teljes a foglalkoztatottság. Zala-megye összipari termelésének 50 %-át, exportjának, pedig több mint 50 %-át a város gazdasága produkálta. A megye különösen, pedig a dél-zalai régió fejlõdésének, foglalkoztatottságának dinamizálásában a városnak meghatározó szerepe volt. A város lélekszáma folyamatosan gyarapodott kis híján elérte a 60 ezer fõt. Ebben szerepet játszott a természetes szaporulat a város migrációs vonzása, a dinamikus lakásépítés. Ezzel párhuzamosan a város növekvõ igényeinek megfelelõen kiépült az energia a víz és vízi közmûvek a helyi és helyközi közlekedés és szállítás biztonságos ellátást nyújtó hálózata és teljesítménye, megvalósult az egészségügyi és szociális az oktatási és kulturális ellátottságot biztosító intézményrendszere. Megteremtõdtek az ipari és kereskedelmi, valamint lakossági szolgáltatások feltételei. Mindez valóban embert, embereket edzõ, próbára tevõ idõszak volt. Meggyõzõdésem, hogy a város mai vezetõi és választott önkormányzata, ugyan ezt a próbát éli meg felelõsséget érezve a városért.. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy akkor is mûködtek egymástól eltérõ, sõt egymásnak feszülõ érdekek és ezek mögött tüsténkedõ érdekemberek, lobbik ezeknek mindig voltak és lesznek a városra nézve negatív hatásai, urbanisztikai minõséget rontó következményei. Ezeknek az elhárítása, minimalizálása a városon belül a leggyakrabban, pedig a megye vezetõivel, folytatott vitákon átvezetet. Nem egyszer mély és maradandósebeket ejtve egymáson. De a város érdekeinek alárendelten, legtöbbször megtaláltuk a közös nevezõhöz vezetõ utat. Azt viszont állítom felelõsséggel, hogy a politika még az uralkodó párt képében sem uralta a mi városunkban a helyi közigazgatást, ahogy azt esetleg szándékolta és ahogy azt ma is sokan hiszik. Ennek elhárításában szerepe volt más városokkal összehasonlításban mérhetõ eredményeiknek a tanácsi vezetõk autonóm törekvéseinek következetességében, a szakmailag képzett a gyakorlatban helytálló tapasztalt közigazgatási szakembereinknek. A városra sok éven át, jellemzõ öszszetartó erõ kohézió, nem egyszer a kuruckodó berzenkedés hatása lendületben tartotta a várost. . Ez sokszor feledtette a fárasztó, kedvetszegõ vitákat segítette áthidalni a megélt kudarcokat. Mindezekkel természetesen nem az elõzõ rendszert akarom védelmezni különösen nem visszasírni, mert sokakkal együtt én is belülrõl érzékeltem annak kifulladási tendenciáit, tarthatatlanságát. Az akkor elért fizikai és materiális eredmények, maradandó városi értékek becsülését, azokra való további szerves épülést szorgalmazom. Hitem és meggyõzõdésem, hogy minden város és emberlakta település csak így képes, mint organikus képzõdmény, folyamatos törésmentes fejlõdési pályán maradni. Ebben vagyunk mi kanizsaiak mindahányan, pártállástól, politikai meggyõzõdéstõl függetlenül érdekeltek. Kedves Papp János, hogy én a tõkét védelmezem a kisemberrel szemben, félreértés lehet. Én a mai realitásokról beszélek, amelyek a kapitalista formáció velejárói. A tõkét, a bankokat lehet szeretni, vagy nem szeretni, ez gusztus kérdése, de nélkülük nem mûködik a gazdaság és az élet. Széchenyi gróf óta tudjuk, hogy gazdasági növekedés nincs hitel nélkül, hitel pedig bankok nélkül. A bankok, pedig valakinek a szabad tõkéjét közvetítik felénk. A tõke olyan jószág, amely csak oda megy, ahol kamatostól megtérül, a hitelt viszszafizetik Elnézését kérem, Papp úr a nemes egyszerûségért, csak közérthetõ akarok lenni. Viszont van a tõkével rosszul gazdálkodó politika és politikusok is, akik eddig minden kormányban rosszul kezelték a tõkét, keresve kegyeinket, a hatalom megszerzése érdekében. Mindez talán tanulságul szolgált, hogy megértsük, hogy a tõkét csak, vagy elsõsorban a megtérülést garantáló, gazdasági növekedést elõsegítõ befektetésekre szabad és érdemes fordítani. Mert csak ez szolgálja jóléti érdekeinket is. Az Ön kódolt üzenetére válaszolva az a véleményem, hogy a piac teljes liberalizációjával a bankok mohóságával szemben, eredményes mûködésüket elõsegítve, erõsíteni kell a demokrácia államának is a szabályozó, kiegyensúlyozó szerepét megtermelt javak igazságosabb elosztását a társadalom különbözõ csoportjai között. Erre most látunk az eddigieknél következetesebb kormányzati törekvéseket. Egyetértek Önnel abban, hogy nemzeti összefogásra van szükség a gazdaság talpra állításában, a munkahelyteremtésben, a rend és közbiztonság helyreállításában. Talán egyetért azzal, hogy ez az egész társadalmat érintõ magatartás egyoldalú szándék és akarat kinyilvánítása révén nem érhetõ el, ehhez túlzottan is megosztott a társadalom. A nemzeti összefogáshoz vezetõ út még nincs kikövezve, ez csak az ellenzéki pártok és érdekképviseleti szervek a civil szervezõdések, más szóval a társadalom másik felének megnyerése révén lehetséges. Ez a hallatlanul fontos és elkerülhetetlen mûvelet még várat magára. Meggyõzõdésem, hogy ennek nincs alternatívája a több párt rendszerben a demokráciában különösen nincs.
Illõ tisztelettel:
Mózes Pál