Az Együtt Kiskanizsáért Egyesület, a Polgári Olvasókör Könyvbarát Klub és a Móricz Zsigmond Mûvelõdési Ház családias hangulatú estére hívta dr. Fülöp András nyugalmazott MALÉV pilótát, és gyermekkori jó barátját, dr. Dénes Ferenc volt kiskanizsai lakosokat.

Horváthé Polai Mária az olvasókör elnöke köszöntõjében többek között kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy a polgári olvasókör mostani elnökeként, köszöntheti a régi polgári olvasókör elnökének, dr. Fülöp Györgynek a fiát, dr. Fülöp Andrást. A Kiskanizsai Polgári Olvasókör az 1840-es megalakulása ót nem szûnt meg, csak ’45-tõl betiltották. A rendszerváltás után amint lehetett, újra mûködött.

Régi kiskanizsai emlékeket felidézni jöttünk össze – mondta megnyitó szavaiban a rendezvény céljáról Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elnöke. – Az emlékekhez kapcsolódik a díszvendégünk, dr. Fülöp András, Szarvasbikák és gépmadarak címû önéletrajzi ihletésû könyvének a bemutatója, melybõl kitûnik – folytatta –, három nagy szerelme volt az életében. A felsége, a repülés és a vadászat. Az elsõ fejezet címe Kiskanizsai idill – bombatalálattal. Ebben leírja mindazt a sok-sok gyerekkori történetet Fülöp András, amelyekre oly szívesen emlékezik vissza. Az idillnek a II. világháború végén bombatalálat vetett véget. Romba dõlt házukat el kellett hagyni, rokonoknál találtak menedéket Nagykanizsán, s ettõl kezdve ott laktak.

A könyv képeibõl a család, a repülés és a vadászat témakörben rögtönzött kiállítást szerveztek a rendezõk.
Az est során megemlékeztek arról a Fülöp Györgyrõl is, aki a Jakabkuti utcában lakott, és mint tehetséges, törekvõ gazda, ügyvédnek taníttatta a fiát, dr. Fülöp Györgyöt, aki dr. Fülöp Andrásnak volt az édesapja.

A könyv hátsó borítóján dr. Fülöp András így szól az olvasóhoz:
„A repülés mellett életem másik meghatározó eleme a vadászat volt. Egyenértékû szerepüket bizonyította, hogy amikor repültem, az erdõ magányos templomi áhítata, vadászataim során pedig a gépek kondenzcsíkjai csábítottak. Azért a vadászatot említem elsõként, mert azzal kezdtem. A repülés még távoli álomként sem szerepelt terveimben, egyáltalán nem volt érdeklõdésem körében, sõt a háborús élményeim miatt még kicsit tartottam is tõle. Más utat akartam bejárni, mint amit rám szabott sorsom kijelölt.”

A könyv tartalmáról a jó barát, dr. Dénes Ferenc beszélt a színházterem zsúfolásig megtelt közönségének. – Szinte minden oldaláról érezhetõ a szerzõ szülõföldhöz ragaszkodása. Viszonylag sokat foglalkozik Kiskanizsával, az itteni elemi iskolával és tanítójával, akire nagy szeretettel gondol. András a könyvében így fogalmazott: az összes történelmi, társadalmi és emberi igazságtalanság ellenére a szerencse fiának mondhatja magát, mert ötven évig azt mûvelte, ami betöltötte és teljessé tette az életét – igaz, nem kis áldozatok árán. A gyermekkori terveit nem tudta megvalósítani. A soproni egyetemen szándékozott tanulni, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A sors, vagy a gondviselés rendelte úgy, hogy szerelmese lett az erdõk csendjének, a természetnek, a vadászatnak és a repülésnek. Amikor besorozták katonának Szolnokra került, és ott kiváló eredménnyel végezte el a jó nevû repülõtiszti iskolát. Nem csak õ izzadt le a bemutatón, hanem a nézõközönség is, mert olyan veszélyes mutatványokkal lepte meg õket és a bírálóbizottságot. András 49-tõl 51-ig volt katonai pilóta. Katonai pályafutásának végét az 56-os forradalom és szabadságharc jelentette. Beválasztották a Forradalmi Katonai Bizottságba, és õ szervezte a szovjetek elleni harcra a tiszti különítményt. A Kádár féle nyilatkozatot pedig volt bátorsága nem aláírni. A Honvéd Kiegészítõ Parancsnokság tiszti felülvizsgáló csoportja az 56-os szereplése miatt leszerelte, rendfokozatától és kitüntetéseitõl megfosztotta. A MALÉV-nél 57-ben ugyan már folytathatta pályafutását, amit a kiskanizsai volt tanítójának, illetve lányának köszönhetett egy véletlen, vagy inkább a gondviselés akaratából. A tanító lánya ugyanis dr. Csanádi György közlekedési és postaügyi miniszter felesége volt. Igaz, a személyi anyagában ott tündökölt, hogy piarista diák, ügyvéd volt az édesapja, és tagja volt a katonai forradalmi bizottságnak. A sors úgy hozta, hogy legendás magyar repülõkkel dolgozhatott együtt. Ilyen volt Szentgyörgyi Dezsõ, Kapitány István, és Nemesfalvi Zoltán. András igazi, leghõsibb idõszaka akkor következett, amikor a TU gépmadarak megjelentek Szovjetunió egén. András volt az a fõpilóta, aki 1968-ban elment Szovjetunióba az elsõ TU-134-es gépért. A repülõtéren dr. Csanádi György miniszter fogadta, és a jelentést követõen megveregette András vállát. Emlékezett rá, hogy 1957-ben õ vette fel, és azt mondta neki, úgy látszik, jó lóra tettem.

