Egyik korábbi lapszámban valaki reményét fejezte ki, hogy az '56-os téma talán karácsonyig lecseng. Legyen igaza! Majd márciusban újra kezdjük! A tréfát (?) félretéve, mindennek megvan a maga helye. Most, ezekben a napokban, vallásos felfogású és pogány egyként várakozik. Egyik a karácsonyi ünnepkör bûvöletében él, a másik egyszerûen csak várja a Jézuskát.

Mindez tisztelendõ dolog, de nekem – Uram bocsá'! – azért van némi képzettársításom. A várakozásról szólnék. Úgy általánosságban. Meg némi karácsonyi aktualitással is!
 

A rokkantak világnapján, amikor rovom e sorokat, mint olyan, várakozom. Mást nem nagyon tudok tenni. A társadalom is várakozó állásponton van és mintha nem tudná eldönteni, hogy mit kell tennie. Tudom, sok a gond, sok az állság. Nekem mégis úgy tûnik, mintha az emberek nagyon behunynák a szemüket. Vagy zavarban vannak. Rokkant. Mit is kell tenni, hogyan kell közelíteni hozzá? Hogyan tudnék én segíteni? És miért éppen én!
Inkább fizetem a büntetést, és ki van pipálva a dolog. Az a sok rokkant pedig, aki belül s emberként is éppen olyan, mint mások, csak várakozik. Nagy számokról van ám szó! Minden tízbõl kilenc munkanélküli!
Nekik milyen lesz a karácsonyuk? (tudom, most mindenkinek nagyon nehéz, és mégis! – ezek az emberek akaratukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe, mint sokan mások, és alig tudnak rajta mozdítani, pedig nagyon szeretnék, ha mozdulna valami!).
Itt van a nyakunkon a tél, s én várakozással tekintek elõre. Lehet még cifrább is a hóhelyzet. Tudom, elcsépelt téma. Csak arra lennék kíváncsi, hogy egy megyei jogú város tud-e javítani a helyzeten. Mert ha több hó lesz, „a helyzet fokozódik”. A járdák havasak. Ez nem teljesen magánügy. Idõsek, mozgáskorlátozottak félve botolognak rajta. Van aztán még úttest is. Hol latyakos, hol hóbordás! Igen, az. Nem a szorosan vett belvárosban, de belterületen! Ha le van takarítva, még az sem egy életbiztosítás!
Mindez szemlélet kérdése is.
Gyalogosként próbálok tájékozódni, mielõtt a járdáról a viszonylagos biztonságból lelépek az úttestre, a teljes bizonytalanságba. Gépkocsiból kitekintve sokkal bonyolultabb a probléma. A legtöbb gyalogos bízva a törvényben, tudomást sem vesz rólam. Mit sem hallott reflexekrõl, fékútról, s egyéb csacskaságokról. Megállás, körültekintés nélkül lelépni a gyalogátkelõ helyre, ez ma a módi. Nagyon bátor emberek. A széllel bélelt ifjúság ezt sokkal bátrabban és öntudatosabban teszi. Az MP3 lejátszó a fülben, csuklya a fejen, se hall, se lát, ész nélkül átszalad az úton. Ha visszanevet rám, még az is jobban esik. Ilyenkor tudom, hogy csak viccelõdik velem. Nem mondom, jó kis vicc!
Engem már büntettek – abban az idejét múlt rendszerben – gyalogos elleni szabálytalanságért. Nem volt nagy dolog. Ugyan vétlennek éreztem magam, de az összeg – részben állapotomat méltánylandó – csekélyke volt. Mégsem esett jól! De ami elõttünk van! Arra rossz rágondolni is. Az objektív felelõsség és az új tarifa próbálja pótolni az odafigyelést és az emberséget. Én csak attól félek, hogy nagyon sok ártatlan ember meg fog halni, mire a kényszer ki fogja taposni a szabályok megtartását és az egymás iránti tiszteletet.
Ma még letolnak az útról, ha harminccal közlekedem. Otromba tülökkel hörögnek rám (vajon ez a fajta hangjelzõ berendezés engedélyezett-e?). Ezekrõl a dolgokról (mûszaki felszereltség s állapot), érdemes lesz külön is megemlékezni. Addig csak várakozom a szemléletváltásra! Bárki elvesztése fájdalmas dolog, bármelyik oldalon áll is. Ehhez képest az objektív felelõsség, meg az új tarifa nem tûnnek jelentõs dolgoknak. Pedig nagyon fontos dolgok, ha már magától nem megy!
Aztán, súlyosbító körülménynek itt van még a közvilágítás problémája is. Hiába tudja az eszem, hogy általában szabványos (?), ha úgy tûnik, nem mindig elegendõ. Esõben, hóban, fagyban végképp nem. A gyalogátkelõ helyek kiemelt megvilágítása csak itt-ott van megoldva. De milyen cifrán! Errõl már írt más ezeken a hasábokon.
Valójában nem is értem, hogy miért van ez így. Azt olvastam valahol, hogy a közvilágítás nem olyan vészes költség egy város költségvetésében (mivel a nagy része éjszakai tarifával megy). Hogy kéne jónéhány kiegészítõ lámpa? Bizony kéne! Sokkal olcsóbb, mint az emberélet. A baleseti statisztika meg csak romlik. A vezetõk mennek a sittre (felfüggesztve), a gyalogosok meg a traumatológiára (ez a jobbik eset!).
Vajon megoldható-e az ötletem, van-e rá pénz? Szerintem fõleg döntés kérdése. A döntéshozóknak bizony nagy a felelõssége. Én nem tudok mást tenni, mint várakozni. A döntés nem nálam van. Tudom, elég sötét képet festettem. A kapcsoló- (nyomó-) gomb azonban nem nálam van!
Addig is közlekedjenek kérem több figyelemmel! A felelõsség nem hárítható át. A lelkiismeretet nem pótolja ki semmiféle írott szabály.
Mit is kívánhatnék végül? Figyeljenek kérem azokra is, akik több törõdést érdemelnének! Várakozást jó szívvel a jóra, nyugodt, szirénázásmentes ünneplést!
Ez lenne az igazi Karácsony!
Halasi P.