Szép ajándékot kaptunk így adventben a város karácsonyfája alá. Az Informatika Kiadó által, jelesül Deregi László és Bakonyi Erzsébet jóvoltából a „Köztéri alkotások Nagykanizsán” címû fotóalbumot üdvözölhetjük és méltathatjuk.

Vallani szeretnék a könyvrõl, nem prédikálni róla oktató modorban. Egyébként egy könyvet nem lehet megszerettetni, mint valami tárgyat, valami portékát. „Csak tok ez, melybe valami be van zárva. A tartalmát kellene megszerettetnem, az éterrezgéseit, a szellemet, amelybõl a könyv létrejött. Ehhez kevés pár perc.” – mondhatnám Kosztolányi után szabadon. De a „homo digitális” korában is reménykedhetünk, hogy van még értelme az ilyen könyvnek, mely a mi, saját, kanizsai, közös térbeli és idõbeli alkotásainkról szól, mely afféle ódaféle az építõnek, hogy: „kössön össze bennünket, múltunkat a jövõnkkel, elmenõket az érkezõkkel.” (ezt egy zalavármegyei költõtõl, Bence Lajostól idéztem)

S mivel a Vörösmarty utcában lakom, hadd, idézzem Vörösmartyt: „A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd meg a jövendõnek!” Mert aki jövõt épít, annak ismernie és tisztelnie kell a múltat. Ugyanis a múlt ismerete nélkül nem érthetjük meg és nem tudjuk értékelni a jelen összefüggéseit. Benne épített és alkotott maradandó értékeinket különösen õrizni kell, mert: egy vár ereje ugyan leginkább a védõk lelkében van – tudjuk, de ehhez az alapot a várfalak ereje adja, mint sûrûsödõ évgyûrûk az épített környezet által, különösen a mûvészeti értéket jelentõ köztéri alkotások révén. Ezért ezen értékeinket nem csak õrizni, ápolni, de felmérni, a további gyarapodás lehetõségeit keresve növelni is kell.

A városrendezés már a történelmi korokban is a mindenkori városvezetés egyik fontos feladatköre volt. Egy közösség múltat megbecsülõ, ezért jövõt érdemlõ erkölcsi tartását jellemzi, hogy mennyire törõdik mûemlékeivel. Nagykanizsa 27 mûemlékével a mûemléki szempontból közepes jelentõségû települések közé tartozik. A városban jelentõs számban találhatók a központban a XIX. századi polgárosodó társadalom emlékei. A még nem mûemlék, de helyi védelem alatt álló eklektikus – szecessziós házaknak köszönhetõen Nagykanizsa méltán híres városképérõl, melyet különlegessé tesz a 3 centrális, háromszög – alakú tere. A közterületek minõségét a köztéri alkotások valós fizikai méretüknél jóval nagyobb mértékben befolyásolják. Ezt mutatja be ez a könyv is. Nem mutatja viszont, hogy összesen 90 db kereszt található Nagykanizsán, ami lehet, hogy országos rekord (pl. Kaposváron, mintegy 30 db áll)! A városban van még további jelentõs számú dombormû, mozaik, falikép, emléktábla, szökõkút, amelyeket ez a könyv természetesen nem tartalmaz, de majd egy újabb felmutatás tárgya lehet. Egyelõre csak remélni lehet, hogy szoborötlet – pályázat és helyi értékvédelmi pályázat után, mellett a problémákat a jövõben nem iktatni, hanem megoldani fogjuk. A belvárosi és tömbrekonstrukciók, park- és térrendezések, éves költségvetési tervek kapcsán több figyelem fordítódik a köztéri alkotások felújítására, terveztetésére és megvalósítására. Hogy csak 1-1 példát emeljek ki: a többség megegyezni látszik abban: a Szentháromság-szobor kerüljön vissza eredeti helyére az Erzsébet térre, s legyen itt egy Erzsébet-szobor is, s a város szaporodó számú körforgalmát tegyük egyedi látványúvá…

Jól illeszkedik ez a könyv a kanizsai lokálpatrióta könyvek sorába, melyek, szerencsére viszonylag nagy gyakorisággal érnek el bennünket. Egy város ars-képéhez szoborörökségünk is hozzátartozik; sõt, lokálpatrióta érzésünk egyik fõ meghatározója köztéri alkotásaink színvonala, eszmei értéke. Ezért fontos, hogy készüljenek ilyen szoborkataszterek, melyek lokálpatrióta – fogékonyságunkat tovább növelik. Ezért hasznos e színvonalas kiadvány, és nem csak a lokálpatriótáknak, de minden Kanizsát felfedezõ, az 5, minket elérõ úton hozzánk érkezõ látogató számára. Mert a „Szeretem Kanizsát” – életérzést ily módon is manifesztálni tudjuk, s azt, hogy van miért szeretni Kanizsát…

