Túl vagyunk a szokásos október 23. napi megemlékezéseken, meg a november 4. napin is. Most a sajnálkozó cikkek futnak éppen, hogy már megint milyen kevesen voltak a koszorúzásokon, és hogy ez érthetetlen (csak nekik, ugyanis talán nem kéne annyira erõltetni, mert ez a csökönyös magyar már csak ilyen, minél jobban erõltetnek valamit, annál jobban utálja, lásd 1956). Csak remélni merem, hogy ennek nem az lesz a vége (megint), hogy aki nem volt ott, az talán nem is magyar, de az tuti, hogy kommunista (mondjuk ez nálam stimmel), és különben is, egy(re kisebb) a tábor, egy(re viharvertebb) a zászló(nk, na nem a valóban közös nemzetiszínû, hanem a nemzetvezetõ – de ugye a végén nem lesz nemzetvesztõ – narancssárga), miért nem vesszük már észre, meg tudomásul, mi, renitensek, úgyhogy nyomás emlékezni, mert aki magyar velünk tart (én magyar vagyok, de most akkor kivel is tartsak, vagyok (legyek)?).

Na de majdcsak lecseng ez is karácsonyig. Addig is, hogy végre más(ok)ról is essen szó, felsorolnék egynehány nevet, embert, hõst – hátha érdekel valakit –, akik 1956 õsze elõtt 12 évvel, szintén valódi hõstetteket hajtottak végre, de persze róluk senki sem emlékezik meg Kanizsán, emléktáblát sem láttam róluk a városban egyet sem, se koszorúzás, se ünnepély, se semmi, na, mondjuk az is igaz, hogy õk csak egy szobrot intéztek el, a Gömbösét, és vörös csillagot sem tapostak meg, mert azt inkább a sapkájukra tûzték. Biztos ez a baja velük a kormányzó rezsimnek, ami egyre jobban átmegy alkotmányellenes (mondjuk nem sokáig lesz az, mert hamarosan megváltoztatják az alkotmányt, aztán majd mindjárt az lesz alkotmányellenes, aki szólni mer), diktatórikus juntába, legalábbis már a Sólyom is ezt mondja, és õ már csak tudja. Mindenesetre a nemzetvezetõnknek már saját zsoldosai is vannak állami pénzbõl, a volt személyi testõre vezetésével, terror(ellenes)elhárítás elnevezéssel, úgyhogy ha valaki – és ezek csak a kommunisták lehetnek, mert hisz ki ne szeretné a nép vezérét? – tüntetni, szervezkedni vagy népszavazni (ez utóbbi mondjuk sajnos nemigen fog már menni, a népvezér új alkotmánya majd gondoskodik róla, mert hát õ csinálhatott népszavazást, meg tüntetést, na de hogy ellene, a nemzetvezetõ ellen, na nehogy már elvtársak) merne, arra majd azt mondják, hogy terrorista, a zsoldosok meg elkapják, oszt jó napot. A hõsökre visszatérve, õk 1944 õszén-telén egyszerûen csak a magyar szabadságért harcoltak a német megszállók és a nyilas gyilkosok, így tehát Szálasi ellen is, akihez képest Rákosi elvtárs (akinek ugyanúgy a bitón lett volna a helye) egyszerû polgárjogi aktivista volt. Ilyen elfelejtett hõsünk például Bán Tibor, az újpesti partizáncsoport tagja, aki az újpesti nyilasház felrobbantása közben esett el. Az újpesti nyilas gyilkosok az egyik budai zárdából 27 lányt hurcoltak el, akiket késõbb megbecstelenítettek, majd a Dunába lõdöztek. A pártházban õrzött további 48 foglyot a partizánok elõször egy hamis nyílt paranccsal kiszabadították, majd pedig egy 14 kg-os töltetet robbantottak fel a házban. Tûzharc alakult ki, és 28 nyilas bandita meghalt, a pártházuk pedig használhatatlanná vált. Hullai Jenõ a kõbánya-kispesti partizáncsoport tagja 22 társával együtt esett el a Pesti Hírlap nyomdájának védelmezése közben, a Stollár-csoport tagjaival együtt. Nevükhöz olyan bátor tettek fûzõdnek, mint a rákoskeresztúri nyilasház felrobbantása, vagy 44’ szilveszter éjjelén a Kispest, Fõ utcai nyilas pártház elleni támadás. Matusek Tivadar 10 fõs, kispesti partizáncsoportja is említésre méltó, õk nyilas járõröket támadtak meg rendszeresen. A 24 fõs rákoshegyi kommunista partizánegység, Szekeres Pál vezetésével a Ferihegyi repülõtéren hajtott végre több sikeres robbantást. 