Földvári miniszterhelyettes úr 1973-ban Andrást a MALÉV fõpilótájának, és repülõs igazgatójának nevezte ki. Õ hozta haza Szovjetunióból a TU-154-est is a kujbisevi repülõgépgyárból, és úgy ítélte meg, ez a repülõgép már kezd felzárkózni az európai színvonalhoz. Részt vett a viszonylag korszerû gép továbbfejlesztésében is. Nemcsak utasokat szállított, hanem kormányrepülõgépeket is vezetett. Többször megjárta Afrikát a magyar kormány akkori tagjaival, és Czinege honvédelmi miniszterrel is, aki alezredessé léptette elõ. A repülési lexikon szerint a magyar légierõ kiemelkedõ pilótái közé tartozik, a listában egyedül õneki volt doktori fokozata.

Több mint 25 ezer órát repült, és majdnem 25 ezerszer szállt föl és le, a polgári légi forgalomban õ tartja a magyar rekordot. A kor, amelyben élt, meghatározó része volt a magyar repülésnek mind katonai, mind polgári vonatkozásban, ezért nem szabad, hogy nyomtalanul eltûnjenek. Reméli, a mai találkozó és könyvbemutató öregbíti és erõsíti eddigi összetartozásukat, és lesz rá lehetõségük, hogy továbbra is képviseljék a kanizsai és kiskanizsai összetartást a fõvárosban is.

Marika, Fülöp András felesége egy levél tartalmát osztotta meg a közönséggel. S mielõtt felolvasta volna, egy megjegyzésével derût váltott ki a közönségbõl.
– Horváth Jánosné bevezetésként elhangzott szavai arról szóltak, hogy a férjemnek három szerelme volt. Az egyik a felesége, a másik a repülés, a harmadik pedig a vadászat. A megjelent könyv címlapján látom a repülést, látom a vadászatot, én pedig lemaradtam! – jegyezte meg. – Mielõtt elindultunk Kiskanizsára – folytatta –, egy levelet kaptunk attól az embertõl, aki a férjemmel tíz éven keresztül a MALÉV-nél dolgozott azon a területen, ahol felkészítették mûszakilag a repülõgépeket az utakra. Amikor a könyv a kezébe került és elolvasta, egy levelet írt.

„Amikor elolvastam a könyvet, megértettem, hogy valójában nem is a vadászatról, a repülésrõl, hanem egészen másról szól. Emberségrõl, etikáról, emberi tartásról, tisztességrõl és tisztességtelenségrõl, és persze arról, ami Dzsida Jenõ sírján is olvasható, és a könyv leghátsó lapján megtalálható. Fontos üzenet a könyv az utódoknak, ezért is sajnálom, hogy az alacsony példányszám miatt csak kevesekhez jut el. Nemcsak örülök annak, hogy megismerhettelek, és kollégák lehettünk, de büszke is vagyok rá. Tisztelettel és üdvözlettel, Földesi László, a MALÉV – újság fõszerkesztõje.”

Az est során többször könnyet csaltak dr. Fülöp András szemébe az elhangzott mondatok. Másfél óra elteltével õ is mikrofont kapott. Betegségére tekintettel azt javasolták, maradjon ülve, de õ felállt, s így szólt az érdeklõdõ Kis- és Nagykanizsaiakhoz:
– Kanizsaiak, Kiskanizsaiak, Sáskák! – Mi úgy vagyunk egymással sáskák, sáska gyerekek, lányok, hogy Kiskanizsa, nekünk bizony, a szívünk csücske volt, most is az, és marad is, amíg csak élünk! – mondta elcsukló hangon, amit egyetértõ vastapssal folytatott a közönség.

Itt, ezen a ponton, remélem a kedves olvasó is egyetért velünk, befejezzük a tudósítást. Dr. Fülöp András ezen szavai önmagukért beszéltek, és elmondtak mindent.

A találkozót Horváth László, Dolmányos Erzsébet és tanítványa mûsora színesítette, az Árvácska Dalkör pedig lakodalmi dalokkal, bordalokkal idézte fel a régi Kiskanizsa hangulatát.

B.E.