Szent István király élete a haza életének csak egyetlen pillanata volt. De mégis micsoda pillanat! Az egész nemzet életét és sorsát meghatározta négy évtizedes uralkodása alatt. Mit is tett õ? Mi az a mû, amelyet évrõl évre megidézünk augusztus 20-án? A szent király feladata nem az volt, hogy új nemzetet hozzon létre – ezt az õsök már elõtte megtették.
Nem az volt a feladata, hogy új hazát hódítson meg – ezt a feladatot nagyapái már elvégezték. Neki otthont kellett teremtenie ebbõl az országból a nemzete számára. Olyan otthont, amely kellõképpen biztos, és véd a külsõ és belsõ ellenség ellen, amely nemcsak a túléléshez, hanem az építkezéshez, a gyarapodáshoz szükséges feltételeket is biztosítja.
Az általa elrendezett állam több mint ezer éve szilárdnak bizonyult ahhoz, hogy megtartson minket. Hogy ez mit jelent, könnyen végiggondolhatjuk, ha a népvándorlás viharában elõttünk itt járt népek sorsára gondolunk. Nagy és hatalmas nemzetek voltak a hunok, a gepidák, a longobárdok, az avarok és a többiek. S amint jöttek, úgy is mentek tovább, vagy tûntek el örökre.
István igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy éles szemmel meglátta a váltás szükségességét, és volt ereje változtatni. Vajkból, a pogánynak született pogány környezetbõl indult fejedelemfibõl nem kis önvívódások után lett István, a keresztény király, amely mintául szolgált minden soron következõ magyar államférfi számára. Utódai nem hoztak törvényt anélkül, hogy ne hivatkoztak volna a szent királyra. Õ jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – már több mint ezer esztendeje követünk. A magyar nemzet a kereszténység felvételének és az õ életmûvének köszönhetõen vált azzá, ami ma is: európai magyar nemzetté. Magyarország egy új évezred küszöbén 1007 esztendõvel ezelõtt és nem most csatlakozott Európához. Népünk a kereszténység felvételével egyenjogú tagja lett az európai népek akkoriban formálódó családjának.

Megtanulta mindazt, amit a nyugattól megtanulni érdemes volt.  Jelszava: „Hospes venit – Christus venit" azaz „Vendég jön – Krisztus jön." Nemzetünk részévé tette mindazokat, akik bebocsátást kértek országunkba, és hajlandóak voltak megdolgozni saját boldogulásukért, boldogságukért, s ezzel választott Hazájuk elõmeneteléért, vagy – ha a sors úgy hozta – védelméért. Ugyanakkor Szent István gondosan ügyelt arra, hogy a magyarság érdekei, szokásai és hagyományai ne sérüljenek. Fegyverrel verte el határainktól a hódítókat, bárhonnan érkeztek is, és bár – szinte egész Európával kereskedett – sosem lett senkinek a hûbérese. Ezért haladt elõre egyik kezében karddal, a másikban kereszttel. Ebben az idõben a kard és a kereszt szövetségesek voltak, az európai progresszió megtestesítõjeként jelentkeztek.
István emberi nagyságát jelzi, hogy miközben gigászi feladatát végezte, a sors nem volt kegyes hozzá. Rokonainak nagy része szembefordult vele, politikai ellenfelévé vált.
Fiai sorra haltak meg, s osztályrészül jutott az élet talán legkegyetlenebb kötelessége: utolsó fiát, Imre herceget, trónjának egyetlen örökösét, akinél biztos kezekben tudhatta volna a nemzet jövõjét, neki, az apának kellett eltemetnie.
Tisztelt Ünneplõ Közönség!
Azt mondják, mostanában sok baj van az állammal, s hogy meg kellene reformálni. Errõl mindannyiunknak, akik valamiképpen az állam alkalmazottaiként szolgáljuk az adófizetõket, van véleményünk. Az enyém, a jelenben zajló magyar átalakulásról lesújtó, mert a társadalom érdekeivel ellentétes, hisz míg az emberek helytállnak a létfenntartásért vívott mindennapi küzdelmükben, a politika gyenge. Azt szokták mondani, hogy minden emberi közösségre idõrõl-idõre ráfér a reformáció, a megújulás.
Az István király által létrehozott államszervezet hatalmas változást hozott a nemzet életében.
A megyerendszer – amelyet jelenleg igyekeznek megfojtani – is sokat változott, mind területében, mind tartalmában, de elhozott minket a mai napig.
Amikor a Szent István mûvét felépítõ embert keressük, egy küzdelmesen eltöltött életet láthatunk magunk elõtt, amelyben helye volt nemcsak a gyõzelmeknek, de sok-sok szenvedésnek is. Több véres polgárháború és az ellenséges inváziók elleni harc, családi tragédiák, épülõ városok és templomok kísérték útján. A mû, amelyet ez az élet létrehozott áll. Ezer esztendeje áll.
„Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után" minden baj, háború, pusztulás dacára, áll! A mûvet úgy hívják: Magyarország.