Tizedszer került sor a kanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a kanizsai rendõrkapitányság által szervezett Hétvége a másság jegyében címû rendezvényre (ezúttal egyfajta kerekasztal-beszélgetésre), melynek az elmúlt hét csütörtökén a Bogdán János Közösségi Ház adott otthont.

Hogy aztán - in medias res - rögtön a közepébe is vágjanak, hiszen a témavezetõ és egyben moderátor Kardos Ferenc könyvtár igazgató-helyettes felvetésére Cseresnyés Péter polgármester rögtön leszögezte: „Nagykanizsán senkinek nem célja, hogy bármilyen értelemben is gettósítson…”

Mint Kardos utólagos helyesbítésébõl kiderült, természetesen szociális gettósításról beszélt bevezetõjében a város egyes részein (halmozottan) hátrányos helyzetben élõkkel kapcsolatban, amihez néhány perccel késõbb Göncz Ferenc Thúry-szakközép’ igazgató tett egy érdekes ismérvet azzal: vajon tudják-e igazából az emberek, körükben is a fiatalok, mi is a gettó szó igazi jelentése, mivel annak vizsgálata is megér(ne) egy külön misét…
Teleki László, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke még konkrétabb volt például Ligetváros esetében, amikor azt mondta: „Semmilyen értelemben se legyen ott majd úgymond gettósítás, vagyis oda ki kell vinni az oktatást, a kulturális dolgokat és szolgáltatásokat”, vagyis az ott lakóknak igenis érezniük kell, hogy nem szakadnak ki a társadalomból.
S ha már ily’ módon került szóba (óvatosan bánva a szavakkal) az elkülönülés, az élet gyakorlati oldaláról Pölöskei János, a kanizsai munkaügyi központ vezetõje tartotta fontosnak leszögezni: „Bármilyen program vagy tanfolyam indul vagy valósul meg, ne legyenek, lehessenek szegregáltak…” egyetlen oldalról se.
Mindezekhez természetesen elengedhetetlen Balogh László OKISB-elnök szerint, hogy a cigányszervezeteknek még hatékonyabban vállalják fel a felzárkóztatásban elvárt szerepüket, s mivel véleménye szerint a multikulturalizmust elõbb-utóbb ismét felváltja az interkulturalizmus, így igenis „szükség van az identitásos cigány emberekre” a vázolt folyamatokban, s talán az egyházak szerepét sem kellene alábecsülni - egyetemesen tekintve a felmerülõ problémákra.
Mint ahogy az sem lehet elhallgatni, derült ki a beszélgetés során, hogy a lemaradt társadalmi rétegek motivációjukat s ezzel bizonyos értelemben igényességüket vesztik, s hiába kerülnek ki cigányság soraiból példának okáért szociális munkások, kérdés miképp lehet az õ munkájukat interpretálni.
S ha már igényesség, tulajdonképpen ismét a gyakorlatból már Kámán László a városi vagyongazdálkodás részérõl mondta el, hogy Nagykanizsán korántsem újkeletû a bérlakások kérdéskörének vizsgálata a hátrányos helyzetûek esetében, mivel a szegénység egyfajta igénytelenséget szül, ami joggal fogalmazódik meg problémaként az együttélés során. Így a vagyongazdálkodás részérõl nem meglepõ és semmi kirekesztõt ne keressenek abban, hogy a kidolgozott konstrukcióik fényében vizsgálják, tudnak-e fizetni az ebbe bevont lakóik, no és képesek-e betartani az együttélés alapvetõ normáit. A lakókörnyezetük megóvásában aztán egy újabb lépcsõfok kell, hogy legyen bizonyos mértékû önszervezõdés avégett, amivel meg lehetne elõzni olyan károkat, mint például a ligetvárosi játszótér tönkretétele vagy a kommunális hulladék körén kívüli szemét „termelése”.
Az általánosítás persze sehová sem vezet, ez már ismét Teleki László szavaiból derült ki, s a CKÖ-elnök külön hangsúlyozta, hogy a lakóközösségek esetében is nagyon fontos az egyéni felelõsség hangsúlyozása, s ne a kibúvókat keressék a mentesség által. Ezen dolgoztak eddig, s fognak ezután is az elkövetkezendõkben.”

Polgár László