1944 karácsonya elõtt a rákoshegyiekhez csatlakozott az egyetemi hallgatókból álló Táncsics Kiska-zászlóalj (Kiska – Kisegítõ Karhatalmi Alakulat, milícia jelleggel hozta létre Horthy bandája, de a melegágya lett a kommunista szervezkedéseknek), és a rákoshegyiekkel közösen fegyverezték le a helyi nyilasházban tartózkodókat. A ferihegyi Magyar Légiforgalmi Társaság alkalmazottai meg akarták akadályozni a repülõtér mûszaki létesítményeinek felrobbantását, azonban a csoport a Nemzeti Számonkérõ Szervezet kezébe került. Pesterzsébeten több partizánegység is tevékenykedett. A legerõsebb Hazai Jenõ csoportja volt. Konok Ferenc esztergályos kommunistái mellett említeni kell még a Bimbó úti csoportot is. Meg kell említeni a Radó-csoport tagjait is. Központjuk a Visegrádi utca 36. alatt lévõ lapkiadónál volt. Kitûnõ minõségû hamis személyi és más igazoló okmányokat, röplapokat gyártottak. Fegyvereket is gyûjtöttek, amiket a Mexikói út 56. szám alatt raktároztak. De egy árulás miatt 1944. december 29. –én az egész csoportot felgöngyölítették, a tagokat, több mint 100 embert a nyilasok a Duna partján kivégezték. Az Ellenállás vagy más néven Bem csoportot Seress Géza szervezte meg. Itt tevékenykedett Boldizsár Iván író és Czimmer József dramaturg is. Gyógyszert, kötszereket gyûjtöttek, amiket a Muraközbe továbbítottak a jugoszláv partizánoknak. Illegális újságot és hamis iratokat is készítettek. A Bodor utcában kialakítottak egy búvóhelyet, ahol nagy mennyiségû robbanóanyagot halmoztak fel. Egy feljelentés nyomán azonban az itt tartózkodókat a nyilasok lefogták, majd a Duna-parton agyonlõtték. A Klotild utca (majd Stollár Béla utca) 22. számú házba fészkelte be magát Stollár Béla sportújságíró csoportja. Feladatuk a saját áramfejlesztõvel is rendelkezõ Légrády Nyomda védelme volt. Stollárékhoz érkeztek erõsítésként a kõbányai partizáncsoport egyes tagjai, mint a fent említett Hullai Jenõ vagy Schweiger János, aki késõbb szintén elesett a nyomda védelmezése közben, mikor a hírhedt Szent István körút 2. szám alatti nyilas pártház fegyveresei rajtuk ütöttek, 1944. december 25. –én. A zuglói XIV/2. Kiska-században, a parancsnok, Zsabka Kálmán tudtával külön kis egység jött létre, Vörös Brigád néven. Akcióikra azonban a németek felfigyeltek, és a zömében fiatalokból álló egységet rajtaütéssel elfogták, és a várbeli Gestapóra hurcolták. 1945. január 7. –én megkezdõdött a teljes alakulat felszámolása, mintegy 220 embert fogtak el, és vittek a királyi vár „jégverem” pincéjébe, valamint a BM pincéibe. Zsabka helyettesét, Varga Károlyt, valamint a Vörös Brigád tíz tagját, és a fiatal kommunista Braun Évát a fasiszta megszállók a Vár télikertjének teraszán végezték ki. A Vasas fiatal tornászaiból, szökött politikai foglyokból, katonákból és munkaszolgálatosokból szervezett fegyveres partizánosztagot Ságvári-gárda néven a 25 éves Turcsányi Lajos. A partizánok legálisan-hivatalosan a 101. vegyiharc-zászlóalj törzsszázada voltak, így helyzetük szerencsésebb volt a többi illegális partizáncsoportnál. A Lendvay utca 2. szám alatti üres Volksbund házban állomásoztak, fegyveres õrségük is volt. Többek között robbantottak a Tisza Kálmán téri német parancsnokságnál, a Rökk Szilárd utcai nyilasháznál, és Köröndön, egy német tüzérségi ütegnél is. A Víg utcában lefegyvereztek egy nyilascsoportot, és kézigránátokat dobtak a Rákóczi téren lévõ német szállító gépkocsikra is. Vidéken is számos megmozdulás, partizánakció történt. A nógrádi hegyekben Bandur Gyula ragyolci partizánegysége tevékenykedett. Ezek Salgótarján és Losonc között, Bikrét-puszta közelében kisiklattak egy német katonai szerelvényt, és járõrözõ tábori csendõrökön ütöttek rajta. A Mecsekben, Mázaszászvár környékén is volt egy partizáncsoport. Ezek hírközlõ berendezéseket rongáltak, valamint a Hesch-puszta mellett megsemmisítetek egy lõszerszállítmányt, illetve szintén katonai járõröket támadtak meg. Kecskeméten Gyertyás Faragó János gyári munkás, és 11 társa tevékenykedett. A csendõrök egy besúgó révén elfogták, és agyonlõtték. Élettársát, Sandrik Zsófiát a helyi rendõrségen agyonverték. A katonai törvényszék udvarán kivégeztek továbbá 5 polgári személyt, akik sebesült szovjet katonákat ápoltak, valamint velük együtt 7 katonaszökevényt is. Székesfehérváron 27 kommunistát végeztek ki 1945 elején, köztük dr. Koch Lászlót ésBenke Ferencet. A Tatabányától délre fekvõ Síkvölgyben egy szökött katonákból álló partizáncsoport mûködött. Felsõgallai nyilasok egy rajtaütés során 36 honvédet fogtak el közülük, majd a Bánhida és Tata közötti vadaskertnél agyonlõtték õket. Patkó Béla partizáncsoportja a Vág és a Duna mentén tevékenykedett, 22 fõvel. A Duna Apályi nevû szigetén rejtõzködtek. Elsõsorban visszavonuló német egységeken ütöttek rajta. Összesen 51 német foglyot ejtettek, akiket átadtak a beérkezõ szovjeteknek. 