„Nem sörözésrõl meg csajozásról, hanem az élet kilátástalanságáról, egyfajta rendszerkritikáról szólnak a dalok…”A thrash metal mûfaj még a 80-as években alakult ki, és olyan emblematikus együttesek képviselik, mint a Slayer, a Metallica egyes albumai, vagy a Kreator. Úgy tûnt, az utóbbi években mintha veszített volna népszerûségébõl ez a zenei ágazat, ám napjainkban kezd újra elõtérbe kerülni. Városunkban is vannak „thrasherek”, ezt bizonyítják a Blasted Age zenekar tagjai. Krajcsics Szabolcs és Halász Márk énekesekkel beszélgettünk a még gyerekcipõben járó, ám feltörekvõ bandáról.

- Mikor és hogyan alakult meg a zenekar?
- Egy hasonló stílusú bandából, az Averzióból szervezõdött a Blasted Age. A kanizsai Mélypontban zenéltem, és mivel kilenc év után feloszlott, mindenképp egy új zenekar után kellett néznem, így társultam be a Blasted Age-be.- kezdte Halász Márk.

- Az Averzióban sûrûn jöttek-mentek az emberek, végül feloszlott. Eredetileg azt szerettük volna, hogy a Balsted Age-ben két férfi és egy nõi ének szerepeljen, de a hölgy három hét közös munka után Budapestre költözött. Forradalmasítani szerettük volna ezt a fajta zenét a nõi ének bevezetésével, hiszen nincs ilyen produkció a hazai zenei palettán. Ezt az éneklést nem úgy képzeltük el, hogy tiszta, bársonyos hangján szólal meg a lány, hanem úgy, hogy az illeszkedjék a mi stílusvilágunkhoz, a thrash metalhoz. Ha példát kellene mondanom, akkor a svéd Arch Enemy mostani felállását említeném.- tette hozzá Karjcsics Szabolcs.
- A tagokat hogyan toboroztátok össze? Milyen a „zenekari élet”?
- Zenész barátokból alakult meg a Blasted Age. Alapító tagunk Nagy Krisztián, és a mostani gitárosunkkal, Fazekas Sándorral volt egy közös zenekaruk, aztán Orbán József ex-Averzió tag, illetve Major Arnold dobos kerültek be az együttesbe. Most érzem azt, hogy kezdünk összeszokott együttessé válni, már csak a színpadi rutin hiányzik. A következõ lépcsõfok egy hanghordozó kiadása lesz.
- Ahhoz, hogy valaki zenekart alapítson, kell egyfajta mazochista hajlam…sokan azért „hullanak ki”, mert nem elég kitartóak. A mi csapatunkban hat embernek kell alkalmazkodnia egymáshoz, ami nem mindig egyszerû…sok gyötrelem és küzdelem van a zenekari munka mögött. Többnyire azt gondolják az „újoncok”, hogy kezükbe veszik a gitárt, aztán két hét múlva már fel is léphetnek. Ez nem így mûködik. Sok szervezést igényelnek a próbák, a fellépések. Kívülrõl mindenki azt látja, hogy milyen vagány dolog fellépni a színpadra, de amíg odáig eljut az ember, az nagyon sok erõfeszítés eredménye.
- Milyen stílusú tulajdonképpen a zenétek?
- Old school thrash metal alapú, modern elemekkel megtûzdelt muzsikát játszunk, talán még a noise core-hoz is hasonlíthatnám az ének miatt. Mindenképp thrash-core vonalakat képvisel. Úgy képzeld el ezt a stílust, hogy nem egy sztenderd, dallamtalan, Cannibal Corpse-szerû darálás, ami tényleg csak a technikás elemkrõl szól, hanem próbálunk egy dallamosabb, melankolikusabb zenét játszani.
- Az éneket jelentõ „hörgést” a hangszálainkkal képezzük, erre van egyfajta légzéstechnika, amit meg lehet tanulni, de azért a stúdióban is rá lehet segíteni. Egy Arch Enemy sem úgy szól élõben, mint ahogy a lejátszóban halljuk…Próbálunk olyan zenét játszani, ami nem egysíkú, hanem kicsit bonyolultabb, és amiben több váltás is van.
- Hol koncerteztetek eddig? Milyen tapasztalataitok vannak a közönség fogadtatásával vagy a mai koncertlátogató közönséggel kapcsolatban?
