Másodszor került megrendezésre a Hevesi Sándor Mûvelõdési Központban a Sztárparádé Kossuth-díjasokkal rendezvénysorozat. Az est vendége Sebestyén Márta népdalénekes volt, akit a koncerten Szokolay Dongó Balázs fúvós, és Bolya Mátyás pengetõs hangszereken kísért. A mintegy hetven perces nagysikerû koncert és a dedikálások után a mûvésznõt kérdeztük.

– Az elõadás során szóba került az édesanyja, aki ének-zene pedagógus. Õ ösztönözte az éneklésre?

– Engem nem kellett ösztönözni, ugyanis mióta az eszemet tudom, azóta énekelek. A szüleim elmondása szerint már egy éves koromban tisztán énekeltem, igaz beszélni még nem tudtam. Nyilván vannak az embernek veleszületett adottságai és természetesen van a minta, amit lát maga körül. Nagyon boldog vagyok, hogy egy dalos ajkú tanárnõ mellett nõhettem fel, aki Kodály utolsó növendékeinek egyike. Számomra ez természetes közeg volt. Én akkor nem értettem, hogy léteznek olyan családok, ahol nem énekelnek. Ez katasztrófa. Ma már látom, hogy egyre több ilyen család létezik. Ezen segíteni kell, mert az emberekben sok olyan érzés bent marad, amelyeket dallal ki lehetne mondani. Akkor nem lenne ennyi lelki beteg ember. A tudósok kimutatták, hogy az ének, a zene sok mindent gyógyít és serkenti az agyféltekéket. Tanulni is jobban lehet, a léleknek pedig gyógyír.

– Szeptemberben megnyílt Pekingben a Magyar Kulturális Év. Ön, mint a Magyar Kultúra Követe két koncertet is adott. Hogyan fogadták a Magyar népzenét?

– Elõre tudtuk, hogy Kína egy különös világ, de azt is tudtuk, hogy minket, magyarokat ott nagyon szeretnek. Ez meglepõ, mert a közvetlen közelünkben lévõ népekrõl ugyanez nem mondható el. Fontos, hogy a Távol-Keleten van egy nép, akik számára fontosak vagyunk. Távlatokban fontosak lehetnek a kulturális kapcsolatok, ugyanis erre alapozva egészen más egy ilyen érzelmekben gazdag országgal minden egyéb kapcsolat. Akár a gazdasági kapcsolatok is jobbak lehetnek, ha van mögötte érzelmi motiváció. Így van ez a japánokkal is, mivel ott is létezik egy hatalmas Bartók vagy Kodály kultusz. Õk nagyságrendekkel másként tudnak kezelni akár gazdasági ügyeket is ha megvan az érzelmi alaphang. Visszatérve a kérdésre, két koncertet adtunk. Az elsõ egy színházban volt, amely nagyon sötét, furcsa, talán egy ravatalozóra emlékeztetõ színpaddal rendelkezett. Nagyon messze ültek az emberek, amihez nem vagyok hozzászokva, ugyanis az én mûfajomnak az a titka, hogy közel vagyok a nézõkhöz, így minden elõadáson nagyon személyes kapcsolat alakul ki. Másnap, az utcán, felhõkarcolók tövében játszottunk, ahova magamtól soha nem mentem volna el. A szervezõk azonban azt mondták, ezt a zenét ki kell vinni az utcára. Meglepõ módon már az elsõ öt percben megvolt a kontaktus a zene nyelvén, körénk gyûltek az emberek. Percek alatt megtelt a tér, boldogan hallgattak minket. Jó érzés volt az utca emberéhez szólni. Alig akartak elengedni. Ami elég furcsa, hogy a nézõk a koncertek alatt eléggé sajátosan viselkednek. Észrevettük, hogy az olimpia közelsége miatt hatalmas átnevelés folyik e viselkedési forma leküzdése végett.

– A Kárpát-medencében melyik dallamkincs van veszélyben?

– Alapvetõen mindenféle dallamkincs veszélyben van. Maga az ének is veszélyben van. Divatos dolog a globalizmusra hivatkozni. Pedig ez ténylegesen így van, mert az emberi kapcsolatokat rongálja. Az emberek nem beszélgetnek egymással. Én hiszek az emberi kapcsolatokban, a barátságokban, a családi ünnepekben. Ha ezek nem léteznek, akkor ez egy virtuális világ.

– Készített felvételeket a Gryllus testvérekkel, a Sebõ, a Vujisics, a Muzsikás együttesekkel. Mi határozza meg, hogy mikor, kivel készít felvételeket, kivel lép színpadra?

– Az emberi viszony nagyon fontos, hiszen nem lehet azzal zenélni, akivel nincs meg az emberi nexus, a teljes egyetértés az értékek mentén. Soha nem motivált a pénz. Már volt olyan felkérésem, amit ha elfogadok, akkor végre vehettem volna egy normális lakást. Én a zenében az érdekmentes gyönyörû kapcsolatot szeretem ember és ember között. Az említett urakhoz közel harmincéves barátság köt. Mindegyikõjükkel szívesen zenélek.

– Gyakran szerepelnek a dalai között, úgynevezett Istenes énekek. Mit jelent az Ön számára a hit?

– Vallásos családban nõttem fel. A koncerten említett csempeszkopácsi nagymamám, az apai õseim, a katolikus ágam. Édesanyám családja alföldi református lelkészek, kántorok, tanítók voltak több száz évre visszamenõleg. Ebbõl a két ágból vagyok összegyúrva. Úgy érzem abban a kultúrában, amit képviselek és próbálok terjeszteni, õk is benne vannak. Minden õsöm, a hitével együtt. Ez nagyon fontos számomra. Nem hiszek a hitetlen embereknek. Ez alatt nem csak az istenhitet értem. Hiteltelen az olyan ember, akit a pillanatnyi érdek motivál.

Czene Csaba