Jelképesnek érzem, hogy van Nagymagyarország-emlékmûvünk és turulmadarunk és országzászlónk (mind a 3 1934-bõl). S az ugyanakkor készült Petõfi – szobrunk éppen most vár egy közadakozásos megújulásra, szimbolizálva azt, hogy talán nem csak városlakók halmaza vagyunk szimplán, hanem a városért, értékeinkért összefogni képes, közösségben élõ városlakók vagyunk. Talán hasonló életérzés nyilvánul meg a 2008-as Zala György – emlékévben is, amely a zalavármegyei születésû szobrász 150 éves évfordulójának országos akciójában a csatlakozásunkkal is megvalósul. S talán a költségvetési tételek sem fognak hiányozni… Jelzem, hogy az elõttünk álló belvárosi rekonstrukciós program újraegyesítené és visszaadná a belvárost, Kanizsa szívét az embereknek, az itt élõknek, dolgozóknak, járókelõknek, kerékpárosoknak és a turistáknak. Ebben a programban a meglévõ és leendõ szobraink is helyet és fontos szerepet kapnak. E könyv által is büszkék lehetünk köztéri alkotásainkra; mint ahogy országosan az is unikális, hogy a város régi, nevezetes épületeit megjelölõ tájékoztató táblák 146 db-os sorozata Tarnóczky Attila jóvoltából immár országos odafigyelést is érdemesít kanizsai lokálpatriótaságunkra várostörténeti mozaikokként.

Tudjuk, a lokálpatriotizmus helyi érdekû hazafiság, szûkebb lakóhelyünk szeretete. A lokálpatriotizmus szükséges a lelki egészséghez, mert közösséghez tartozni jó: legyen az család, szülõföld, lakóhely, nemzet, Földanya,… Hiszek abban, hogy kanizsainak lenni is jó (pedig nekem csak 2. szülõvárosom Nagykanizsa). Isten éltesse a lokálpatriótákat, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy kicsivé tett országunkban mégis nagy dolgok szülessenek. Hogy kötõdhessünk a lakóhelyhez, a kisebb és nagyobb közösséghez. Ez adja az igazi identitásunkat. A szobrok, a mûvészet, a kultúra így lehet közösségteremtõ, s így lakosságmegtartó erõ is. S bár ez nem mérhetõ, forintosítható profitban, de az igazi mecénásoknak minden pénzt megér… Legyen ez a könyv is figyelmeztetõ jel: a múltat nem szabad elkótyavetyélni, veszni hagyni, hanem inkább erõt kell meríteni belõle: ez az ércnél maradandóbb mû… Hogy minél többen mondják magukénak a várost, és vallják: „szülõföldem Kanizsa”: „szeretem Kanizsát”. Ez adja egy város igazi erejét…

Ezt köszönöm Deregi Lászlónak, hogy volt bátorsága belefogni egy ilyen jóminõségû, üzletileg esetleg kockázatos könyvbe. A színvonal reméljük, visszatérül. Bakonyi Erzsébet fotóin átsüt régrõl ismert kanizsaszeretete. Köszönjük a szerkesztésben Béres János, Sztankovics Andrea, Halász Katalin és Szendrõi Eszter munkáját. Deák – Varga Dénes friss – új városi fõépítész elõszava, az önkormányzati munkából és közéleti megnyilvánulásokból ismert kiváló szakmaisága is jó alapot teremtenek ahhoz, hogy ez a könyv ott legyen minden Kanizsát-szeretõ polcán, s kiváló reprezentatív jutalomkönyv és nosztalgiázó album váljék belõle.

Kívánom, így legyen! A meglévõ is tud újat felmutatni… Köszönöm ezt a szobrok alkotóinak is, kiket most itt is üdvözölhetünk szeretettel és tisztelettel. Kedves Sajtó, vigyék hírül a kanizsaiaknak: van mire büszkének lenni: szoborban, könyvben, emberben legalábbis… De ha vannak lokálpatrióták szép számmal, mi kell még ezen kívül a nagy tervekhez?!
Tiszta jó szívvel ajánlom ezt a könyvet én is minden lokálpatriótának és leendõ lokálpatriótának.

Balogh László
(Elhangzott 2007. december 17-én 16:00 órakor a Centrál Hotelben Bakonyi Erzsébet, Deregi László: „Köztéri alkotások Nagykanizsán” címû könyvének bemutatóján.)