- A Szigetvár Rock Fesztivál három napos rendezvényén léptünk fel eddig, ahol a Cadaveres nevû együttes egyik elõzenekara voltunk. Elmondhatjuk, hogy jól sikerült az elsõ szereplésünk, már csak azért is, mert néhány tagunk most lépett életében elõször színpadra. Fõleg tizenhét és harminc év közötti korosztály vevõ a zenénkre. Azt vettem észre, hogy itt Zala megyében nehéz mozgósítani az embereket, ha koncertekrõl van szó, ellenben Pest, Gyõr-Moson-Sopron megyékben és Kelet-Magyarországon sokkal aktívabbak az emberek, itt nagyobb rajongótábora van a metal stílusnak, mint a Dunántúlon. Szerintem a „mai fiatalsággal” is gond van, mert nem mozdulnak ki, csak a számítógép elõtt ülnek, és ami nincs fönn a neten, azzal nem is foglalkoznak…Tíz évvel ezelõtt még azt tapasztaltuk, hogy kiraktak A/4-es plakátokra nyomtatott koncertajánlókat a városban, és elõfordult, hogy fogalmunk sem volt róla, kik a fellépõ együttesek, mégis elmentünk és meghallgattuk õket. Most esetleg elmennek a Tankcsapdára vagy Depresszió-koncertre, de ezeken kívül már szinte senkire nem kíváncsiak. Ha lejönne Kanizsára a Blind Myself- ami egy elég ismert hazai zenekar a thrash stíluson belül- nagyot csalódna, mert maximum tízen lennének a közönség soraiban…- válaszolt Márk.
- Három évig éltem Makón, ott is zenéltem egy bandában, és ha elmentünk Szegedre egy koncertre, mindig mindenhol teltház volt. Egy-egy nóta erejéig betársultam a Mélypont zenekarba, voltunk együtt Erdélyben is, és az ottani közönség akár több száz kilométerre is elment egy-egy koncert kedvéért. Egy kis bányászváros mûvelõdési házában játszottunk, teljesen kihalt volt a település. Nyolckor kezdtünk, este hétkor még senki nem volt, azt hittük, nem is lesznek a koncerten, de pontosan a kezdéskor hirtelen megtelt két-háromszáz emberrel az intézmény. Kérdeztünk pár embert, hogyan fognak hazajutni, de ez egyáltalán nem érdekelte õket… Itt nálunk, ha már Kiskanizsára ki kell menni, az is gondot okoz. Szerintem ez a felgyorsult internetes világ nem kedvez az általunk is játszott zenének, mert a tévében, rádióban nem adják le, csak az élõ fellépésekben bízhatunk.- tette hozzá Szabolcs.
- Úgy gondolom, hogy azért eléggé rétegzenének számít a thrash metal…
- Akik elkezdték a trash-vonulatot hazánkban, például a Cadaveres, Replika, a Blind Myself, nekik régen volt akkora közönségük, hogy országosan is ismertek legyenek. Õk már letettek valamit az asztalra. A Road zenekart például nagyon szeretem, õk is egy vidéki banda, és legalább tíz év kellett, hogy ismertté váljon a nevük. Kanizsán a Mélypont már kitaposta az ösvényt ebben a stílusban, pedig nem volt egy táncdal-fesztiválra való zene…A tapasztalataim alapján azt látom, hogy van igény erre a stílusra is, és pont mostanában kezd visszajönni az olds school-vonal a köztudatba.
Amúgy nem célunk, hogy világhírû zenekar váljon belõlünk, annyi éppen elég, hogy az underground színtéren ismerõsen csengjen a nevünk.
- Alakul már az albumotok anyaga?
- Most „gyártjuk” az új dalokat, akár már most is felvehetnénk a meglévõ nótákat, de nem akarjuk elhamarkodni, inkább egy „koncertképes” összeállítást szeretnénk. Az a cél, hogy legyen egy másfél órás koncertlista, amibõl kiválaszthatjuk a kiforrottabb nótákat. Nem akarjuk, hogy legyen néhány szám, amit feldobálhatunk az albumra, mert ezt úgyis megbánnánk.
- Mirõl szólnak a dalok?
- Amirõl a thrash metal általában…Megpróbálunk olyan szövegeket írni, ami a mi életünkrõl is szól, a mi tapasztalatainkból születnek. Nem a sörözésrõl meg a csajozásról énekelünk, hanem az mindennapos küszködésrõl, az élet kilátástalanságáról, az elnyomottakról, kicsit talán a társadalmi igazságtalanságról is. – fogalmazott Márk.
- Szeretem a kissé misztikusabb témákat is, én ilyenekrõl írok szívesen. A szövegeknek van mondanivalójuk, átláthatóak. Maga a zenei stílus is megfogalmaz egyfajta rendszerellenességet, szól a korrupcióról, társadalmi problémákról.
Magyarul és angolul is énekelünk, a saját dalok mellett vannak feldolgozásaink is, például a Kreator Violent Revolution címû szerzeményt vagy a Metallicától a Whom the bell tollst, és szeretnénk egy Arch Enemy-számot is játszani. Persze nem a feldolgozásokon van a hangsúly…-egészítette ki Szabolcs.
- Milyen terveitek vannak a jövõre vonatkozólag? Mikor és hol lesz a következõ fellépésetek?
- Vannak terveink, de mindenhez pénz és idõ kell…Az a lényeg, hogy legyen egy tíz-tizenkét számból álló, kb. egy órás koncertlista, amibõl lehet válogatni. Fél órás produkciónak nem sok értelmét látjuk. Mindenesetre most már készül a weblapunk is. December 18-án a Medgyaszay Házban fogunk játszani, a Ka-Rock Alapítvány szervezésében.-foglalták össze a fiúk.
Z.A.