12 gyõri fiatallal mûködött a József Attila partizánegység. Röpcéduláztak, a vagongyári termelést szabotálták. A szervezkedést leleplezték, a két vezetõt, Stelczer Lajost és Németh László Jánost Sopronkõhidán felakasztották. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságáról is illene néha – néha megemlékezni. Bajcsy-Zsilinszky Endre ogy. képviselõ, Kiss János nyugalmazott altábornagy, dr. Csorba János ügyvéd, Nagy Jenõ ezredes, és Tartsay Vilmos nyugállományú százados. Résztvevõk voltak még többek között Németh Pál, Balássy Miklós, Beleznay István és Tóth István vezérkari tisztek, Kõvágó József, Almásy Pál és Radványi Imre hadimûszaki törzskari tisztek, Révay Kálmán nyugállományú huszár százados, Makay Miklós vegyészmérnök és mások. Egy árulás folytán a katonai ellenállás egész vezérkara lebukott. 1944. november 22. –én, az Andrássy út 29. számú házban, Tartsay Vilmosék lakásán a Nemzeti Számonkérés szervezetének emberei lecsaptak az ellenállás ott gyülekezõ tagjaira. Két tiszt késve érkezett a megbeszélt találkozóra Tartsayék lakására, és így Messik János hadnagy és gróf Széchenyi Pál tartalékos zászlós tûzharcba keveredett a razziázó Különítményes csendõrökkel, akik az egyenlõtlen küzdelem végén agyonlõtték õket. Az ellenállók ügyét a honvéd vezérkar fõnökének bírósága (a harmadik bírósága, de ez a bíróság azonban már nem a vezérkari fõnök és egyszersmind honvédelmi miniszter Beregfynek volt alárendelve, hanem Kovarcz Emilnek, vagyis ez ekkor már a totális mozgósítás miniszterének tábornoki bírósága volt. A hadbírósági ügyész Leventeújváry Nándor hadbíró vezérõrnagy, a HM 13. osztályának vezetõje és a hadbíró tisztikar fõnöke volt) tárgyalta. Kiss Jánost, Nagy Jenõt és Tartsay Vilmost a Margit körúti honvéd fogház udvarán akasztották föl 1944. december 8. napjának délutánján, míg az elsõrendû vádlott Bajcsy-Zsilinszkyt Sopronkõhidán, december 24. –én. Sok száz bátor magyar ember nevét lehetne még leírni, reguláris egységek katonáiét is, mint Gidófalvy Lajos fõhadnagy és helyettese, Szõnyi Szücs András zászlós nevét. 1945. január 17. –én éjjel Karl Pfeffer-Wildenbruch, a Waffen-SS IX. hegyihadtestének, és egyszersmind Budapest védelmének a parancsnoka az utolsó egységeit is visszavonta Pestrõl, és utasítást adott a hidak felrobbantására. Gidófalvy ötödmagával megkísérelte megmenteni az Erzsébet hidat, de ez nem sikerült, ugyanis vagy a robbantáskor, vagy már az elõtte kialakult tûzharcban az egész csoport elesett, így a Duna-hídjait mind felrobbantották a fasiszták. Gyõrffy Gyula repülõ alezredest, a mátyásföldi repülõtér parancsnokát azért végezték ki a nyilasok, mert 1944. október 15. -én nem volt hajlandó továbbítani a harc folytatását elrendelõ parancsot. Vele együtt halt meg Odescalchi Miklós hadnagy is. De a nyilasok kezére került még Krúdy Ádám repülõ százados és Orosz Béla repülõ ezredes ellenállók is. Alig ismert, hogy a Reiter Ferenc utcában állomásozó 107/302. sz. munkaszolgálatos század a Szálasi-puccs napján rátámadt a nyilasokra, és karhatalmi erõket kellett igénybe venni a letörésükhöz. Kevesen tudják azt is, hogy heves harcok robbantak ki a Népszínház utca és a Teleki tér környékén, 1944. október 16. –án. Fölfegyverzett civilek, partizánok és munkaszolgálatosok kezdtek fegyveres harcot a Népszínház utca 16., 31., 59., és a Teleki tér 4. szám alatti házakból a környéken megjelenõ német-nyilas egységek ellen. A kibontakozó utcai harcban a partizánok a fasisztákat visszaszorították, és a németek csak Tigris tankok bevetésével tudták a népfelkelõk ellenállását megtörni. Véleményem szerint ezeknek a bátor embereknek is járna szobor, vagy legalább egy emléktábla, esetleg néhány emlékezõ jó szó.
Az olvasó figyelmét megköszönve maradok tisztelettel
Papp Attila