A Városvédõ Egyesület kiadásában megjelent Honismereti Füzetek 31., 32. kötetét mutatta be az egyesület elnöksége a Halis István Városi Könyvtárban tartott sajtótájékoztatóján. Szeretnék, ha közkincsé válna a két mû, hiszen a kutatásnak és a tudománynak egy-egy olyan szeletét tartalmazzák, amellyel hivatalosan nem foglalkoznak napjainkban.

Szép és gazdag, eredményes évet zár a Városvédõ Egyesület – hangsúlyozta köszöntõjében Cserti Tibor, az egyesület elnöke, majd így folytatta: A kutatómunka két újabb kiadványa – mely méltó ajándék lehet a karácsonyfa alá is –, hézagpótló szerepet tölt be. A Kincses, harcos Kanizsa A törökkorhoz kötõdõ mondák Nagykanizsáról és vidékérõl címû füzet Kardos Ferenc kutatómunkájából származik, míg A háztartás- és családszerkezet változásai Kanizsán (1743-1787) Rábavölgyi Attilától.

Az elnök megköszönte az önkormányzat, az OKISB támogatását, valamint Horvát György és Horváth Ilona, valamint a Szociális Foglalkoztató munkáját.
A Kincses, harcos Kanizsa címû füzetben Nagykanizsa és vidéke középkori, törökkori történeti mondái olvashatók. A mondák bizonyítják, hogy a nagykanizsai és a valamikori kanizsai várhoz tartozó dél-zalai, nyugat-somogyi nép is megfogalmazta, szöveges hagyománnyá alakította, és hosszú ideig folyamatosan tovább adta a maga történeti emlékeit. Ez a kollektív történelmi emlékezet aztán elért a 21. századig ma is fellelhetõ földrajzi helynévként vagy a szóbeliségben terjedõ élõ hagyományként. Innen az irodalomba is átkerültek mondák, amelyek hivatalos szövegként élnek már tovább az idõben. Egy város, falu mondái, anekdotái, népdalai fontos építõkövei lehetnek a helyhez kötõdõ identitás kialakításának, erõsítésének.
A füzetben Nagykanizsa földrajzi neveihez kapcsolódó mondákat, történeteket, hiedelmeket olvashatunk. Az egyszerû földrajzi nevek eredetére vagy történetére fényt vetõ történetek izgalmasabbá, érdekesebbé, érzékletesebbé, „élõvé” teszik e neveket az itt lakók számára. A város ma fellelhetõ történeti mondái nagyobb számban elõször a török korhoz kapcsolódóan születtek, majd az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történései kapcsán keletkeztek. Jogosan vethetõ fel a kérdés: Miért nincs sok mondánk korábbról, illetve bizonyos idõszakokról, mint például a római kori Kanizsa területén élt emberekrõl vagy a város honfoglalás kori történetével kapcsolatosan? Ennek több oka is lehet. – Egy hely mondavilágának mai ismerete szoros összefüggésben áll az írásbeliség állapotával, az írott források elérhetõségével. A város levéltárának megsemmisülése miatt nem maradhattak fenn olyan helyi krónikás feljegyzések, amelyekben olvashatóak lehetnének a korabeli mondák, csak azok a történetek vészelték túl e pusztulást, amelyek bekerültek – ha átdolgozva is – a helytörténeti irodalomba. A néprajzi gyûjtés is csak a 19. század végén indul meg, az akkori idõsek emlékezete sem nyúlik korábbra e század elejénél.
A háztartás- és családszerkezet változásai Kanizsán (1743-1787) címû füzet megírására a korábbi népesedéstörténeti kutatások kínálták azt a lehetõséget, hogy a népesség-összeírások adataiból Kanizsa háztartás- és családszerkezeti viszonyait is feltérképezze a szerzõ. A vizsgálat idõintervallumát azok a római katolikus népességre vonatkozó lélekösszeírások határozták meg, amelyekbõl a 18. század társadalmi alapegységei jól körvonalazhatóak. A nemzetközi és haza kutatási eredmények felhasználásával ad a füzet képet a mezõváros jellemzõirõl attól a korszaktól, amikor a Batthyány család birtokba vette a kanizsai uradalmat. A mezõváros történelmében jelentõs ez az idõszak, ugyanis a végvári funkció megszûnésével új kihívásoknak kellett megfelelni – keresve a jövõ lehetõségeit. A 18. század elején a kamrai adminisztráció tevékenysége nehezítette az etnikailag és vallásilag heterogén, szerény lakosságszámú település lehetõségeit. Az idõszak a stabilitás feltételeit hozta el, a gróf Batthyány család földesurasága megteremtette az új funkció, szerepkör betöltését. A város központi, a környezetére is meghatározó ereje, továbbá a természeti és geostratégiai háttér együttesen járult ahhoz, hogy a mezõgazdaságra támaszkodva a kereskedelmi funkció folyamatos megerõsödése, megerõsítése bontakozzon ki. A Kanizsára érkezõ 18. századi utazók leírásai, valamint a statisztikusok összegzései tájékoztatnak a korabeli mezõváros szerkezetérõl, utcáiról, házairól, az ott élõk szokásairól, etnikai összetételérõl. Néhány épület, közintézmény kivételével a település inkább falusias, semmint kisvárosi vonásokat mutatott. A „kiváltságolt város” fekvése azonban rendkívül kedvezõ volt, olyan hadi, posta- és kereskedelmi útvonalak találkozási pontját jelentette, ahol megteremtõdhettek a feltételek egy sokoldalú piacközpont kialakulásához. Itt futottak össze ugyanis az Eszéket és Pécset Pozsonnyal és Béccsel, a Pestet Zágrábbal és Trieszttel összekötõ katonai, kereskedelmi útvonalak. Kanizsáról könnyen elérhetõ volt Alsólendva, Graz, Csáktornya, Varasd, Zalaegerszeg, Keszthely és Tapolca. A háztartás- és családszerkezet-kutatás iránt a honi történettudomány az 1950-60-as években kezdett intenzívebben érdeklõdni, és az 1970-es évektõl születtek újabb eredmények.
B.E.